6. Fejezet

Különös szerelem

Másnap Kurama és Riku ép az alvilágban sétálgattak

- Hmmm...különös - mondta Kurama

- Mi a különös? - kérdezte értetlenül Riku

- Gondolj csak bele - kezdte Kurama - 3 éve nem jártam itt, de ez a hely semmit se

változott... ha nem tudnám pontosan, hogy valami készül nem is, hinném el - fejezte be

- Igazad van és ez tényleg különös - helyeselt Riku

- valószínűleg a tipikus vihar előtti csend - mondta Kurama

- Mint általában most is valószínűleg igazad van, de azt elárulhatnád, hogy hova megyünk -

mondta Riku

- Majd meglátod - titokzatoskodott Kurama

- Mindig is szerettél titkolózni, de az kicsit rosszul érintett, hogy 18 évig abban a

tudatban voltunk Kurouneval, hogy meghaltál - mondta szomorúan Riku

- Ne haragudj, de én nem tudok átjárókat nyitni és az emberek világában Suichiként anyám

átlagos gyerekként nevelt és mégse hagyhattam magára - mondta Kurama fél szemmel Rikura

sandítva

- Értem én - mondta Riku megértően

- Na már itt is vagyunk - állt meg Kurama

- Azt hittem, hogy már erre a helyre nem is emlékszel - mondta kissé meglepetten Riku

- Hát kezdtem kételkedni benne, hogy rossz fele jövünk - mondta Kurama kicsit zavarban

- Teee... - mondta kisé idegesen Riku

- Nem tehetek róla legalább 18 éve nem jártam itt - mentegetőzött Kurama - De az

érdekelne, hogy te mikor voltál itt utoljára - terelte el gyorsan a szót Kurama

- Hát én úgy kb... - gondolkozott el Riku - úgy 5-6 éve

- Hát az se tegnap volt - kötözködött Kurama

- De még mindig jobb, mint te és a 18 éved - vágott vissza Riku - De azt elárulhatnád

miért kellett ide jönnünk - mutatott előre Riku

Ahova Riku mutatott első ránézésre nem volt több egy egyszerű mocsárnál. De nem véletlenül volt ilyen hisz ez egy kitűnő búvóhely volt. Ha valaki jobban szemügyre vette, láthatta, hogy elég érdekes növényekkel van körbe véve, aminek a többsége húsevő, de ha ez nem lenne elég a mocsárban rengeteg krokodil tanyázik. De a bejáratát csak az tudhatta, hogy hol van aki legalább egyszer járt itt és megúszta épp bőrrel.

- Koenma azt mondta, hogy talán jobb lenne, ha kerítenénk valamit ami még hasznunkra válhat - mondta Kurama

- Értem, de miért pont ide jöttünk? - értetlenkedett Riku

- Hát majd meglátod - rejtélyeskedett Kurama

- Már megint kezded? - idegeskedett Kurama

- Türelem - nyugtatgatta Kurama

- Az én türelmetlenségemtől már a rózsák is kipusztultak - mondta Riku

- Érdekes meglátás - fejtegette Kurama

- Mondd, csak bemegyünk még ebben az életben? - kérdezte egyre türelmetlenebbül Riku

- Persze - és elindult a mocsár felé

Kurama hamar megtalálta az ajtót és kinyitotta bár ez elég érdekesre sikeredett. A kilincs

a kezében maradt az ajtó pedig bedőlt ezzel felkavarva az évek során felgyülemlett port.

- Hehe, van egy olyan érzésem, hogy új ajtóra lesz szükség - mondta nevetve Kurama és

letette a kilincset.

- Pedig én megolajoztam - mondta Riku - Bár az inkább kroki nyál volt, de a célnak

megfelelt - Kurama fején megjelent egy csepp - Nem tehetek róla valamiért megtámadtak

- Értem én - mondta vigyorogva Kurama

Miután a porfelleg leült bementek. Mindent vastagon beborított a por.

- Rá férne egy nagytakarítás - mérte fel a helyet Kurama

- Az nem kifejezés - tette hozzá Riku a portól tüsszögve

- Egészségedre - mondta Kurama

- Köszi! - mondta Riku - De szerintem haladjunk tovább, de nem hinném, hogy sok fegyvert

találnánk itt - nézett körbe a lány

- Rendben van - Mondta Kurama és Rikuval átmentek egy másik szobába

- Ágy! - kiáltotta Riku majd háttal ráugrott az ágyra, ami ennek következtében le is

szakadt hatalmas porfüggönyt vonva a szobára.

- Szép volt! - köhögte Kurama és elkezdett kutakodni

- Ezt hallottam ám - mondata Riku miközben az ágy romjai alól kaparta ki magát - amúgy mit

keresel? - kérdezte

- Fegyvereket, tudod azért jöttünk - világosította fel Kurama Rikut és közben odébb dobott

egy kenyérdarabkát

- Ja tényleg - mondta Riku - Hehe, 9 évvel ezelőtt még Kurounéval ettünk itt -

nosztalgiázott Riku

- A takarítás sose volt egyikőtök erőssége se - jegyezte meg Kurama, de meg is bánta, mert

Riku fejbe verte

- Mintha te annyit takarítottál volna - mondta dühösen

- Nem, de magam után rendet raktam - vágta rá Kurama

Riku oda ment Kurama mellé. A fiú egy ládában kotorászott fegyverek után.

- Van közte valami, ami legalább hasonlít fegyverre? - kérdezte Riku idétlen arccal nézve a

ládára és annak tartalmára.

- Itt egy ostor... - mondta Kurama

- Az van nekünk is - mondta Riku

- Egy kard... - emelte fel Kurama a kardot

- Hieinek lenne való, de ő szerintem, ragaszkodik a sajátjához - felelte Riku

- Egy íj - emelte ki a dobozból, de az íj kettétört - Helyesbítek íj két darabban

- Ha egyben lenne talán Kuwabara tudna vele kezdeni valamit - mondta félig nevetve Riku

- Egy fél bogár - lökte odébb Kurama

- Kössz nem vagyok éhes - mondta Riku

- Bogár szárnya - mondta érdekes hangnemben Kurama

- Tiszta bogártemető - jegyezte meg Riku

- Az - mondta Kurama és becsukta a ládát - a többi fegyver elveszett annál a félresikerült

rablásnál...

- Sok értelme volt ide jönni - mondta Riku nagyot sóhajtva

Koenmánál:

- Hova a francba tűnt el Riku és Kurama - mérgelődött Yusuke

- Én mondtam nekik, hogy menjenek el keresni fegyvereket - válaszolt Koenma

- Fegyvereket minek? - értetlenkedett Hiei

- Lehet, hogy találnak olyas valamit, ami segíthet nekünk ebben a helyzetben - fejtegette

Koenma

- Jó, de pont Rikuval kellett elmennie? - féltékenykedett Kuwabara

- Csak nem hiányolod? - kérdezte cukkolódva Yusuke - Vagy csak Kuramára vagy féltékeny?

- Szegény Yukina, ha ezt megtudná... - mondta Botan fejet csóválva

- Hagyjatok békén! - kiáltotta Kuwabara

A rejtekhelyen:

- Kurama, meddig tart neked kinyitni egy ajtót? - kérdezte türelmetlenül Riku

- Hát nem eddig, de ez beragadt és nem bírom kinyitni - mondta Kurama az kilincset rángatva

- Próbáld meg te - mondta és elsétált az ajtótól

- Hát úgy látom ma nincs szerencséd az ajtókkal - mondta vigyorogva Riku és az ajtóhoz ment. Elkezdte rángatni a kilincset, majd rugdosta az sőt próbálta betörni is, de az ajtó meg se

moccant.

- Úgy látom neked, se megy - mondta vigyorogva Kurama az ágyon ülve

- Nobel-díjas megállapítás volt - vágta rá Riku majd az ágyhoz ment és ő is leült

- Valahogy ki kellene jutni - gondolkodott hangosan Kurama

- Nem tetszik talán a társaságom? - kérdezte élesen Riku

- Á, dehogy nagyon szeretek veled lenni, és ha nem így lenne nem veled, jöttem volna ide -

mondta Kurama

- Mertem remélni. Akkor valami ötlet arra, hogy hogyan jutunk ki innen? Mert részemről

semmi - kérdezte gondolkodva a lány

- Hát... - gondolkodott Kurama - gőzöm sincs

- Valahogy éreztem - mondta Riku hülye pofával és cseppel a fején

Kurama sóhajtott egyet Riku pedig elnyúlt az ágyon, majd egy hirtelen ötlettel egyik

lábát Kurama Vállára tette közvetlenül a feje mellé

- Mondd, hogy legalább a talpa nem piszkos. Tudod mosni kell - mondta vigyorogva Kurama

- Teeeeee - ült fel Riku

Előbbi kijelentését mostanra Kurama már nagyon is bánta hisz Riku eszeveszett csikizésbe

kezdett. Kurama teljesen el felejtette, hogy Riku ismeri ezt a gyenge pontját és ez ellen

nem tud védekezni.

- Riku neee... - hadakozott röhögve Kurama

- De-de most nagyon gonosz vagyok és nincs menekvés - mondta ördögi vigyorral Riku

Egy darabig még Riku csikizte Kuramát aki pedig majd megszakadt a röhögéstől. Ám amikor

Riku már elfáradt és egy pillanatra megállt Kurama kezdte csikizni a lány. Ennek hamarosan

az lett a következménye, hogy Kurama véletlenül rádőlt Rikura és ajkuk összeért. Mind a

ketten zavarban volt majd mélyen egymás szemébe néztek. Majd Kurama megcsókolta Rikut akit ez eléggé meg is lepett és csak mozdulatlanul feküdt.

- Ne haragudj elragadott a hév és... - mondta Kurama, de nem tudta folytatni.

Erre Riku csak mosolygott és most ő csókolta meg a fiút. Kuramát ez nagyon meglepte, de annál boldogabb volt majd ajkaik szétváltak.

- Tudod Riku be, kell vallanom, hogy tiszta szívemből szeretlek. Eddig nem voltam vele

tisztában, de amikor az illúzióban voltunk minden világossá vált - mondta Kurama Riku

szemébe nézve

- Én is ott jöttem rá arra amire már rég rá kellett volna jönnöm. Én is szeretlek - mondta

Riku

Most hogy rájöttek arra, hogy kölcsönösen szeretik egymást nagyon boldogok voltak. Kurama

megcsókolta Rikut és elkezdte megszabadítani ruháitól. Riku visszacsókolt és ő is így tett

Kurama ruháival. Ezen a napon csak egymással foglakoztak és a külvilág szinte megszűnt

létezni számukra. Szabadjára engedték vágyaikat. Így telt el egy nap és egy éjszaka.

Másnap Koenmánál...

- NA MOSTMÁR AZTÁN BETELT A POHÁR!!! - őrjöngött Kuwabara

- Mi a bajod már megint? - kérdezte Yusuke értetlenül

- Meddig tart ezeknek fegyvert keresni, - idegeskedett Kuwabara

- Nem mindegy az neked? Különben pedig süt rólad a féltékenység - cukkolta tovább barátját

Yusuke

Ennek az lett a vége, hogy Kuwabara bepipult és elkezdte a röhögő Yusukét kergetni. Aztán

mikor elkapta kisebb verekedés alakult ki

- Hülye halandók - mondta szánakozva Hiei és ekkor beléptt a két "elveszett" bárány

- Na végre már azt hittem valami bajod esett Riku kisasszony - lépett oda Kuwabara

- Igen én is örülök, hogy látlak Kuwabara - mondta Kurama kissé idegesen

- Ugyan, ne vedd magadra - tette kezét Kurama vállára Riku - De ebbe meg mi ütött?

- Amióta megtudta, hogy elmentél Kuramával fegyverkeresőbe egyfolytában csak

aggodalmaskodik és hülyét csinál magából ahogy szokta - mesélte Yusuke

- Értem, szóval elgurult valami - jegyezte meg Riku

- Mire célzol? - kérdezte Yusuke

- Arra, hogy elgurult a gyógyszere - mondta vigyorogva a lány

- Az ő esetében takarékosabb gyógyszertárat nyitni - folytatta Kurama

- Téged meg ki kérdezett? - förmedt rá Kuwabara

- Kuwabara mintha túlságosan is feszült lennél - mondta Koenma

- Csak aggódok Rikuért, mert ha baja esik mi lesz a világunkkal? - aggodalmaskodott

Kuwabara

- szóval én csak erre kellek? - kérdezte Riku a méregtől majdnem felrobbanva és már indult

volna, hogy kilapítsa Kuwabarát, de Kurama lefogta

- Kérlek nyugodj meg és ne vesztegesd rá az erődet - súgta a fiú Riku fülébe

Riku mély lélegzetet vett és sóhajtott egyet

- Ezer szerencséd, hogy Kurama megállított különben már darabokban lennél - közölte Riku

- De azt akkor se értem, hogy mi tartott ennyi ideig - mondta Kuwabara

- Hát az úgy volt - kezdte Kurama

- Hogy? - kérdezték egyszerre

- Elmentünk fegyvereket keresni és megnéztük az egyik régi búvóhelyünkön. Semmit se

találtunk viszont az ajtó berozsdásodott és nem tudtunk kijutni. Csak arra jóval később

jöttünk rá, hogy az ablak végig tárva nyitva volt - mesélte Kurama zavarba jött vigyorral a

többiek pedig hanyatt vágódtak.

- Ahogy mondja - mondta Riku és kissé elpirult ezért inkább elfordult

- Hogy erre miért nem gondoltunk... jellemző rátok - jegyezte meg Koenma

- hova akarsz kilyukadni? - fordult meg Riku és kérdezte vészjóslóan és gyilkos pillantást

mérve Koenmára

- Akarom mondani az ilyesmi bárkivel, megtörténhet - helyesbített gyorsan Koenma

tekintettel Riku vészjósló mozdulataira.

- Mindjárt más - jelentette ki elégedetten

- Ha pillantással ölni lehetne Koenma már halott, lenne - súgta Yusuke Kuwabarának

- Nem kell tettlegességig menni, pedig abban is kíméletlen - mondta Kuwabara akiből a tapasztalat beszélt.