Keresés és Kutatás

Yusuke és Kuwabara fáradtan dőltek le a kanapéra miután rendbe szedték a templomot.

-         Na végre végeztünk. – mondta fáradta Yusuke miközben épp a kanapában nyújtózott.

-         Sajnálom, de nincs sok időnk pihenni. – mondta vészjóslóan Kurama és tekintettét a kanapéban elnyúlt fiúra, vetítette.

-         Ki kell derítenünk ki volt az, és mit akar Hieitől. – mondta Koenma komor arccal, melynek láttára Kuwabara és Yusuke felpattant (de azért ülve maradtak).

-         Először is meg kell találnunk Hiei-t és Yukinát. – kezdte Kurama – De Botannak és Keikonak el kellene mennie. Ez túl veszélyes. – fejezte be Kurama, de Keikonak és Botannak nem tetszet az ötlet.

-         Én maradok. – jelentette ki Keiko dühösen

-         Én is. – csatlakozott Botan Keikohoz és Kuramával néztek farkasszemet. Kurama rezzenéstelenül állt, még csak a szeme se rebbent.

-         Keiko! Kuramának igaza van jobb lesz, hogy ha haza mész. – mondta Yusuke és Keiko mellé állt.

-         Rendben, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra. – mondta Keiko és egy könnycsepp csordult ki a szeméből.

-         Ne aggódj, vigyázok magamra. - mondta Yusuke és megölelte Keikot. Majd Keiko Botan kíséretében elment.

-         Most már csak Hieiéket kell megtalálnunk. – mondta Koenma

-         Gyerünk, mire várunk még? – mondta Yusuke és elindult kifelé az ajtón nyomában a többiekkel.

-         Na végre elállt az eső. – könnyebbült meg Kuwabara mikor ki mentek a templomból.

-         Lehet, hogy elállt, de az ég még mindig borult. – Jelentette ki komoran Kurama. Kuwabara arcáról lefagyott a mosoly mikor meghallotta Kurama komor hangját.

-         Jöttök már! – kiáltott Yusuke, aki a többiekkel már előrébb volt.

-         Várj meg Urameshi! – mondta mérgesen Kuwabara és rohant Yusukéék felé. Kurama lassú és nehéz léptekkel indult el társai hozz, hogy megkeressék Hieit.

Hiei és Yukina készültek elhagyni a barlangot, mivel elállt az eső.  

-         Hanem siettünk ránk, találnak. – sürgette Hiei Yukinát. Yukina és Hiei az erdőbe indultak.

-         Igyekszem, de ha lehet, ne rohanjuk úgy, mint legutóbb csak sétáljunk. – kérlelte Yukina Hieit.

-         Ahogy akarod! – válaszolt kedvesen Hiei és már indultak is.

-         Tényleg szükséges ez? – kérdezte Yukina 10 perc néma csönd és gyaloglás után.

-         Igen. – felelte komoran Hiei. Azért mennek el, hogy nehogy rájuk találjanak. – Hanem mozgunk, elkapnak. - figyelmeztette húgát és csak mentek tovább az erdőben a fák rengetege között. Még mentek egy negyed órát mikor kiértek a fák közül. Yukina meglepetten vette észre, hogy újra a templomnál vannak.

-         Te maradj itt! Nekem most el kell intéznem valamit. De ne menj, innen sehova érteted? - mondta Hiei, Yukina bólintott. Hiei egy szempillantás alatt eltűnt. Yukina bement a templomba.

-         Hahó! Van itt valaki? – kérdezte Yukina, mert oly nagy volt csönd, hogy nem volt benne biztos, hogy a többiek még itt vannak.

-         Yukina! – Ugrott ki az ajtó mögül Koenma Genkai kíséretében.

-         Hol vannak a többiek? – kérdezte Yukina

-         Titeket keresnek, de hol van Hiei lenne hozzá párkérdésem.

-         Nem tudom elment elintézni valamit. Válaszolt Yukina és lehajtotta a fejét. – Remélem, vigyáz magára.

Yusuke, Kurama és Kuwabara lassan hallattak a fák közötti ösvényen. Már kb. fél órája, hogy elindultak, de se Hieit se Yukinát nem találták meg. Ezen okból kifolyólag Kuwabara kezdett ideges lenni.

-         Ha Yukina nem lenne a törpével akkor engem nem érdekelni az egész, amint megtaláljuk Yukinát elutazzon jó messzire. – jelentette ki Kuwabara a végére érve egyre idegesebben.

-         Kuwabara! Fejezd már be az ostobaságokat és szedd a lábad. – kiabált hátra Yusuke, úgyan is ő ment legelöl és Kuwabara leghátul.

-         Nem viccelek Urameshi! Elutazzon! Elegem van abból, hogy lépten, nyomon démonokkal kell harcolnom ráadásul, most a törpe hozta őket a nyakunkra. Ha megtalálom, ledarálom, és mogyoró vajat csinálok belőle. – mondta egyre és egyre idegesebben Kuwabara. Kurama és Yusuke mit sem törődve Kuwabara ostoba fecsegésével. És Kuwabara csak mondta és mondta. Így ment ez kb. 10 percig mikor Kurama megállt. Épp egyrét közepén voltak.

-         Mi a baj Kurama? – kérdezte aggódva Yusuke. Amióta Kuwabara elkezdte mondani a magáét az óta határozottan rossz előérzete volt. Kuwabara, meg így meg úgy mondta, hogy Hieiből morzsát meg hasonlókat csinál. Annyira bele merült, hogy észre se vette barátai aggodalmát.

-         Vigyázz! – ordította el magát Kurama és ebben a pillanatban egy fénycsóva tört elő a fák közül, és célba vette Kuwabarát aki, csak most fejezte be a locsogást. Kurama időben félre lökte Kuwabarát és szerencsére mind, ketten jól vannak.

-         Mi a fene volt ez? – kérdezte Kuwabara visszazökkenve Hiei morzsáiból. Ebben a pillanatban egy gúnyos és gonosz nevetés zengte be az erdőt.

-         KI A FENE VAGY? – ordítva kérdezte Yusuke, de közben tölcsért csinált a kezéből.

-         A nevem Shun, és azért Jöttem, hogy elpusztítsalak titeket.