3. Fejezet

Titkolózva

Hogyan kell felejteni? Hogyan kell élni, ha nem jut más, csak szenvedés és halál? Hogyan folytatod tovább, ha közben minden megváltozott?

~ Mikor magamhoz tértem meleg ágyban feküdtem, és éreztem, hogy ügyes kezek puha kötéssel tekerték be a sebemet. Eltartott egy darabig, mire hozzászoktam a fényhez. Mikor végre körülnézhettem, kiderült, hogy Kurama lakásán vagyok. A ház ura mellettem ült egy széken, egy lány társaságában. Amint felültem, elhallgattak, és rám néztek. Az már biztos, hogy rólam beszéltek. A lánynak fekete haja volt, elől egy lila tinccsel. Szemének különös színe volt, ami leginkább a lila és a vörös keverékéhez hasonlított.

- Jó reggelt, így estefelé. – köszönt mosolyogva – Nagyot aludtál, már azt hittem fel se akarsz kelni. – értetlenül Kuramára néztem, aki erre felállt.

- Azt hiszem jobb lesz, ha most hagyjuk Hieit pihenni. – mondta. A lány bólintott, és szintén felállt.

- Viszlát, és jobbulást. – ezzel elment, Kurama pedig kikísérte. Ahogy a távozó lány után néztem, különös érzésem támadt, amit nem tudtam megmagyarázni. Kurama fél perc alatt visszajött.

- Mi volt ez? – kérdeztem rögtön

- Nem mi, ki. – felelte – A neve Reiko. Ő talált meg.

- Értem. – óvatosan visszafeküdtem. Olyan gyengének éreztem magam, mint még soha. – Hol voltam? Nem volt időm körülnézni.

- A parkban talált rád, egy fás részen. Kérdeztem, de azt mondta nem látott ott semmi különöset, rajtad kívül. Segítségért kiáltott, és szerencsére Yusuke a közelben volt. Azonnal ide hoztak, én pedig elláttam a sebedet. Ennek két napja. Mi történt veled?

- Összefutottam egy hadseregnyi démonnal. – hiú remény volt, hogy Kuramának elég ennyi információ.

- Mesélj. – mondta és leült. Nem volt kedvem vitatkozni, így inkább elmondtam neki mindent. Odakint közben sűrűsödött az este. Kurama bólogatva hallgatta végig a beszámolómat, csak akkor szólalt meg, mikor a démoni nőhöz értem. – Ismerem azt a démont. A neve Joruri. – innentől lankadatlan figyelemmel követte minden szavamat. Mikor a végére értem nagyot sóhajtva hátradőlt székében.

- Honnan ismered? – kérdeztem gyanakodva. Kurama elkomorodott, habozott válaszolni. Végül csak ennyit mondott:

- Még bandita koromból emlékszem rá… De ez most nem lényeges. Hiei, mondtad, hogy érezted a mérget, amit Jorurinak köszönhetsz. Sajnos nincs rá ellenmérgem. – megvontam a vállam.

- Na és? Élek és egészben vagyok, innentől nem érdekel. – Kurama vonakodva folytatta

- Pedig jobb lenne, mert…mert a méreg eltüntette minden démoni erődet.

- Mi?! – jeges rémület suhant át rajtam e szavak hallatán, de a java még hátra volt.

- Hiei… - Kurama együtt érzőn rám nézett – Most nem vagy több egy egyszerű embernél. ~

***

A SZEM tagjai árgus szemekkel figyelték Yusukéék minden mozdulatát. Néhányuk a részeg banda reszkető tagjain végzett tudatmódosítást. Hieit most baráti vették körbe, és kérdésekkel bombázták a makacsul hallgató fiút. Hiei kitartóan nézte a földet, s egy szót sem volt hajlandó szólni. Öt perc elteltével barátai belátták, hogy hiába erőlködnek. A fiú maga sem tudta miért nem kér segítséget. Talán jogosnak tartotta a büntetést. Talán inkább menekült az elmúlt napokban a saját lelkiismerete, mint a SZEM elől.

- Legalább annyit mondj meg, – kérlelte Kurama – hogy szerintük mégis kit öltél meg. Ha te nem mondod megkérdezem tőlük, tehát fölösleges hallgatnod. – Hiei belenézett a zöld szempárba, s dacosan felelt:

- Nem csak szerintük, Kurama. Igazuk van. Megérdemlem.

- Ki volt az? – Hiei hallgatott egy darabig, de belátta, hogy ezúttal fölösleges. Hiszen egyszer úgyis kiderül.

- Emlékszel még…arra a lányra, aki megtalált a parkban? – nem bírta kimondani a nevét. Kurama elsápadt.

- Ugye nem őt…?

- De. – válaszolt Hiei, immár a megszokott, kemény hangnemben. Yusuke biztos volt benne, hogy ha most lett volna valami Kurama kezében, akkor az összetört volna. A fiú döbbenten meredt Hieire, aztán sarkon fordult, és elment. A többiek értetlenül nézték, ahogy eltűnik a sarkon. Hiei ismét lesütötte szemét.

Nem érti. Győzködte magát. Nem tudja miért…de igaza van…gyilkos vagyok, a legrosszabb fajtából…és nincs az a tény, ami felmentene…