4. Rész: Egy házban egy ellenséggel

Kuwabara tagjai hamar rendbe jöttek öngyógyító képességének köszönhetően. Az emberek mind elájultak és egy park közepén tértek magukhoz, semmire sem emlékezve, kivéve Keykot…

A kis csapat hamar megérkezett Kurama lakásába, ott az egyik vendégszobában ápolta Miharut. A lány sebei nagyon súlyosak voltak és látszott rajta hogy fájdalmai vannak. Kurama rengeteg fájdalomcsillapítót adott a lánynak és Yukina is segített a sebeket begyógyítani, bár nem sok sikerrel. Már napok óta feküdt ágyban eszméletlenül. A fájdalmai alig enyhültek, közben a láza is felszökött és rémálmai lettek. Félő volt hogy nem éli túl. Ám nem mindenki aggódott érte. Hiei elég nagy ellenszenvvel viseltetett iránta, aminek sokszor hangot is adott.

- Ha magához tér és nem mond semmi használhatót, megölhetem?

A fiúk csak legyintettek egyet, már szinte minden órában hallottak ilyesmit a démontól.

- Ne légy ilyen agresszív Hiei.

- Kuramának igaza van. Szerintem még a hasznunkra lehet… Mellesleg engem meglepett a reakciója, amikor Jao otthagyta. Érdekelne miért zuhant tőle ennyire magába.

A fiúk beszélgetését Yukina félénk hangja szakította félbe.

- Ébredezik.

Mind Miharu felé fordultak, aki lassan Kinyitotta a szemét. Yusuke széles vigyorral a képén köszöntötte.

- Végre hogy magához tért a kisasszony.

A lány tekintetét a fiúkra emelte és megpróbált felülni, de az erős fájdalom, ami beléhasított, nem engedte neki. Kurama odatérdelt mellé és visszatessékelte az ágyba.

- Ne ugrálj még. Elég mélyek a sebeid.

- Miért nem hagytatok ott?

Miharu hangja most nem olyan volt, mint amikor először hallották. Semmi hidegség nem volt benne. Szomorúan csengett. Hiei ezzel mit sem törődve kimondta, ami először az eszébe jutott.

- Én ott akartalak, de a többiek nem engedték.

- Jaj Hiei olyan faragatlan vagy.

A szúrós pillantásokra a démon csak durcásan összefonta karjait és úgy döntött inkább csendben marad. Yusuke viszont nem bírta türtőztetni magát és rákérdezett arra, ami mindannyiójukat a legjobban foglalkoztatott.

- Lenne néhány kérdésünk. Mi volt ez az egész? Jao mit akart elérni.

Ahogy Miharu meghallotta ezt a nevet a szemeibe könny szökött, de válaszolt a kérdésre.

- Kaptunk egy megbízást. Az volt a cél hogy titeket félre állítsunk az útból. Most először vállaltunk el ilyen munkát. Jao találta ki azt, hogy hívjunk ki titeket egy viadalra. Nem ott akart titeket legyőzni, csak ki akart fárasztani, hogy ne tudjatok a végén védekezni, amikor felrobbantja a stadiont…

A lány hangja itt elcsuklott és egy könnycsepp gördült le az arcán. Hiei újra nem bírta ki szó nélkül.

- Miért hagyott ott téged?

- Hiei!

Újabb szúrós pillantások egész hadát kapta a démon. Miharu egy pillanatnyi hallgatás után remegő hangon lehelte ki szavait.

- Nem tudom…

Keyko kezdte nagyon sajnálni a lányt, aki alig tért magához és máris ezernyi kérdéssel támadták le.

- Szerintem hagyjuk Miharut pihenni, majd ha felépült mindent megbeszélünk.

Kitessékelte a fiúkat a szobából, de Kurama nemsoká visszament hogy lecserélje a kötéseket a lány testén. Miharu a derekától a mellkasáig és a vállán is be volt kötözve. Kurama eddig is zavarban volt, amikor a lány meztele testét ápolta, most hogy ébren is volt a beteg, még nehezebb lett a dolga. Segített neki felülni, majd elkezdte lebontani a régi, véres kötést. Miharu remegő hanggal és kérdő tekintettel fordult Kuramához.

- Miért segítesz nekem.

- Te miért segítettél nekünk a stadionban.

- Mert… nem szeretek embert ölni.

- Mégis először az volt a célotok.

- Jaoé, nem az enyém. Én csupán azt tettem, amit ő akart. Bármit megtettem, amit ő kért.

 - Miért?

Kurama elcsodálkozott ezeken a szavakon. Nem értette miért bízott meg benne ennyire a lány.

- Mert…

Miharu csak nehezen tudta folytatni a mondatok, mert a könnyek elborították a szemét.

- Amikor kicsi voltam, megtámadták a népemet. Mindenkit megöltek, majdnem engem is, de akkor ott termett ő és megmentett. Ő volt az én hősöm… teljesen megbíztam benne… csak benne és senki másban, de…

Nem fejezte be a mondatot, mert zokogni kezdett. Kurama nem tudta mit tegyen, majd gyengéden megölelte a lányt.

- Nyugodj meg. Itt jó helyen vagy.

Miután egy kicsit megnyugodott, Kurama befejezte a sebkötözést és visszafektette a lányt az ágyba.

- Pár napig még ágyban kellene maradnod.

Miharu alig láthatóan bólintott. Miután Kurama kiment elújságolta a többieknek, amit a lány mondott neki. A hallottak után Yukina nagyot sóhajtott.

- Nem csodálom, hogy ezek után olyan nehezen gyógyul.

- Ezt hogy érted?

- A jégboszorkányok nagyon hosszú életűek és rendkívül gyorsan gyógyulnak. Csak akkor nem, ha ők nem akarják. Szerintem Miharu túl nagyot csalódott, hisz az árulta el, akit a legjobban szeretett. Ha nem teszi túl magát rajta, belehalhat…