4. Fejezet

Aggályok

Néhány nappal korábban:

Hiei egy magas ház tetején állt és Kurama lakásának ablakát kémlelte. Órák óta semmi mozgás. Meglehetősen bosszantotta a dolog. Nem is csoda hisz már órák óta várja barátját az, mégse jön. Ám Kurama nem arról híres, hogy késne. Pontos, mint a halál. És most mégis órákat késik. Hieiben már réges rég felmerült a gyanú hogy valami nincs rendben. Hisz már a Jagannal is kereste. Mindhiába. Végül úgy döntött meg látogatja Urameshit hátha ő, tud valamit. Az épületek tetején cikázott egészen addig, míg meg nem látta Yusuke házát. Felvonta a szemöldökét, amikor meglátta, hogy majdnem mindenki ott van. Normál esetben meggondolta volna, hogy bemenjen-e de most nem gondolkodott ilyesmin. A következő pillanatban már az ablakban állt. Finoman megkocogtatta, hogy engedjék be. Az ablak mellet ácsorgó Yukina a zajra megfordult. Kicsit meglepődött ugyan de elmosolyodott és beengedte Hieit.

- Szervusz Hiei úrfi! Rég láttalak mi járatban? – üdvözölte a hótündér a frissen érkezőt

- Szervusz Yukina! Mond csak, merre találom Yusukét? – tette fel a kérdést az imiko. Yukina már épp válaszra nyitotta a száját, amikor valaki félbe szakította.

- TÖRPE! MIT AKARSZ AZ ÉN YUKINÁMTÓL?! – ordította Kuwabara vörös fejjel

- Egy semmi közöd hozzá. Kettő mióta a tulajdonod? – nézett rá szúrós és korántsem barátságos arckifejezést öltve

- Hát…öm…izé… - Habogta erre zavartan Kuwabara

- Igen? Szerintem is kb. akkor. Vagyis nagyjából soha. Nem ártana, ha néha gondolkodnál is – mondta karba tett kezekkel Hiei még mindig Kuwabarát méregetve

- Ne merészelj kioktatni te kis nyavalyás! És igenis szoktam gondolkodni! – vágott vissza Kuwabara

- Valóban? És nagyon fáj, amikor próbálsz úgy csinálni mint aki valamiféle agyműködést végez? – vonta fel szemöldökét Hiei

- Te kis… - sziszegte Kuwabara és arra készült, hogy egy hatalmasat bemosson Hieinek. Persze Hiei lazán arrébb lépett. Eredményképp Kuwabara a nagy lendülettől földre került

- Látom, időközben felcsaptál padlócirkálóak. Egészségedre. – vigyorodott el Hiei – De én úgyis Urameshihez jöttem – azzal Hiei az ajtó felé sétált hátat fordítva Kuwabarának aki, már Yukinának panaszolta fájdalmas kis „balesetét”. Nem mintha a hótündér nem látta volna a jelenetet. Az ajtófélfának támaszkodva Yusuke állt széles vigyorral az arcán

- Szevasz Hiei! Amint látom, még mindig könnyedén ki tudod készíteni Kuwabarát

- Igazán nem nehéz. Első osztályú bolond. Semmiből sem tanul. Sőt. Önszántából sétál bele a csapdákba – mondta szánakozva Hiei majd megállt a volt szellemdetektív mellett.

- Való igaz. De gondolom látogatásodnak más célja is, van azon kívül, hogy Kuwabarát bosszantsd – állapította meg

- Helyes a meglátásod. Kuramáról van szó – és ez a válasz már mentes volt mindenféle jókedvtől

- Mi van vele? – kérdezte már Yusuke is komolyan

- Én is ezt szeretném megtudni.

- Nem igazán értelek Hiei – vonta fel szemöldökét a fiú. Barna szemiben kíváncsiság és értetlenség tükröződött

- Nem tudsz róla valamit?

- Sajnálom. Már jó ideje semmit sem hallottam róla. Történt talán valami? – kérdezte kis aggodalommal hangjában

- Azt én is szeretném tudni – sóhajtotta a démon

- Mire célzol?

- Volt egy megbeszélt találkozónk. Viszont ami furcsa az, az hogy nem csak késett, hanem el se jött. Sőt nem találom sehol se – jött a nyugtalan válasz a zsebre tett kezű démontól

- Valóban szokatlan. Tőle meg pláne. Gondolod baja esett? – Yusuke is már elég nyugtalan volt

- Őszintén megmondom fogalmam, sincs. Annyi biztos, hogy a környéken nincs. De hogy hol lehet és mi történt az szintén rejtély. Azt hiszem jobb lesz, ha személyesen nézek körül a környéken. Mellesleg gondolom a másik szobában, vannak a többiek – erre a detektív bólintott – egyelőre talán nem kéne nekik szólni. Nem kell a fölösleges felhajtás

- Igazad van. Ráérünk ezzel akkor, ha tényleg valami baj van. És ha találtál valamit, szólj – Hiei erre csak bólintott majd átsuhanva a szobán, az ablakon áttávozott.

ç

Nem telt bele talán egy óra sem és Hiei megtalálta azt az árulkodó jelet, amit remélt, hogy nem fog. De mind hiába a reménykedés. Ott állt a méretes vérfolt mellett. Már egész ráfagyott a hóra. Vörös színe kitűnt a nagy fehérségből. Tudta hogy ez Kurama vére. Ezer közül is megismerné. Látta már éppen eleget. Gyanúja beigazolódott. Tényleg bajban van. És ő hiába szeretne segíteni, rajta nem tud. Legalábbis még. Hisz azt sem tudja, hol lehet és hogy mi törtét pontosan. De most az volt a legfontosabb hogy barátja nyomára akadjon. Homlokpántja alatt a Jagan már kékes fényében izzott. Felszökkent egy magas fa tetejére. Onnan próbált nyomára akadni. Semmi. Néhány óra próbálkozás és semmi. Megrázta a fejét. Majd megindult vissza Yusukéékhez. Észre sem vette hogy idő közben már rég besötétedett. A lakásból azon szobájában sötétség honolt. Átszökkent az ablakpárkányra. Az ablak résnyire nyitva volt hagyva. Valószínűleg számítottak, arra hogy visszajön. Kinyitotta, tehát az ablakot és beugrott majd becsukta az ablakot. A szomszédos szobára nyíló ajtó kulcslyukán fény szűrődött át jelezvén, hogy az itt tartózkodók nem alszanak. Megragadta a kilincset majd belépett. A csapat egy méretes asztalnál ült. Bizonyára valamiféle megbeszélés folyhatott hisz mikor belépett minden hang fennakadt és minden szempár rá szegeződött.

- Találtál valamit? – kérdezte fojtott hangon Botan

- Igen. Sajnos találtam – sóhajtotta Hiei majd küldött egy gyilkos pillantást Yusuke felé

- Ne nézz így rám. Ártatlan vagyok Kuwabara nem tudta tartani a száját – így most Kuwabara érezhetett magán egy szúrós pillantást

- Jól van, na nem tehetek róla. – mentegetőzött Kuwabara

- Baromi nehéz lehet néhány órára befogni a szádat – vetette oda dühösen Hiei

- Akkor se tehettek róla. Volt egy kissé árulkodó megjegyzésem. Amit persze a drágalátos nővérem hallott meg. És mivel életben szerettem volna maradni így beszéltem. Persze a terrorizálására mindenki odacsődült így mindenki halhatta – mesélte Kuwabara majd mikor találkozott a tekintete Shizuruéval lassan lesüllyedt az asztal alá

- Barom – foglalta össze Hiei zsebre vágott kezekkel mely most tisztán árulkodott, arról hogy mennyire feszült

- És mond csak Hiei mit is, találtál? – tért rá a lényegre Shizuru

- Semmi jóra utalót – válaszolta Hiei

- Vagyis baj van – állapította meg Yusuke

- Ha újonnan átlagosnak számít, az hogy a park közepén egy hatalmas vérfolt van, ami történetesen Kuramáé akkor minden rendben. Ha pedig nem akkor eltaláltad baj van – felelt erre nyersen Hiei

- Vérfolt? A park közepén? – elmélkedett a volt detektív

- Mégis mi a franc történt? – bukott ki Kuwabarából a mindenkit foglalkoztató kérdés

- Idióta! A vérfolton kívül mást én se láttam. Ha meg láttam volna, már nem itt lennék, elhiheted – sziszegte ingerülten Hiei

- A Jagannal se akadtál a nyomára? – kérdezte aggodalmasan Botan

- Persze hogy nem! Megkímélhetnétek az ehhez hasonló teljesen nyilvánvaló és fölösleges kérdésektől! – vágta rá Hiei indulatosan

- Jó de akkor most mi lesz? – kérdezte Kuwabara

- Várunk – mondta tárgyilagosan Yusuke majd mikor minden szem rá szegeződött, folytatta – Nem tehetünk mást, ha Hiei nem találta a Jagannal akkor gyakorlatilag nulla arra az esély, hogy találnánk valamit. És van egy olyan érzésem, hogy hamarosan fog történni valami. Pontosan nem tudom mi de, nem nyelhette el a föld előbb utóbb csak kapunk róla valami hírt.

- Nem voltál túl megnyugtató. De hát akkor nincs mit tenni várunk – tette hozzá Kuwabara

- Na és mégis meddig? Itt ülni és várni tettek nélkül? Mi értelme? És ha akkor már túl késő lesz, akkor mi van? – jött Hieitől a felháborodás, akin eluralkodott az idegessége

- Igen várunk. Mást úgyse tehetsz. Kinn keresni felesleges hisz nem találtál semmit se. Hidd el Hiei mind, aggódunk de, nem tehetünk semmit sem. Reménykedünk. Ez minden. De valószínűnek tartom hogy még él. Hisz mi értelme van rejtegetni egy holt testet? Mert gondolom valamiféle rejtő varázs, gátolhatja, azt hogy rá akadjunk – állapította meg Shizuru

- Van benne valami. Azt javaslom, próbáljunk meg pihenni. Talán szükség lesz az erőnkre – gondolkodott hangosan Yusuke. Majd ezt követve a társaság elvonult aludni. Persze ilyen gondok mellett senkise tudott igazán aludni.

ç

Néhány nappal később:

A kis csapat éppen vacsorához készülődött, amikor arra lettek figyelmesek, hogy Hiei megállt egy helyben csukott szemekkel kizárva a külvilágot. Homlokán a Jagan világított, és erősen koncentrált valamire. Mind remélték hogy Hiei végre Kurama nyomára bukkant. Feszült csend támadt a szobában. Senki nem akarta megzavarni Hieit. Majd Hiei szemei lassan felnyíltak és a Jagan sem izzott tovább. Yusuke már kérdezni akarta mit látott de Hiei ekkorra már eltűnt. Végre megtalálta Kuramát és a helyet ahol volt. Bár biztatónak korántsem volt mondható.

Eközben valahol a hegyekben:

Kurama fájdalomtól bénultan hevert a hóban sebzett testtel. Érezte a hideget, ami kikezdte már testét. Ujjait a hóba mélyesztette. Ennyire volt már csak képes. Ajkai segítsék kiáltásra nyíltak. De belátta, nem lenne sok értelme. Hisz ki járna erre? Így ajkait csak fagyott pára hagyta el, ami lassan vörös színt vett fel. Látása homályosodott. A távolban mintha egy ismerős alak rajzolódott volna ki. Nem tudta eldönteni hogy valóság e vagy csak képzelete játszik vele de az alak Hieire emlékeztetett. Végül nem bírta tovább és a smaragdzöld szempárra ráborult szemhéja.