Az igazság órája

Kurama meg se tudott szólalni a döbbenettől. Csak ezt tudta mondani.

-Miért?

- Kurama, én már régóta szeretlek, de te soha nem figyeltél rám! Nem mertem neked elmondani, mert féltem hogy elutasítasz!  Bocsáss meg, de jobb, ha most megyek…

Felállt az asztaltól és ki akart rohanni, de Kurama elkapta a kezét, és magához húzta! Majd megcsókolta.

- Szeretlek Botan! A mai napig nem voltam tisztába az érzelmeimmel! Szeretlek!!!

-Én is Kurama!

Azon az órán nem biológiát tanultak, hanem egymás karjaiban pihentek. De már későre járt.

-Kurama mennem kell!

- Ilyen hamar?! Kérlek, maradj! -kérte szomorúan.

-Mennem kell!

-Várj, elkísérlek már nagyon késő, van.

- Rendben, ha el akarsz kísérni a túlvilágra! -mondta humorosan.

- El is felejtettem

-Semmi baj!

Azzal csókot nyomott szerelme arcára és lapátján elrepült! Kurama egyedül de boldogan visszafeküdt az ágyra és arra gondolt, hogy nem hiszik majd el a többiek!