3. fejezet

Fény derül az igazságra

-         „Nem hiszem el hogy, Yukina és a törpe testvérek. És Yusuke és Kurama tudta! Tehát ezért viselkedtek olyan furcsán, amikor Yukina bátyja felöl, kérdeztem.” – gondolkodott magában Kuwabara legszívesebben ordított volna, de nem tehette meg. Hiei agya pörgött. A csata elindult Hieiben. Elmondja, vagy ne mondja.

-         „Ha nem mondom el akkor veszélybe, kerülhet, de ha elmondom, meg akar majd védeni és akkor is baja, eshet. A fenébe mit tegyek. Mit? Talán…” – gondolkodott Hiei, majd odaugrott Yukinához. Felkapta és kiugrott vele a tetőn, lévő lyukon és az erdőbe cikáztak a fák ágai között. Eközben a démon nem követte őket. Még mindig a házban volt.

-         A fenébe! Úgy is elkapunk. – mondta a démon majd eltűnt. Néma csönd volt. Amit Kuwabara tört meg.

-         EGY PILLANAT.  YUKINA, HIEI HÚGA? – kérdezte ordítozva Kuwabara. Kurama bólintott.

-         MÉRT NEM MONDTÁTOK EL? TUDJÁTOK? HOGY ÉRZEK YUKINA IRÁNT ÉS… - ordítozott Kuwabara, de Kurama félbe szakította.

-         Kuwabara! – szólt rá Kurama – Azért nem mondtuk el, mert Hiei megkért rá! Nem tudom, miért, de elszántan titkolja. Biztos van oka rá! De nem ez, most a legfontosabb. - fejezte be Kurama. Kuwabara bólintott.

-         Na gyerünk, rakjunk itt rendet. – mondta Yusuke és nyújtózott egyet.

Hiei és Yukina már 15 perce csak mennek. Yukina Hiei karjaiban és Hiei úgy ugrál ágról ágra. Yukina nem szólt semmit. Úgy gondolta, majd ha megállnak, teszi fel az agyában levő kérdéseket. Még 10 perc után megálltak egy barlangnál. Hiei lerakta Yukinát. Mivel még mindig esik mindketten, eláztak. Hiei levette a kabátját és Yukinára terítette.

-         Ne, hogy megfázz. – mondta Hiei kedves hangon.

-         Köszönöm. – Yukina nem is tudta melyik kérdést tegye fel először, de hamarosan egy gondolat ütötte meg az agyát. Mi van, ha Hiei a bátyja? Rá akart kérdezni, de előbb Hiei megszólalt.

-         Yukina mondanom kell valamit. – kezdte. Yukina bólintott. – Valójában én vagyok a bátyád. – Yukina már 10 perce rájött, hogy Hiei a bátyja, még is meglepődött.

-         Hiei. – mondta Hiei leült mellé. Yukina szemében könnyek jelentek. Örömkönnyek jelentek meg, majd megölelte Hieit és úgy sírt tovább. Hiei visszaölelte. Yukina felnézet.

-         Valahol legbelül mindig éreztem, hogy te vagy a bátyám, de miért nem mondtad el korában?

-         kérdezte Yukina miközben próbálta letörölni a könnyeit, melyek igaz gyöngyöké váltak.

-         Először nem mondhattam el, mert tartóztam valakinek. Utána, pedig féltem… féltem, hogy mérges leszel, és nem állsz, majd velem szóba.

-         De nem vagyok mérges, hanem boldog vagyok, hogy végre elmondtad.

-         Örülök, hogy boldog vagy. – mondta Hiei. Csend volt, majd Yukina szolalt meg.

-         Miért jöttünk ide? Ki volt az a démon? És miért akarnak megölni téged? És kik?

-         Azért jöttünk ide, mert nem akarom, hogy bajod essen. Hogy ki volt az a démon a neve Hikosaburo. És, hogy miért akarnak megölni azért, mert csak én állíthatom meg őket abban, hogy elfoglalják az emberek világát egy gonosz és erős szörnyekből álló csoport. A vezetőjük Maresuke. Akkor hallottam róluk, mikor visszaküldtünk egy embert, aki áttévedt az alvilágba. Nagy démoni erőt éreztem, és ezért megnéztem. Elbújtam egy fán…

Hiei a fán ült és figyelte a démonokat. 6-an voltak. Két A osztályú négy S osztályú és egy, aki kétszer erősebb volt, mint egy S osztályú szörny. Beszélgettek.

-         Maresuke nagyúr. Találtam egy barlangot, ami megfelel a célra. – mondta az egyik S osztályú szörny a legerősebbnek.

-         Halljam Kiminobu. – mondta Maresuke

-         Elég tágas és elég mély, észre se fogják venni, hogy megnyitottuk az átjárót az emberek világába. – folytatta Kiminobu.

-         Maresuke nagyuram. Megszereztem a Hanabe gömböt a jéghegységből, hogy megidézhessük az átjárót. – mondta egy másik S osztályú szörny.

-         Kitűnő munka Shun. – dicsérte Maresuke Shunt

-         Köszönöm. – köszönte meg Shun

-         Elintéztétek az összes feketetűzzel bánó démont? – kérdezte Maresuke. Hiei erre felkapta a fejét.

-         Természetesen! Hátba támadtuk őket. – felelte Takeda egy másik S osztályú démon.

-         Nagyuram. Miért kell őket elpusztítanunk? – kérdezte Naganori az A osztályú démon.

-         Te nem tudod, mert te nem vagy lángdémon és csak később csatlakoztál hozzánk. A lángdémonokat csak feketetűzzel lehet elpusztítani. Azok a legveszélyesebbek, akik a Fekete Sárkányt meg tudják idézni. Miattuk kellett elmenekülnünk egy alvilági vulkán belsejébe, mikor hatalomra akartunk törni a világ fel lett. De hála nekem nagyon megfogyatkoztak és már elég kevesen maradtak azok a hitvány férgek. – magyarázta Maresuke. Hiei nem tudta mit tegyen. Ekkor megjelent Hikosaburo.

-         Nagyuram a lángdémonok serege készen áll. Mind A osztályú és néhány S osztályú szörny. – jelentette a fejleményeket Hikosaburo.

-         Most, hogy minden feketetűz harcos halott. Elfoglalhatjuk az emberek világát. – mondta Maresuka, majd gonosz nevetésben tört ki. Hiei nem bírta tovább és előlépett rejtekéből.

-         Ne vegyél rá mérget. – lépett elő Hiei

-         Ki a fene vagy? „Ez egy imiko nem hiszem, hogy lenne esélye ellenünk” – mondta és gondolta Maresuka

-         Az nem lényeges! De nektek végetek. – mondta Hiei halál nyugodtsággal.

-         HAHAHA! Egy imiko akar minket elintézni. Semmi esélyed ellenünk, mi lángdémonok vagyunk. – mondta gúnyosan Maresuke. Hiei nagyon mérges lett.

-         Ó, igen? – kérdezte Hiei gúnyos hangon

-         Igen. – válaszolt egyszerűen Maresuke. Belül kicsit félt, hogy Hiei ilyen nyugodt.

-         Én meg feketetűz harcos vagyok. – mondta Hiei. Maresuke arcára félelem ült.

-         Keh! AZ nem azt jelenti, hogy el is tudsz intézni minket. – mondta Maresuke gúnyosan

-         Gondolod. – mondta Hiei ledobta a köpenyét a Jagan pántot és a kezéről a kötést

-         Egy feketesárkány mester. – mondta Rémülten Takeda. Hiei megidézte a Fekete Sárkányt.

-         Jao Ensus Kokuryuha! – hallatszott a kiáltás. Nagy füst volt. Amint felszállt a füst. Már csak négyen maradtak állva a hatból Takedából és Naganoriból Hamu lett. Hiei már elég fáradt volt, de ezt nem mutatta ki, hogy megrémüljenek tőle.

-         Főnők lépjünk le. – mondta Hikosaburo 

-         Rendben. – mondta Maresuke és el is, tűntek…

-         Ez után visszamentem a kastélyba. 1 hét alatt, annyit edzetem, mint addig még soha. Mukuro furcsállta is a dolgot. Egy hét után küldtek nekem egy levelet. – mondta Hiei és előhúzott egy levelet a zsebéből

-         Elolvashatom? – kérdezte Yukina

-         Felőlem. – válaszolt Hiei. Yukina elkezdte olvasni a kézzel írt sorokat.

Hiei!

Mindent tudunk rólad! Tudjuk, hogy a híres Urameshi csapat tagja vagy. És tudunk a húgodról a kis Yukináról. Ha nem adod meg magad 3 napon belül, megöljük! Ha akkor sem adod meg magad, akkor a többi hozzád közzel, álló személlyel is végzünk.

Maresuke

Yukina elsápadt.

-         Tehát, ezért szöktél el. – Mondta Yukina. Hiei bólintott