10. Rész: kezdődik

Miharu egy kicsit később ért haza, mert Mayának ma volt a születésnapja és ezért egész délután együtt voltak. Olyan 11 óra körül megérkezett, a csapat már nagyon bele volt mélyedve a beszélgetésbe, kivéve Hiei-t aki szokása szerint az ablakban ült. A lány érkezését mind kitörő örömmel fogadták..

- Na hogy sikerült a szülinap?

- Nagyon jó lett. Maya boldog volt hogy ilyen sokat lehetett velem.

Miharu mosolygott, majd mindenki megdöbbenésére Hiei felé vette az irányt. Adott egy puszit a fiú szájára, majd megfordult és Hiei hátulról átölelte. Kuramán kívül mindenkinek leesett az álla és csak pislogtak. Ők ketten mosolyogva néztek az ámuldozó csapatra, majd Hiei megszólalt.

- Mi van? Miért néztek így ránk?

- Hát még kérded?... Ti hogy?... Mikor?... Hol?...

- Hirtelen...Tegnap... Itt...

Miharu válasza hatalmas nevetést váltott ki, majd lassan a kis társaság magához tért az első döbbenetből…

Sokáig beszélgettek, majd hamarosan feljött a szó Jaoról. Yusuke elég hevesen reagált a hallottakra.

- Szóval, az a kis pondró nem nyugszik… Nem baj, már úgy is rég verekedtem egy jót.

Miharu nagyot sóhajtott és megrázta a fejét.

- Azért az nem lesz olyan egyszerű. Jao erejét nem láttátok a múltkor. Ő rendkívül erős. Van olyan különleges képessége, amit még én sem ismerek.

- Nem baj. Mi együtt legyőzhetetlenek vagyunk…

Yusuke alig fejezte be a mondatot, egy hang hasított bele a beszélgetésbe

- Úgy gondolod?... Én nem lennék ebben olyan biztos…

Hirtelen sötét füstfelhő jelent meg az ajtóban. Wasetczu volt az. Hiei most szorosabban ölelte Miharut, mert érezte, hogy a lány el akart indulni a férfi felé. Így hogy mozdulata meg lett akadályozva, csak szúrós pillantását tudta a férfira szegezni.

- Te mit keresel itt?

- Édesem, a mester ad neked egy utolsó esélyt. Gyere hazavárunk.

- Én itthon vagyok. Te pedig takarodj innen.

- Ha ezt akarod, legyen… Pedig a szülinapi tortából neked is jutott volna.

Miharu szemei elkerekedtek és egész testén a rettegés futott végig a felismeréstől.

- Maya… nem…

Wasetzu felkacagott. Nagyon jót szórakozott a lány félelme láttán

- Aranyos kislány…

- Ha bármi baja esik én…

- Ezt vártam. Tudtam, hogy noszogatni kell egy kicsit. Hát, ha vissza akarod kapni, gyere és vedd el. Hozd a barátaidat is, így mindkét dolgot lerendezhetjük. Tudod, hol találsz minket.

A férfi eltűnt és mindenki jól tudta most mi következik. Miharu el is indult, de Hiei megállította.

- Most hová mész?

- Megyek, és visszahozom Mayát.

- Nehogy azt hidd, hogy egyedül elengedünk.

Kurama szavaira a lány csak megrázta a fejét.

- Nem akarom, hogy ti is gyertek. Túl fontosak vagytok nekem.

Yusuke és Kuwabara szinte egyszerre pattantak fel és hevesen tiltakozni kezdtek.

- Felejtsd el. Azért vagyunk barátok, hogy mindenben együtt legyünk. Ez a mi harcunk is.

- Pontosan. És amúgy is ez a füstös alak már nagyon irritál. Őt is elintézzük.

- Ő sebezhetetlen. Nem lehet megölni.

- Ha jól emlékszem neked sikerült megkarcolni.

Miharu elhallgatott, eszébe jutott az a jelenet a parton. Őt is meglepte ez a dolog.

- Nem tudom hogy csináltam.

- Majd rá jövünk… Na akkor indulunk?

Miharu hálásan nézett barátaira, majd bólintott és elindultak. Ahogy kiléptek az ajtón egy fekete felhő szállt le eléjük, rajta egy cetlivel.

- „így gyorsabb lesz”

- Lehet, hogy csapta.

Miharu egy kicsit elgondolkodott, majd határozottan fellépett a felhőre

- Nem hiszem, hogy csapda. Ő is nagyon szeret harcolni és kíváncsi az erőtökre.

A többiek nem is kérdezősködtek többet, ők is felszálltak. A szállítóeszközük hatalmas sebességgel elindult. Magasan a többi felhő felett szálltak. Hamarosa egy nagy hegyhez értek annak a majdnem a tetején volt egy hatalmas fennsík és egy sötét barlang. A felhő a barlang előtt megállt, Miharu leugrott róla, a többiek pedig utána. A lány megállt a barlang előtt, Hiei érezte hogy ideges, odament hozzá és bátorításként megfogta a kezét. Miharu rámosolygott, majd elindultak befelé. Egy ideig a sötétben mentek, majd beértek egy világosabb terembe. Ott egy hatalmas székben ült Jao mögötte két harcosával. A terem egy távoli szegletében ott feküdt egy kőpadon Maya, mellette ott állt Wasetczu. Jao a lány ijedt pillantása láttán megtörte a csendet.

- Örülök, hogy újra látlak. Miatta ne aggódj, csak alszik.

- Te szemét…

- Na de kislány… hogy mondhatsz nekem ilyet?

Hangjában színlelt bánat csengett, majd nevetett egy hatalmasat.

- Szánalmas. De mit is várhatnék tőled, olyan vagy mint a néped. Őket sem volt nagy kunszt kiirtani.

- Mi??????????… te… te tetted ezt?… de hisz.

Miharuban egy világ dőlt össze. Már az is megviselte hogy azt hitte a férfi akkor a viadalkor cserbenhagyta, de most hogy kiderült, hogy minden eddig hazugság volt, nem akarta elhinni. Jao újabb nevetéssel díjazta a lány összeomlását, majd gúnyos hangon folytatta, amit elkezdett.

- Ott feküdtél a földön félig ájultan. Csak azért hagytalak életben, hogy engem szolgálj. Egy megrettent gyerekkel könnyű elhitetni, hogy a megmentője vagyok.

- Te…

Miharut elöntötte a harag és már épp támadni akart, de megtorpant. A többiek kérdőn tekintetekkel rá és meglepve vették észre, hogy ha lehetséges a lány még idegesebb lesz? Yusuke már nyitotta volna kérdésre a száját, de Miharu megelőzte. Dühösen kiáltott oda Jaonak.

- Mi van te gyáva féreg? Védőfal nélkül nem mersz velünk szembe állni?

Kuwabara értetlenül kapkodta a fejét jobbra-balra, de a többiek sem értették, miről beszél a lány.

- Milyen védőfal? Én nem látok semmit.

De ekkor a köztük lévő energiaburok megcsillant, majd megszűnt…