Számodra Keserű a sors

1. fejezet

Mi lett hőseinkkel?

           Nyár van. Egy nyári zápor mossa a földet Tokió utcáin. Ennek ellenére sok ember van az utcákon. Mindenki esernyővel. Csak egy fiú nem, kit mindenki megbámult különös fekete ruhája miatt. Karmazsinvörös szemeiből rengeteg fájdalom és keserűség árad. Csak nézet maga elé és ment a sok ember között az utcán, majd az állomásnál állt meg. A hangosbemondó bemondta, hogy a 13. 30-as gyors vonat, most indul a hegylábánál levő állomáshoz. A fiú ugrott egyet, nagyon magasra ugrott akkorát, hogy pont ráugrott a vonat tetejére, mikor az elindult. Az emberek nem vették észre így nem is érdekelte őket. A fiú leült és várta a vonat mikor ér a végállomásra. 100 méterrel a végállomás előtt leugrott a vonatról egy fa ágára, majd ágról ágra cikázott. Majd fölugrott a levegőbe. Az eső még mindig esett. Ahogy fölugrott és lenézett egy templomhoz vezető lépcsőt pillantott meg. Tekintetét végig vitte a lépcsőkőn, majd keserű karmazsinvörös szemeivel megpillantotta a templomot melyhez tartott. Visszaért a faágra és újra elkezdett cikázni, majd a templom kőből épített kerítésén állt meg. Nem volt messze egy nyitott ablaktól. A fiú benézett az ablakon úgy, hogy a bent ülők ne vegyék észre. Bent a nagy nappalinak látszó szobában 8-an ültek. Egy öreg idős, hölgy rózsaszín hajjal. 3 egyetemista fiú. Egy vörös hosszú hajú zöld szemekkel, egy vörös rövid hajú bamba képpel és egy fekete hajú fiú gesztenyebarna szemekkel. Mellette egy szintén egyetemista hosszú barna hajú lány ült, szemeibe boldogság volt. Ott volt még egy kék hajú kék szemű lány mellette egy magas jóképű barna rövid hajú fiú, az összképet róla egy cumi rontotta el, ami a szájában volt. És még egy lány volt szintén kék hajjal csak karmazsinvörös szemmel fehér kimonóban. A fiú ki még mindig a kőkerítésen állt szomorú szemekkel egy szót bökött ki: Yukina! Hangja mélyen csilingelő harangra emlékeztetett melyből keserűség és fájdalom áradt. Még mindig esett az eső. A bent ülők jót mulattak az időjárás ellenére.

-         Igen, az volt ám a legjobb, amikor bamba képet vágtál, Kuwabara. – mondta a rövid vörös hajúnak a barna hajú cumival a szájában.

-         MIT MONDTÁL, CUMIS? - ordít a „cumisra” Kuwabara

-         Nyugi, Kuwabara, Koenmának igaza van. – mondta a fekete rövid hajú gesztenyebarna szemű fiú, vigyorogva.

-         Én is egyet értek Yusukével. – mondta a hosszú vörös hajú zöld szemű fiú szintén sanda vigyorral

-         Már te is Kurama? – mondta mérgesen Kuwabara szemében, harcilláz égett.

-         Ne aggódj én melletted, vagyok, Kazuma úrfi. – mondta Szép lágyan csengő hangján a kék hajú karmazsinvörös szemű lány.

-         Köszönöm, drága Yukinám. – mondta Kuwabara bamba fejjel, szemei szerelmet sugároztak. 

-         Na, látod, most is bamba képet vágsz. – mondta a kék hajú és kék szemű lány ő is gonoszan vigyorgott.

-         FOGD BE BOTAN! – ordított Kuwabara Botanra

-         Elég legyen Kuwabara. – mondta az öreg hölgy

-         Elnézést kérek, Genkai mester. – mondta Kuwabara sajnálkozva fejét lesütve magát összehúzva. Yukina felállt és az ablakhoz ment és rákönyökölt. Szemeivel mintha azt várta volna, hogy a bátyja elé ugorjon, de tudta, hogy ez lehetetlen, mert a bátyja halott, legalábbis ő így hitte. A fiú ki még mindig a kerítésen szomorúság szökött a szemére amint megpillantotta a lányt. Yukina visszasétált és leült. A fiú aurája feketévé változott és megnőtt távolról is lehetett érezni. Kuwabara már kezdett volna valami hülyeséget mondani mikor valaki, befogta a száját és lefogta a karját. Felnézett és látta, hogy Kurama az.

-         Valaki van odakinn. – mondta Kurama sötét mélyen csengő hangon. Kuwabara bólintott jelezvén, hogy értette, amit barátja mondott. Yusuke csendre intette a többieket, majd a fiúk kimentek az udvarra. A fiú háttal állt a háznak. Arcát nem lehetett látni. Kurama és Kuwabara neki rontott. Kurama ostorral, Kuwabara karddal, de az idegen fiú gyorsabb volt, így könnyedén elugrott a csapások elől. Yusuke megérintette a fiú vállát, mert meg akarta ütni, de nem bírta, mert amint hozzá ért átérezte azt a rengeteg fájdalmat, mely a fiúból áradt. Mivel elszalasztotta ezt a pillanatot a fiú elugrott, de a kivehető lett az arca és lelepleződött a kiléte.

-         HIEI???