5. Rész: Bánat és gyógyulás  

Keyko és Yukina minden nap benn voltak Miharunál egy keveset és próbálták jobb kedvre deríteni, de ez nehezebb volt, mint gondolták. A lány alig beszélt és Kurama esténként sokszor halotta zokogni. Már eltelt 2 hét, mire ki tudott kelni az ágyból. Esténként a kis csapat összegyűlt Kuramánál és jókat beszélgetett. Miharu is ott volt velük, de ő csak ült az ablakban és a távolba bámult. A fejében millió gondolat kavargott. A bánat elárasztotta az egész testét. Nem érdekelte hogy a sebei nem gyógyulnak, nem látta értelmét az életének.

Egyik nap mielőtt megérkeztek volna a többiek Miharu lement a nappaliba. Kurama ott ült a fotelben és olvasott, Hiei pedig a kanapén volt elnyúlva. Kurama felnézett, ahogy megérezte, hogy a lány ott van.

- Valami baj van?

- Nem nincs, csak… kimehetnék a kertbe.

Kurama meglepetten bólintott. Miharu elment a teraszajtóig, kinyitotta és kilépett a kertbe. Az arcát megcsapta a hűs, friss levegő. Ez egy kicsit megnyugtatta. Szertett a szabadban lenni. Leült a fűbe az egyik virágágyás mellé és nézte, ahogy a méhek és lepkék keringenek a növények között. Hosszú idő óta most először érzett a lelkében egy kis nyugalmat. A többiek hamarosan megérkeztek.  Keyko és Yukina azonnal a lány felől érdeklődtek.

- Miharu hol van?

- Kinn a kertben. Már 1 órája ül ott.

- Szegény lány. Nagyon nehezen emészti meg a dolgokat.

Hiei fújt egy nagyot és felöltötte a lehető leglenézőbb arckifejezését.

- Nem értem miért foglalkoztok ennyit vele.

- Jaj Hiei hallgass már. Ha te nem vagy vele olyan ellenséges lehet, hogy már jobban lenne.

Kuwabara szavaira a démon csak meglepetten pislogott egy párat, majd sértődötten elvonult az ablakba, Kuwabara pedig kiment Miharuhoz. Felöltötte a legidétlenebb, de legvidítóbbnak szánt mosolyát és leült mellé a fűbe.

- Szervusz.

A lány egy kicsit meglepődött a hirtelen érkező köszöntéstől, de hamar viszonozta azt, bár kissé szomorkásan. Kuwabara nem adta fel itt, minden áron fel akarta őt vidítani.

- Tudod… én és a többiek aggódunk érted. Yukina azt mondja, hogy a sebednek gyorsan kellene gyógyulnia.

- Miért aggódtok értem, hisz meg akartalak ölni titeket.

- Jaj ne légy már olyan makacs… most már te is a barátunk vagy… na legalább mosolyogj egyet…

De ekkor Kuwabara felugrott és jajveszékelve szaladgálni kezdett körbe-körbe. A többiek meghallották és az ajtóba rohantak. Hiei a jelenet láttán nevetését visszafojtva nézett ki a kertbe.

- Ennek meg mi baja?

Keyko addig meresztgette a szemét, míg látta a zavaró tényezőt és felkacagott.

- Ha jól látom, egy darázs kóstolgatja.

És valóban. Kuwabara feje körül ott repkedett egy jó nagy darázs és nagyokat harapott a fiú homlokába és nyakába. Keyko tekintete most Miharura siklott és felkiáltott.

- Nézzétek, Miharu mosolyog.

A lány most tényleg mosolygott, majd felállt és elkapta a kis dühös bestiát, Kuwabara pedig lehuppant a földre és sajgó fejét fogdosta. Miharu elengedte a markából a darazsat, ami el is repült onnan, majd leült Kuwabara mellé és a kezét az arcára tette. Mindenki csodálkozva nézte, hogy a lány kezéből hideg pára áramlik és Kuwabara csípései enyhülnek, majd végleg eltűnnek. A fiú hálásan pislogott rá.

- Köszönöm

- Én köszönöm

Miharu rámosolygott Kuwabarára, aki egész este felemelt fővel mászkált büszke volt rá, hogy ő nevettette meg a lányt.

A kis csapat már rég elment, de Miharu még mindig a kertben ült. Kurama egy idő után aggódni kezdett és kiment hozzá.

- Nem kellene a földön ülnöd, még felfázol. Kezd hűvös lenni.

- Sajnálom, hogy még mindig itt lógok a nyakadon.

- Ne viccelj, szívesen létlak. Különben is van hová menned?

Miharu lesütötte tekintetét, majd kis idő múlva tétován válaszolt.

- … nincs.

Kurama kezét a lány vállára téve kedvesen elmosolyodott.

- … nem baj hogy itt vagy. Ami azt illeti, örülnék neki, ha ide költöznél.

Miharu meglepetten nézett vissza a fiúra.

- de… biztos, hogy nem zavarok?

- Biztos. Te már a csapathoz tartozol…

Miharu egy ideig csak feküdt és a plafont nézte. Gondolatai a kertben zajlott beszélgetések körül keringtek és a szívébe bekúszott a boldogság. Örült az új barátainak. Lassan elaludt, de rémálmok gyötörték. Látta maga előtt, amikor kicsi volt és megtámadták őket. Egyszer csak felriadt. Hirtelen felült az ágyban, de hamar megbánta a hevességét, mert a fájdalom beléhasított. Összeszorított fogakkal próbálta leküzdeni, majd nagy nehezen felállt és lement a konyhába. Nem volt rajta semmi csak fehérnemű és a kötései, de úgy gondolta most már mindenki alszik, és nem fogják zavarni. Odament a csaphoz és engedett magának egy kis hideg vizet. Nekivetette a hátát a hűvös falnak és belekortyolt a pohárba. Az egész testét égette a fájdalom. Érezte hogy a vállán a seb jól felrepedt és a hasából is dőlt a vér. Erőt vett magán és elhatározta, hogy nem engedi többé, hogy a bánat uralkodjon rajta. Úgy döntött, hogy begyógyítja a sebeit. Felment a fürdőbe de észre sem vette, hogy a sötétben Hiei figyeli őt. Nem csukta be teljesen az ajtót maga után így Hiei onnan szemlélhette, hogy mit csinál. Még mindig nem bízott a lányban, de ő is gyönyörűnek találta és meglehet, hogy épp ezért próbált vele még ellenségesebbnek látszani…

Miharu háttal állt neki a zuhanyzóban. Megfogta a kötéseit, amik jéggé váltak és letörtek, majd csilingelve hulltak a földre és elolvadtak. A víztócsában, amit hagyott maga után vércseppek jelentek meg. Miharu egyik kezével a falnak támaszkodott, majd megnyitotta a csapot, de csak a hideg vizet, ami nekicsapódott a hátának, de ezt is forrónak érezte. Az egész teste izzott. A víz, ahogy hozzáért a sebéhez, felszisszent. Majd a jobb kezével megfogta a vállát. Hirtelen a víz csillogó páraként hullt tovább és teste megfeszült. Hiei döbbenten látta hogy a lány sebei kezdenek összehúzódni, de ez a folyamat nem volt fájdalommentes, sőt. Miharu térdre rogyott és görcsösen markolta a vállát. Nagy erőfeszítésekbe tellett, hogy ne üvöltsön, de erőt vett magán. Lassan a sebe teljesen összehúzódott és csak egy kis heg maradt utána. Hiei ekkor vette észre, hogy a lány háta amúgy is tele volt már sérülések nyomaival, ugyanúgy, mint a combja…

Miharu teste körül jég jelent meg, ami kötéssé alakult át. A pára eltűnt és már a víz sem folyt. Lassan felállt és vett egy mély levegőt. Hirtelen fordult meg és döbbenten látta meg Hieit az ajtóban. A fiú meglepődött és mozdulni sem bírt. Egy ideig csak nézték egymást, majd Hiei hátat fordított és elment...