7. Rész: Edzés

Ettől kezdve minden nap, órákat töltött Miharu a kislánnyal. Kuramával is egyre inkább olyanok lettek, mint a testvérek. Hieiel azonban semerre sem jutott. A fiú továbbra is hideg volt hozzá és Miharu valamiért félt a közelébe kerülni.

Esténként a kis csapat mindig összegyűlt. Yusukéék már izgatottan tervezgették a jövőt.

- Még 2 év és itt az új viadal.

- Nem ártana egy kicsit edzeni.

Keyko a szemét forgatta, és nem értette, miért örülnek, annak hogy újra életveszélybe kerülhetnek.

- Nektek mindig csak a harcon jár az eszetek. Miért nem tudtok egy kicsit lazítani?

- Jaj Keyko te ezt nem értheted.

Hiei, aki eddig az ablakon bámult kifelé, most a többiekhez fordult.

- Az igazi edzés a küzdelem. Nem ér sokat, ha egy erdőben rohangálok, és sziklákat szabdalok.

- Harcot akarsz? Gyere és majd én péppé verlek.

- Álmodozz csak.

Kuwabara és Hiei szócsatáját, Miharu félénk hangja szakította félbe.

- Én szívesen segítek.

- Nem korai még? Pihenned kellene.

Kurama aggódó pillantásait látva elmosolyodott.

- Jól vagyok. De tényleg.

Hiei gúnyosan fújt egyet és összefont karokkal fordult a lányhoz.

- Annak se lenne sok értelme. A legutóbb sem bírtál velem. Túl könnyű dolgom lenne…

- Ne becsülj le.

Miharu és Hiei farkasszemet néztek, amit Hiei unt meg hamarabb és elfordult.

- Rendben. Akkor holnap el is kezdhetjük. De ne várt hogy finom legyek.

- Meg sem fordult a fejemben….

Másnap Miharu és Hiei kimentek egy közeli erdőbe edzeni. Kivont karddal álltak egymással szemben, majd Hiei megindította a támadást. Mindketten nagyon gyorsak voltak. Már régóta harcoltak, mikor a lány felülkerekedett és a kardja alig egy centire állt meg Hiei nyakától.

- Hhm… nem rossz.

Szétugrottak és újra felvették az alappozíciót. Most Hiei nyert. Miharu érezte, hogy fáj a válla, de nem hagyta abba. Harmadjára is egymásnak estek, de a lányba most erősen belehasított a fájdalom. Hiei ezt észrevette és hátrébb ugrott. A lány a kardjára támaszkodott.

- Azt hiszem ennyi elég lesz.

Miharu makacsul megrázta a fejét majd felegyenesedett.

- Nincs semmi bajom, folytassuk.

- Ahogy akarod.

Újra egymásnak estek. Miharu nem adta fel, keményen küzdött, de hamarosan a földön találta magát. Hiei felette térdelt és a pengét a lány szívének szegezte. Gúnyos mosolya most is kiült arcára.

- Mondtam, hogy győzni fogok.

- Szerencséd volt.

- Hm…

Miharu napjai ugyanúgy teltek, de ő nem bánta. Pár óra Mayával, pár óra küzdelem Hieiel és este pihenés a barátokkal. Ahogy teltek a napok egyre nehezebben bírtak egymással ő és Hiei. Miharu szeretett a fiúval küzdeni, de nem a harc miatt, hanem mert addig is vele lehetett. Hiei is kezdett megbékélni a lánnyal és egyre többször kapta magát azon, hogy rajta felejti tekintetét, amikor esténként a csapat együtt van.