5. Fejezet

Az illúzió rabjai

Kurama egy szobában találta magát

- *Vajon most hol lehetek? És a többiek jól vannak?* - aggodalmaskodott magában Kurama.

Jobban szemügyre vette a szobát. Minden teljesen fehér volt és a szoba pedig teljesen üres

és ez még jobban nyomasztotta Kuramát. Majd hirtelen minden vak sötét lett és Kurama az

orráig se látott.

-*Mi a fene ez?* - elmélkedett magában

Majd hirtelen valami fény világított meg. Kurama észre vett a földön két testet vérbe

fagyva. Közelebb ment és megfordította őket, de a látvány szinte sokkolta a fiút. A két

test két nőé volt méghozzá az egyik az édesanyja a másik pedig Riku.

- NEEEEE!!! Anya!!! Riku!!! - kiáltotta Kurama  majd a két testet magához, húzta és sírni

kezdett - Miért? - kérdezte elcsukló hangon és egyre keservesebben sírt.

Hiei a Sötét Harcművészetek viadalán találta magát. Vele szemben állt a fiatalabb Toguro

körülötte pedig a darabokra tört ring. Hiei különösebben nem is foglalkozott vele, de ekkor

Toguro megfogott egy nagyobb szikladarabot és Hiei felé hajította. Hiei könnyedén

félreugrott.

- Kérlek, ez egy támadás akart lenni? - kérdezte Hiei, de nem vette észre Toguro valós

célját

- Nézz csak a hátad mögé - válaszolta Toguro. Hiei gyorsan megfordult és észre vette azt

amit eddig nem látott. Yukina pontosan Hiei mögött állt és mikor ő félre ugrott a szikla

egyenesen Yukina felé repült majd eltalálta a Hótündért. A szikla gyorsan repült tovább

Yukinával együtt majd a falnak csapódott. Yukina szájából vér kezdett folyni. Hiei szemei

elkerekedtek ezt látva majd villámgyorsan húga mellé térdelt.

- Yukina! - mondta Hiei és hangjában rettegés tükröződött

- Bátyám! - mondta elhaló hangon és szemeit örökre lehunyta. Hiei szemeibe könnyek szöktek és patakokban folytak majd sírva ölelte meg a húgát és remegve ezt suttogta

- Yukina, húgom! Miért? - majd Hiei tovább sírt könnyei pedig halott húga arcára hullottak.

Yusuke az iskola mögött találta magát néhány taknyos kölyök társaságában. A fiúk kb. 10-en

voltak, de Yusuke nem aggodalmaskodott hisz már rengetegszer ellátta a bajukat.

- Na mi van még mindig nem kaptatok eleget? - kérdezte lenézően Yusuke

- Fogd be a szád! Most mi fogjuk neked ellátni a bajodat. Ekkora túlerővel már csak nem

fogsz el bírni - mondta az egyik fiú valószínűleg ő volt a banda vezetője

- Na ne nevettess. De ha minden áron azt akarjátok, hogy laposra verjelek benneteket csak

tessék - mondta Yusuke méregetve a bandát

- Most megkapod a magadét! - kiáltották egyszerre többen is majd a banda minden tagja

megindult Yusuke felé. Yusuke csak mozdulatlanul állt és várta, hogy oda érjenek.  Nem

tétovázott sokat fél perc alatt laposra verte az összeesett. A banda tagja i egy kupacban

voltak kék zöld foltok társaságában, amiket Yusuke jóvoltából szereztek.

- Legközelebb több szerencsét - vetette oda és sarkon fordult és még tisztán hallott

néhány szitkozódást, de nem törődött vele.

Elindult hazafelé. Útközben megállt egy rét mellett és ledőlt a fűbe. Majd hirtelen egy

rusnya szörny megtámadta. Yusuke felpattant és egy kisebb Rei-gunt lőtt ki mivel látta,

hogy a szörny legfeljebb csak D osztályú. A lövés telibe találta a szörnyet, ami ennek

következtében a földre zuhant. Majd elkezdett vigyorogni, de ez a vigyor pillanatok alatt

az arcára fagyott, amikor meglátta, hogy a rusnya szörny Keiko volt. Odarohant a lányhoz és

felültette.

- Keiko! - rázogatta Yusuke kétségbe esetten

- Miért Yusuke, miért? - kérdezte a lány fájdalmasan és Yusuke karjaiban meghalt

- Keiko! - rázogatta a fiú mind hiába - Én nem akartam, de tényleg! Hisz egy rusnya

szörnyet lőttem le és nem téged - mondta Yusuke és kitört belőle a sírás. Elgondolkodott a

történteken majd lefektette Keikot és térdre rogyott majd teljes erejével és könnyes

szemekkel elkezdte püfölni a földet.

- Miért? Hogy? Nem lehet igaz!!! - kiáltozott és szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.

Kuwabara saját házuk előtt találta magát majd besétált. Benn a nővére ült cigivel a

kezében és mérgesen Kuwabarára nézett.

- Öcskös, már megint telefonáltak az iskolából, hogy ellógtad az órákat - mondta Shizuru

- Nem mindegy az neked? Miért kell folyton bele ütnöd az orrodat? Majd megyek, ha ahhoz lesz kedvem - feleselt Kuwabara

- A nővéred vagyok te bolond és igenis járni fogsz az iskolába különben velem gyűlik meg a

bajod - fenyegetőzött Shizuru.

- Elegem van belőled! - kiáltotta Kuwabarát majd kirohant a házból. A macskáját kezdte el

keresni, hisz ilyen helyzetekben vele szokott vigasztalódni.

- EIKICHI! - kiáltotta Kuwabara kedvesen. Viszont a macskáját sehol sem találta. Majd az

utcáról furcsa zajokat hallott. Kiment megnézni, hogy mi történik. Mikor meglátta, hogy

néhány suhanc szeretett macskáját rugdossa és az egyik egy törött üveggel, elvágta a torkát

görcsbe rándult a gyomra. Elkezdett a suhancok felé szaladni, de azok mire odaért már

elrohantak. Kuwabara letérdelt Eikichi mellé és könnyei folyni kezdett.

- Eikichi - mondta fájdalmasan Kuwabara.

Riku Makaiban volt. Teljesen meglepődött mikor látta, hogy Youko Kuramával harcol.

- RÓZSAOSTOR! - hallatszott a megszokott kiáltás és Youko Riku felé csapott az ostorral.

A lány éppen, hogy megúszta a támadást.

- Mi a francot csinálsz, megvesztél? - kérdezte Riku döbbenten, de Youko válasz képen

újból támadott. Majd a föld kissé megremegett és egy olyan helyen találta magát ahol a forró lávától csak a kiálló sziklák nyújtanak menedéket.

- Mi a franc ez? - kérdezte Riku körbe pillantva.

- Hogy tetszik? - kérdezte Youko gonoszan vigyorogva

- Kérlek, ne csináld! Hagyd abba! - kérlelte a lány, de Youko nem törődött vele.

- Most véged - kiáltotta - Youko és végzetes csapást akart mérni Rikura, de a lány az

utolsó pillanatban félre ugrott. Majd elöntötte valami különös érzés és szemei vérvörösen

kezdtek izzani.

- Most már elég - kiáltotta - PENGEOSTOR!

Riku teljesen elveszítette önuralmát. Ez köszönhető volt az erős illúziónak és az ez által

keletkezett dühnek is. Kíméletlenül támadta Youkot mintha valami átvette volna a teste

felett az irányítást. A kímélet még csak meg sem fordult a fejében mikor Pengeostorát

Youko nyaka köré tekerte, ami súlyos és életveszélyes sérüléseket okozott a fiúnak. Youko

nyakáról patakokban fojt a vér. Majd Riku felugrott egy magasabban levő kiálló sziklára és

Youkot lefelé lógatta. Youko fájdalmasan felordított és nyakához kapott, de nem tudott

szabadulni az ostortól. egy kis ideig még próbálkozott majd lassan le engedte kezét szemeit

pedig behunyta és légzése is megállt. Riku szemei ekkor visszaváltoztak zöld színűre.

- Jaj, ne Kurama! Mit tettem? - kérdezte könnyes szemekkel, majd leugrott a szikláról és

magához húzta Youkot. Könnyei patakokban folytak le arcán mikor észre vette, hogy Kurama

már nem lélegzik. Erősen megölelte és magához húzta majd Youkoval együtt belecsobbantak a forró lávába.

Kurama a földön hevert csukott szemekkel. Hiei egy sarokba húzódott. Yusuke a földön

térdelt és csak verte továbbra is. Kuwabara a földön feküdt összehúzva magát. Riku felállt

és ránézett Kuramára. Szemei megteltek könnyel és végig folytak arcán. Majd letörölte

könnyeit és így szólt:

- Ren, bújj elő! Te szemétláda tudom, hogy itt bujkálsz, engem nem tudsz átverni

- Nocsak-nocsak Riku! Mi járatban vagy? - kérdezte Ren nyálasan

- Hagyjuk a bájcsevelyt. Nagyon jól tudom mennyire, élvezted azt látni, ahogyan szenvedünk - mondta idegesen Riku

- Hiszen tudod mennyire, szeretem azt ha valaki szenved. Ez az új trükköm az illúzió. Nos

nem jópofa? - kérdezte Ren sunyin

- Hát egyáltalán nem, de tőled nem is vártam volna mást - mondta lehangoltan Riku - De

most válaszolj egy kérdésemre! - parancsolta Riku

- Rendben van, számodra mindig van időm - mondta nyájasan Ren majd kezeit széke karfájára

tette és fejét ráhajtotta. Barna szemeit Riku melleire szegezte és szőke haja szemébe

hullott.

- Mondd csak te álnok te akarod leigázni az emberek világát? - kérdezte feldúltan Riku

- Ugyan mi hasznom lenne belőle? Az emberek többsége túl gyenge még kínozni sem érdemes - legyintett Ren

- Rendben van, de ha hazudni mersz szíjat hasítok belőled - fenyegetőzött Riku

- Nyugodj, meg neked nem szoktam hazudni, de azt tudnod kell mindennél, jobban szeretlek

mérgesnek látni még annál is jobb, ha szenvedsz - mondta nyálasan Ren

- Mocsok! - sziszegte Riku

- Akkor nekünk nincs itt további keresni valónk - mondta Hiei majd felállt és elindult az

ajtó felé. Kicsit később Yusuke és Kuwabara is követték. Kurama is lassan felállt, de az

ajtóban megállt és várta, hogy Riku is jöjjön.

- És még valami Riku. Nagyon örülök, hogy rajtatok próbálhattam ki először az új kis

játékomat - szemtelenkedett Ren

- Te alávaló - mondta megvetően, Ren le se vette róla a szemét. Riku sarkon fordult és

elindult Kurama felé.

- Minden rendben? - kérdezte letörten a fiú, de nem nézett a lány szemébe

- Persze és te rendben vagy? - kérdezte a lány Kuramát fürkészve

- Igen - mondta csendesen, majd mind ketten elindultak.

- *Bár ne jöttünk volna ide - gondolta végig szomorúan Riku a történteket - de egy

valamire legalább rá jöttem... az évek során azt hiszem... bele szerettem Kuramába*

- *Mi volt ez az egész? - töprengett Kurama - Bár elég nehéz bevallanom magamnak, de rá

kellett döbbennem, hogy beleszerettem Rikuba.*