A kárhozott herceg

I.rész A bandita végzete

Prológus

Lassú lépteket hallott. Az oldalán fekve alvást tettetett, de közben minden idegszálával éberen figyelt.

- Kérlek Istenem! Add, hogy ne legyen igaz!- imádkozott némán, de hirtelen keserű lett a szíve. – Istenem? Nekem kellett volna istennek lennem.- legszívesebben elsírta volna magát. Ekkor egy suhanást hallott a háta mögül, majd beléhasított a fájdalom. A kés pengéje mély árkot vájt végig a hátában. Megfordult, hogy meglássa támadója arcát, s mikor meglátta ajkai még kinyíltak, egy utolsó kétségbeesett tiltakozásra:- Ne!

Felriadt. Az arca verejtékben úszott, s a háta égett a fájdalomtól.

- Már megint ez a rémálom! – suttogta, s zöld szemeiben könnyek csillogtak. Felállt és a fürdőszoba felé vette az irányt. Ahogy elhaladt az ablak előtt a hold megcsillant vörös haján. Gyorsan megnyitotta a csapot és vizet fröcskölt az arcába. Kétségbeesetten nézett fel a tükörbe.

- Miért most? Miért nem hagy békét a múlt?- kérdezte, ám a kérdés csak szónoki volt, nem is várt rá választ. Hirtelen képek rohanták meg elméjét. Kezeivel olyan erősen markolta a mosdókagyló szélét, hogy ujjai teljesen kifehéredtek. Mikor véget ért, zokogva esett össze a fürdőszoba padlóján. Sokáig csak zokogott kétségbeesve, majd összeszedte magát és felállt. Újra a tükörbe nézett, és egy húsz éves férfi tekintett vissza rá. Dús, vörös, hátközépig érő haj keretezte arcát. Élénk, színjátszó zöld szemeiben mélységes fájdalom tükröződött. Arca mindig is nőiesen szép volt, bár az elmúlt évek során megkeményedtek vonásai, s egy jó képű férfi lett belőle. Vékony, de izmos testalkatú volt, igencsak erős, és fürge. Lassan enyhült a hátában a fájdalom. Bár nem látta, tudta, s érezte, ahogy a hatalmas vörös forradás, ami a bal lapockájától a medencecsontja jobb feléig húzódott, lassan eltűnik. Végighúzta kezét a tükörképén.

- Hát, ennyi volt. Vége. Elkezdődött.- suttogta rekedten.