12. Fejezet

A múlt fájó sebei

Már két hete annak, hogy Riku is csatlakozott a csapathoz. A csapat még mindig Koenmánál volt és vártak arra mikor lendül támadásba Yomi. Riku és Kuroune is berendezkedtek már és a többiek is egészen hozzá szoktak ahhoz, hogy velük bővült a csapat. Riku ágyban, de Kuroune többnyire a földön alszik. Most este van. A Nigenkaiban hatalmas vihar tombol. Az eső szakad, dörög és villámlik a szél, pedig eszeveszettül fúj. Riku mélyen alszik, de ez látszólag nem túl pihentető és nem is kellemes. Minden arra utal, hogy Riku rosszat álmodik. Erőteljesen izzad és ettől a pólójából csavarni, lehetne a vizet emellett hevesen forgolódik. Szája ki van száradva, és nehézkesen veszi a levegőt. Egyszer csak nem mozdul, szíve egyenletesen ver és légszomja is abba maradt. Viszont még mindig izzad...

- Mi ez? Hol a fenében vagyok? - kérdezte Riku egy üres szobában találva magát.

- Hogy hol vagy? Ne aggódj, hamarosan rájössz. Visszatérünk a múltba, és emlékezni fogsz azokra a dolgokra, amiket már elfelejtettél. Elfelejtetted őket, mert nem akartál rájuk emlékezni. - mondta fagyosan egy alak, aki a falnak dőlt. Majd a lány közelebb lépett és Rikunak elkerekedtek szemei. Saját magával találta szemben magát, de a haja hosszú volt és szemei nem zöldek hanem a nem sok jót ígérő vérvörös színben izzottak.

- Ki a fene vagy te? - kérdezte Riku teljesen döbbenten

- Tudod te azt nagyon jól. Riku vagyok a múltbéli éned. Ne mondd, hogy nem emlékszel, mert úgyse hiszem el - mondta a lány nyugodtan.

- Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem? - kérdezte Riku kissé idegesen

- Nyugalom. Azért vagyok most itt, hogy újra emlékezz. Emlékezz azokra, amit

elfelejtettél. És azért is, hogy ez által változz vissza a régi Oguri Mikuvá. Légy olyan,

mint régen és ne az a démon aki most vagy.

- Mit akarsz ezzel? Mire kell emlékeznem? - kérdezte Riku

- Még nem vetted észre? Teljesen megváltoztál. Már nem az vagy aki egykor. Én pedig pont ezért vagyok itt, hogy emlékezz és visszaváltozz. És ezért most lásd a múltat - mondta a vörös szemű Riku

A két lány egy furcsa helyen találta magát. A föld vértől áztatott volt és holtak ezrei

feküdtek egy hatalmas kupacban vérbe fagyva. Kicsivel távolabb állt gyilkosuk. Egy lány egy ostorral a kezében és arcán gonosz mosoly húzódott. Szemmel láthatóan élvezte a gyilkolást és mosolyából büszkeség volt kivehető. Majd egy villámcsapás a közelben és ez megvilágította a lány arcát. Riku döbbenten látta, hogy ő az a könyörtelen gyilkos, aki minden szörnnyel végzett, de szeme vérvörösen izzott. Ez a szempár melyből határtalan hidegség fakadt, és amiben a könyörület

legcsekélyebbformája még csak meg se fordult.

Rikuban a döbbenet félelemmel kezdett párosulni.

- Ki ő? - kérdezte Riku bár tudta a választ

- Te vagy az - mondta a vörös szemű Riku

- Valóban én tettem volna ezt? Megöltem ennyi embert és még csak nem is emlékszem rá? - kérdezte Riku és térdre rogyott

- Igen, minden kétséget kizáróan te tetted mindezt. Ezért is vagyok itt, hogy

emlékeztesselek mindarra, amit elfelejtettél. És ha már emlékszel remélhetőleg a régi

leszel. - mondta a vörös szemű Riku

Most egy másik helyen találták magukat. Egy régi rablás helyszínén voltak, amit ő Youko és Kuroune vitték véghez. Mindhárman egy kötélen szaladtak. Youko középen rohant és kezében egy értékes aranydoboz volt. Őt Kuroune követte, akinél egy hatalmas zsák volt tele arannyal. Legelöl pedig Riku aki a kötélen biztosította az utat.

- Riku, fogd meg! - kiáltotta Youko és az aranydobozt Riku felé dobta és a lány el is

kapta azt. Youko pedig leugrott a kötélről ugyanis a kötél alatt üldözőik csak sokasodtak ami veszélyeztethette volna a rablást. Miután Youko földet ért elővette a Rózsaostort és egytől egyig megölte üldözőit.

Ismételten új helyen találta magát a két lány. Riku éppen Youkoval menekült. Youko nem vette észre az útjába eső szakadékot. Figyelmetlenségéért súlyos árat fizethetett volna, mert már éppen zuhant, amikor valaki megragadta a csuklóját. Ez a valaki pedig Riku volt.

- Engedj el és ments a saját életedet! Így legalább egyikőnk megmenekül - mondta Youko

- Nem, nem hagyom, hogy meghalj! - mondta Riku és teljese erejéből, elkezdte felfelé húzni Youkot. Mire sikerült neki Youkot megmentenie üldözőik beérték őket. Ekkor Riku állat alakot öltött és nekirohant a szörnyeknek. Kíméletlenül szétmarcangolta őket. Bundájáról pedig csöpögött a halott szörnyek vére, de ez látszólag cseppet sem érdekelte.Újabb helyszín. Elérkeztek Youko félresikerült rablásához. Youko és Kuroune rohannak, ahogy csak bírnak a kincsekkel együtt Riku pedig, fedezi őket. A lány hatalmas és erős szörnyekkel és démonokkal találta szemben magát, de tudta, muszáj legyőzni őket. Ha ez nem sikerül annak végzetes következményei lehetnek.

- Tünés innen skacok! Meg ne álljatok - kiáltotta Riku

Youko és Kuroune pedig rohant, ahogy csak a lábuk bírta. Majd Kuroune egy pillanatra leveszi tekintetét Youkoról és e miatt szem elől is veszítette. Youko eltűnt. A többiek véres csatát vívnak az üldözőkkel. Riku és Kuroune pedig hiába keresik Youkot nem találják. Yominak is nyoma veszett. Majd később értesültünk arról, hogy Youko meghalt. Yomi viszont még él. Egyre csak erősebb és erősebb lett Rikunak köszönhetően, aki mindig segített neki edzeni és ezáltal erősödni is. Ám a félresikerült rablás óta nemtalálkoztak. Yomi ez idő alatt tovább fejlesztette technikáját és hatalmas erőre tett szert. Riku tovább folytatta a tolvajlást Kurounéval együtt. Rengetek szörnyűséget, és embertelen tetet vittek véghez az ezt követő pár év folyamán...

- Elég, elég már! Legyen vége! - mondta Riku aki már nem bírta tovább

- Elég? Biztos vagy benne? Van még olyan, amit nem láttál, ha akarod szívesen megmutatom - mondta gonosz vigyor kíséretében a vörös szemű  Riku

- NEM!!! ELÉG VOLT!!! HAGYJ MOSTMÁR BÉKÉN!!! NEM AKAROK TÖBB SZÖRNYŰSÉGET LÁTNI!!! - kiáltotta könnyes szemmel Riku és térdre rogyott, szeméből pedig a könnyei folytak

- Rendben van. Remélem tanultál a látottakból és visszatérsz régi önmagadhoz - mondta fagyosan a vörös szemű Riku

- Miért akarod annyira, hogy olyan legyek, mint rég? - kérdezte Riku könnyes szemét

törölgetve

- Mert ha könyörtelen vagy nagyobb esélyekkel fogsz indulni Yomi ellen - mondta a vörös szemű Riku

- Szóval ez egyfajta segítség akart lenni? - kérdezte Riku és közben felállt

- Így is fogalmazhatunk. Ez egyfajta útmutató volt - válaszolta a lány

- Értem már. De nem fogok azzá válni, aki régen voltam - mondta határozottan Riku

- Ezt, hogy értsem? - kérdezte felbőszülten a másik

- Régen, amikor még nem ismertem meg Youkot nem voltam több csak egy könyörtelen gyilkos. Majd miután csatlakoztam a csapatához, megváltoztam. Továbbra is követtem el szörnyűségeket, de emellett barátokat is szereztem a csapatban, nem csak ellenségeket. Már nem csak magammal foglalkoztam. Meg tanultam csapatban dolgozni és segíteni barátaimon. Majd

miután a félresikerült rablás után Youko eltűnt Kurounéval folytattuk a rablást. Itt is

voltak embertelen tetteim, de kezdtem elbizonytalanodni. Néhány évig együtt folytattuk még

a tolvajlást Kurounéval, de útjaink külön váltak. Egyedül persze továbbra is raboltam, de az egyedüllét alatt volt időm gondolkozni eddig életemen és szörnyű tetteimen. Aztán úgy döntöttem ezen változtatni fogok. Bár eddigi tetteimet és a sok mészárlást már nem tudom jóvá tenni. Elhatározam, hogy csak legvégső esetben ölök, ha az életem már tényleg veszélyben van. - mondta szomorúan Riku

- Értem már miért változtál meg, de már csak az a kérdés meddig fogod tudni folytatni ezt az életformát? Már több alkalommal nyerted vissza régi jellemedet. Kicsit se aggaszt ez? Mi lesz, ha ismét egy kegyetlen gyilkossá válsz? - kérdezte a vörös szemű Riku

- Őszintén szólva abban reménykedem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Valóban aggaszt a régi énem felszínre bukkanásai. Félek, hogy abban az állapotban hideg vérrel megölném még a barátaimat is. Meg kell találnom a lelki békémet és elgondolkodni a történteken ismételten.

- mondta Riku kissé bizonytalanul

- Látom kezded érteni - mondta a vörös szemű Riku

- Tudom, hogy régi énemtől nem fogok tudni megszabadulni. Együtt kell vele élnem, de csak legvégső esetben felszínre hozni. Meg kell tanulnom irányítani, mert ha ez így megy nem kell sok és ismét könyörtelen gyilkos lesz belőlem - mondta Riku

- Örülök, hogy megértetted. A múltad elől nem futhatsz el együtt kell vele éled - mondta a vörös szemű Riku és eltűnt.

Rikut valaki erősen átkarolta ugyanis álmában hevesen forgolódott és dobálta magát. Aki átkarolta az Kurama volt.

- Kérlek Riku ébred fel! - mondta nyugodtan Kurama

- Ez így nem fog menni, megpróbálok valamit - mondta Kuroune és erősen, rázogatta Rikut aki ennek hatására felébredt. Kinyitotta szemét, ami vérvörösen izzott, de most fájdalom és kétségbe esés tükröződött belőle

- Ajajaj, ez nem sok jót ígér - mondta Kuroune és elengedte Rikut majd hátrálni kezdett

- ELÉG!!! - kiáltotta Riku akit még mindig rémálma szörnyű képei, gyötörtek. Egyszerűen nem volt képes szabadulni tőle. Erőteljesen elkezdte ütni a falat majd a fejét is egyre többször bele verte. Ennek következtében a fal egy része le is omlott. -HAGYJ BÉKÉN!!! - mondta még mindig az álom hatása alatt

- Riku kérlek nyugodj meg! - mondta Kurama. Odament a nem egészen magánál levő lányhoz és lekevert neki egy hatalmas pofont. Botan kezét szája elé tette a többiek pedig csak feszülten figyelték az eseményeket. A pofon hatásosnak bizonyult, mert Riku szeme zöldre változott.

- M-mi történt? - kérdezte a magához tért Riku és kezét pirosló arcára, rakta. Beletelt neki egy kis időbe mire rájött, hogy hol van és arra is, hogy Kurama felpofozta - TE BAROM TUDOD MENNYIRE FÁJT?! - kiáltotta Riku feldúltan és egy Kuramáénál hatalmasabb pofont adott a fiúnak majd eltűnt. Kurama fájó arcát fogta

- Szegény Kurama ez biztosan fájt pedig te csak segíteni akartál - lépett oda sajnálkozva  Botan a fiúhoz

- Hova tűnt el? - kérdezte Kuwabara

- Nem sűrűn vannak rémálmai, de ha igen azok nagyon megviselik - mondta Kurama

- Jó, de ez azért mégis túlzás volt - ragozta Botan

- Annyira nem volt vészes és ezt is csak azért adta, mert az álma teljesen összezavarta és ettől teljesen kiborult - állapította meg Kurama

- Igaza van, nagyon feldúlt volt - mondta Yusuke

- Sok változáson ment keresztül az évek során - mondta Kuroune

- Igen és ez sok volt neki és az álma pedig teljesen kikészítette - mondta Kurama

- Kíváncsi lennék mit álmodott - mondta Kuwabara

- Az ilyen dolgokba csak nagyon kevés embert avat be szóval nincs sok esély arra, hogy megtudd - tájékoztatta Kuroune

- Nem is kell nekünk mindent tudni. Mindenkinek megvannak a maga titkai - mondta Hiei

- Igaza van, ha akarja, úgyis elmondja. Mi meg szerintem menjünk vissza aludni - ajánlotta fel Yusuke. Yusuke ötletével mindenki egyet értett és l mentek aludni.