3. Rész: Árulás és életmentés

Hiei támadásba lendült. A lány rendkívül gyors volt, ám a démon sem panaszkodhatott. Keményen küzdöttek. Hiei kiütötte Miharu kezéből a kardot, de a lány egy jól irányzott ütéssel eltalálta Hiei csuklóját, aki ettől szintén elejtette katanáját. Szétugrottak. Hiei eléggé elfáradt, de nem adta fel. Úgy döntött, hogy beveti a fekete sárkányt. Már majdnem elengedte, amikor Miharu feltartotta a bal kezét ugyanúgy, mint Hiei és a kezéről lehulltak a szalagok. A lány karján ugyan olyan sárkányminta jelent meg, mint a démoné, csak enyhén ezüstösen csillogott. Hiei döbbenten nézte.

- Ez lehetetlen…

- Na mi az? Megijedtél? Félsz attól, hogy legyőz téged egy nő?

Hiei mérges lett ezektől a szavaktól és eleresztette sárkányát. Miharu is ugyanígy tett, de az ő sárkánya fehér volt. A két hatalmas szörnyeteg egymásnak esett, majd hatalmas robbanással megsemmisítették egymást. A két harcos fáradtan állt egymással szemben. Ököllel kezdtek harcolni, majd a kardokhoz ugrottak, de Hiei gyorsabb volt és Miharu vállába mélyesztette a pengét. A lány felnyögött és a földre rogyott. Hiei kihúzta a kardot a lányból, aki ettől elterült a földön. Hiei a kardjára támaszkodott. Nagyon el volt fáradva. Ám ekkor Jao gonoszan felnevetett.

- Most azt hiszed, győztetek, pedig pont azt tettétek, amit vártunk.  

Hiei Jaora nézett, és döbbenten látta hogy a férfi, Hermész, Erisz és Wasetczu egy fekete felhőn emelkednek felfelé.

- Menekülsz te féreg?

- Szó sincs róla. Beteljesítem a tervemet.

- Mi?

Hiei semmit nem értett, akár csak a többiek. Mielőtt még teljesen elhagyták volna a stadiont, még tisztál lehetett hallani Hermész és Jao szavait.

- Miharuval mi lesz mester?

- Itt marad. Egyel kevesebb probléma.

Ezt Miharu is jól hallotta és nem törődve a fájdalmával térdre állt. Ekkor már Jaoék messze a magasban voltak. Yusukéék is magukhoz tértek. Kuwabara lábai is kezdtek használhatóvá válni, öngyógyító képességének hála. Mindannyian értetlenül nézték a felettük lebegő alakokat. Hiei döbbenten meredt rá Miharura, aki szemében csalódottság és félelem jelent meg. Nagy nehezen felállt a lány, de a szemét le sem vette mesteréről. Erőtlenül lehelte ki szavait.

- Itt hagyott?

Ekkor Jao a föld felé tartotta kezeit és egy hatalmas kék gömböt idézett meg, majd ledobta a stadionra és eltűntek. Yusukéék ijedten figyelték az eseményeket.

- Te jó ég, ha az elér minket, semmi sem marad belőlünk.

Miharu először csak nézte a közeledő energiát, majd mikor az már majdnem becsapódott, elkiáltotta magát.

- ÁJL!!!!!

Hirtelen vakító fény támadt, majd hallották becsapódni a gömböt, de senkinek semmi baja nem lett. Mikor a fény megszűnt mindenki döbbenten látta hogy Miharu egy energiafallal mindenkit megmentett. A lány már alig állt a lábán, de nem engedte le a kézét, amelyből még mindig fehér fény áradt, ám a stadion elkezdett összedőlni. Remegő hangon adta ki az utasítást az értetlenül bámuló Yusukééknek.

- Vigyétek ki az embereket… de gyorsan.

- De te…

Yusuke nem fejezte be a mondatot, mert látta, hogy Miharu térdei már remegnek. Mindenki talpra szökkent és menteni kezdték az embereket. Végül már csak Keyko volt benn, meg egy kisfiú. Ekkor azonban Miharu térdre esett és a fal eltűnt. A törmelékek záporként potyogtak, megakadályozva ezzel Yusukéékat abban, hogy kihozzák Keykoékat. Egyszer csak egy igen méretes darab épp a lányt vette célba. Yusuke tehetetlenül állt a bejáratnál és elkiáltotta magát.

- KEYKO!!!!!!

Miharu tekintetét a lányra emelte, majd bal kezével elindított egy jégfolyamot felé. Ez a folyam átívelt Keyko felett és utat nyitott a kijárat felé, megakadályozva a záporozó épületdarabok becsapódását. Keyko a kisfiúval a kezében Yusuke karjaiba menekült. Miharu minden erejét felhasználta és félig aléltan esett össze. Hanyatt feküdt a földön, mikor hirtelen a hasára zuhant egy hatalmas törmelék darab. A lány elájulta fájdalomtól. Yusuke nem gondolkodott sokáig, Hieihez fordult.

- Hiei hozd ki onnan.

- Hhh… miért hoznám?

- Mert segített nekünk és csak te vagy olyan gyors hogy kihozd.

Hiei nagy duzzogva bement és ügyes mozdulatokkal eljutott a lányig. Leszedte róla a törmeléket és a karjaiba véve kimenekült. Miharu hasa egy merő vér volt és a vállán ejtett seb is elég súlyosnak látszott. Épphogy mind kiléptek az egész stadion összedőlt. Hiei kelletlenül tartotta karjaiban a lányt, majd kérdőn nézett társaira.

- Remek… most mit csináljak vele?

Kurama végignézett a lányon és nem gondolkozott sokat a válaszon.

- El kell látnunk a sebeit. Vigyük a lakásomba.

Hiei értetlenkedve meredt barátjára.

- Mi értelme van ennek? Már alig él és különben is ő az ellenségünk…