Yu Yu Hakusho

<Újrakezdés>

1. Rész: A harc kezdete

Mindenki éli a maga kis nyugodt életét… Lehet, hogy ez az átlagembereknél így lenne, de nem Yusukééknál. Alig tért vissza az alvilágból, Koenma máris a segítségét kérte. Yusukéék elfogadták a felkérést és újra összeállt a csapat: Yusuke, Hiei, Kurama és Kuwabara. Útra keltek hogy megmentsék a világot.

Az ellenséget nem volt nehéz megtalálni, mivel az magától jelentkezett. Önként és dalolva értesítette Yusukééket arról, hogy egy igen csak veszélyes szigetre kell menniük. Még az út felét sem tették meg, mikor egy alak jelent meg szellemként lebegve előttük. A férfi hátán szárnyak csontvázai voltak és a kezein fémkörmök foglaltak helyet és egész fiatalnak nézett ki. Gonoszan csengő hangon szólalt meg, pimasz mosoly kíséretében.

- Hová ilyen sietősen. Jao megvár titeket, nem kell úgy rohanni.

Ez a nyugodtság és gúny eléggé felidegesítette Yusukét, akinek Keykotol kellet eljönnie, csakhogy megküzdjön az újonnan felbukkanó gonoszokkal. Hangjából is jól kivehető volt ingerültsége.

- Hát te meg ki a fene vagy?

A férfi még szélesebb mosolyra húzta száját, mikor meglátta, hogy célja sikerült és alaposan felidegesítette a fiúkat. Hogy a dolgot tovább fokozza mézesmázos hangon visszahatott az igencsak agresszívre sikeredett kérdésre.

- Ejnye, de mogorva vagy… a nevem Wasetczu. A mester üzenetet küldött nektek.

- még hogy mester mi…

Yusuke elfintorodott a szellem pedig elégedetten vette tudomásul, hogy minden úgy alakul, ahogy ő szeretné.

- Hm… az üzenet így szól: Csak akkor pusztítom el a világot, ha nem tudtok legyőzni. Kihívlak titeket egy csatára. A helyszín a sziget, ahová, már amúgy is tartottatok. 4 fős csapattal várlak ott titeket. Ne okozzatok csalódást.

Még alig fejezte be mondókáját, Yusuke rögtön belekotyogott. Szerette a nagy küzdelmeket, de ehhez most nagyon nem fűlött a foga.

- És mi van, ha nem fogadjuk el az ajánlatot?

Wasetczu felkacagott.

- A mester gondolta hogy valami effélét válaszolsz… azt üzeni, hogy szerzett közönséget is. Néhány embert. Lehet, hogy találtok köztük ismerős arcokat is.

- Te szemét…

Yusukének ez volt az utolsó csepp a pohárban. Megpróbált behúzni a férfinak egyet, de mintha füstfelhőbe ütött volna. Ezt Wasetczu egy újabb gúnyos kacajjal jutalmazta.

- Nem kéne annyira heveskedni. Nekem úgysem tudtok ártani… akkor elfogadjátok az kihívást?

Yusukéék összenéztek. Szavak nélkül is megértették egymást.

- igen elfogadjuk… Mond meg annak a féregnek, hogy hamarabb kiütjük, minthogy egyet is tudna pislantani.

- Remek. Akkor várunk titeket a szigeten. Ne siessetek, mi ráérünk.

Wasetczu felszívódott, Hőseink pedig kissé morcosan folytatták útjukat. Másnap hajnalban érkeztek meg a szigethez. Nem kellet félniük attól, hogy az emberek idemerészkednek, mert a sziget az illetéktelen szemeknek nem volt látható, ők viszont hamar felfedezték és rajta a fennsíkot a stadionnal.

Mikor megérkeztek, a stadionban sötétség fogadta őket, de a tető lassan nyílni kezdett. Megtöltötte a hatalmas teret a fény, ám még mindig maradtak sötét sarkok. Yusukéékkal szemben a küzdőtér közepén ott állt Wasetczu.

- Köszöntelek titeket itt a mi kis stadionunkban.

Yusukét már nagyon irritálta ez az alak és minél hamarabb le akarta rendezni ezt a dolgot.

- Sok a duma. Hol van az a patkány?

- Még mindig túl heves vagy… bemutatom nektek a nagy Jaot és csapatát.

A Wasetczu mögötti sötétségből előlépett 4 alak. A férfi elkezdte őket bemutatni. Láthatóan élvezte, hogy időhúzásával bosszanthatja Yusukééket.

- Ő a nagy Jao a csapat kapitánya.

A férfi 1 lépést előre lépett gonosz vigyorral az arcán. Magas volt és erős izomzatú. Csak a hegyes fülei árulták el róla, hogy nem ember. Mint a csapat többi tagja, ő is fekete ruhát viselt. Derékig érő fekete haja elöl az arcába hullott. Kegyetlenül csengett hangja, mikor üdvözölte a kis csapatot.

- Örülök, hogy elfogadtátok a meghívást. Végre méltó ellenfeleket találtunk.

Yusukéék nem szóltak semmit, Wasetczu pedig folytatta a bemutatást.

- A szőke fiatalember, Hermész a levegő ura.

A férfi nem mozdult csak mosolyra húzta a száját.

- A bájos hölgy, Erisz a sötétség úrnője.

A lány kacéran kihúzta magát és kacsintott egyet. Szép volt de gonoszság áradt belőle. Hófehér tincsek keretezték arcát és gyönyörű lila szemei szinte világítottak a félhomályban. A hátán érdekes fekete szárnyak foglaltak helyet.

- És végül a másik hölgy, Miharu, a jégboszorkány.

Miharu Jao mellé lépett. A fiúk rég láttak ilyen szép nőt. Csupán Jéghideg tekintete árulta el hogy melyik oldalon áll. Csodálatos hosszú barna haja volt és smaragdzöld szemei. Hideg pillantásaival végignézett a fiúkon, akiket ettől még a hideg is kirázott, majd összenézett Jaoval és neki is ugyanaz a gonosz mosoly jelet meg az arcán, mint a férfinak. A beálló feszült csendet Wasetczu hangja törte meg.

- Most hogy mindenkit ismertek a csapatból, bemutatom a közönséget.

A Férfi a bal irányba mutatott, ahonnan elkúszott a sötétség és a fiúk vagy 40 ember láttak meg agy páholyszerű lelátón. A legtöbb ember el volt kábulva, de voltak, akik zokogtak, és akik félelemmel a szemükben, de nézték, hogy mi történik a küzdőtéren. Yusuke egyszer csak meglátta az elájult Keykot a sorok között. Majd meghallotta Kurama öccsének a hangját.

- Suichi. Mi folyik itt?

Most már Kurama sem tudta visszafogni magát. Ökölbe szorult kézzel, haragtól izzó szemekkel préselte ki fogai közül a szavakat.

- Te szemét. Ezt még nagyon meg fogod bánni.

- Majd meglátjuk… mire várunk még? Kezdjük a küzdelmet. 1-1 ellen. Rászámolás stb., de ezt már tudjátok. Wasetczu lesz a bíró… ha legyőztök legalább 2szer, nem pusztítom el a világotokat, de ha nem, mindennek vége…