A Sors viharában

1. Fejezet

Fogócska

Tokió sötét sikátorain egy árnyék suhant át. Olyan szédítő sebességgel rohant, hogy az egyszerű emberek észre sem vették. Még akik mellett elhúzott azok is csak az enyhe szellőt észlelték belőle, ami meglebbentette hajukat. Végül az alak befordult egy mellékutcába, hogy megpihenjen.

Hiei már három napja menekült. Őrült hajtóvadászatot folytatott a SZEM tagjaival, amiben a SZEM volt az üldöző, és ő az üldözött. Hirtelen nevetgélés, és léptek hangjai hangzottak fel mögötte. Riadtan megpördült, de csupán egy ostoba utcai bandával találta szemben magát. Megkönnyebbülten elengedte kardja markolatát.

- Nicsak fiúk, nézzétek kivel futottunk össze! – kötekedett a részeg bandavezér. Társai kötelességszerűen heherésztek mögötte. Hiei csak egy lenéző pillantással jutalmazta a megjegyzést, majd hátat fordított a csapatnak, s mintha ott se lennének, elindult az ellenkező irányba. Ez persze a bandát nem térítette el azon szándékától, hogy még az éjszaka folyamán szétverjenek valakit, vagy rosszabbik esetben szétveressék magukat. Ketten máris Hiei elé futottak, bekerítve így a fiút. Hiei megállt. A bandavezér sörösüveggel a kezében, támolyogva a démon elé lépett. Hiei méla undorral figyelte az ostoba alakot, bár ez nem hagyott nyomot az arcán.

- Hogy hívnak, kisember? – kezdte a vezér. Hiei nem felelt. – Na mi van, elvitte a cica a nyelvedet? – Hiei továbbra is hallgatott. – Mi az, csak nem félsz megszólalni? – vigyorgott az ostoba részeg, de ekkor Hiei végre megszólalt.

- Ha már elég nagy bolondot csináltál magadból, félreállhatnál az útból, mert nem érek rá veletek játszadozni. – A bandavezérnek arcára fagyott a vigyor. Miután Hiei szavai átverekedték magukat agyának öntudatlan részén, és felfogta, hogy a fiú mit mondott, fejébe szállt a vér, és dühödt kiáltással megtámadta a démont. De persze esélye sem volt.

Hiei egy mozdulattal rántotta ki kardját, és szegezte a fegyvert ellenfele torkának. A banda tagjai ijedtükben ugrottak egyet, a vezér malacszemeibe pedig kiült a rettegés.

- Most legyen nagy a szád. – Hiei önkéntelenül elmosolyodott az ostoba csoport rémületét látva. A bandavezér arca a sápadt legfehérebb árnyalatát öltötte, a banda tagjai pedig, a menekülést kezdték fontolgatni. Azonban Hieinek már megmozdulni sem volt ideje, s kék villanás fénye töltötte be a mellékutcát. Most a démon ugrott egyet ijedtében, de még a kardot se vette el a részeg bandavezér nyakától, máris körbevették a SZEM tagjai.

- Francba… - morogta Hiei és ellenfelei felé fordult. A banda tagjai közben szó szerint remegtek a félelemtől. A SZEM vezetője előlépett.

- Hiei. Végre megvagy. – Hiei gyűlölködve nézett az előtte álló alakra, s átkozta diadalittas mosolyát. – Köszönettel tartozunk ezeknek az embereknek, amiért feltartóztattak téged… De persze, előbb-utóbb úgyis elkaptunk volna. Fogjátok el!

Hiei hátrált egy lépést, de mögötte is ellenségek közeledtek. A csapda összezárult körülötte, nem volt menekvés. Hiába fordult körbe, egyetlen rést sem látott ellenfelei gyűrűjén. Sarokba szorított vadállatnak érezte magát, akit elkaptak a vadászok. Ám ekkor újabb léptek zaja hallatszott. Yusuke, Kuwabara, Kurama, Keiko és Yukina léptek a mellékutcába. A döbbenet torkukra forrasztotta a szót, amikor meglátták Hieit a SZEM által közrefogva, valamint a mellettük reszkető bandát. Egy percig mintha megállt volna az idő, senki és semmi nem mozdult. Merőn nézték egymást a szembenálló felek. Yusuke tért magához elsőként, s rákiáltott a SZEM vezetőjére.

- Mi a fenét műveltek?! – a megszólított higgadtan felelt.

- Mi csak a kötelességünket teljesítjük.

- Miféle kötelességről zagyválsz?! Mit akartok Hieitől? – Yusuke közelebb lépett – Azonnal eresszétek el!

- Nem tehetjük. Megérdemli a büntetést, azért amit tett. – Yusukének nagyon rossz előérzete támadt, de azért rákérdezett:

- Mit tett?

- Megölt egy embert. – hangzott a felelet. Hiei lesütötte szemét, de szinte így is maga előtt látta barátai döbbent arcát. Pedig egyáltalán nem szégyellte magát, csak nem akart barátai szemébe nézni.

Nem értenék meg. Ezek az ostobák csak a törvényt nézik. Nem érthetik meg, mit miért tettem...