5. fejezet

Váratlan meglepetés

-         KI A FENE VAGY? – ordítva kérdezte Yusuke, de közben tölcsért csinált a kezéből.

-         A nevem Shun, és azért Jöttem, hogy elpusztítsalak titeket.

-         Igen? És, hogyan akarod megtenni? Ha nem tudnád én Yusuke Urameshi vagyok az egyik Alvilági nagyúr, úgy, hogy velem ne kötekedj haver. – ordította Yusuke dühösen

-         Nagyon jól tudom ki vagy. Azt javaslom, most azonnal adjátok meg magatokat, és akkor gyorsan végzek veletek. Vagy választhatjátok a lassú halált, de a választás lényegtelen a végeredmény ugyan az. – felelte gúnyos hangnemben Shun. Yusuke nagyon dühös lett. Kurama és Kuwabara oda szaladtak mellé.

-         Neked van véged te nagy képű Shur izé vagy mi tom én mi a neved. Urameshi, Kurama meg én úgy szétrúgjuk a hátsódat, hogy az anyád sem fog rád.

-         Cöhh… Majd meg látjuk! – mondta Shun és egy pirosan izzó gömb jelent meg a kezében, amit Yusukéék felé dobot. Hőseinknek épp, hogy csak sikerült elkerülnie a robbanást mely, a gömb földre érésekor keletkezet. Kurama elővette a rózsát, Kuwabara a szellemkardot Yusuke pedig, hát mit csinálhatott volna, harcállásba állt.

-         RÓZSAOSTOR! – ordította Kurama és neki rontott Shunnak, de Shun megfogta az ostort és Kuramát neki, csapta egy fának.

-         Kurama! – kiáltotta Yusuke, közben Kurama felállt. – Egyszerre kell támadnunk! – mondta Yusuke, Kurama bólintott.

-         Akkor gyerünk! – kiáltotta Kuwabara és mind a hárman neki rontottak Shunnak. Shun körül piros aura jelent, meg ami elsöpörte Yusukéékat. Kuwabara és Kurama kb. 10 métert, csúsztak a földön, de Yusukénak valahogy sikerült talpra érkeznie és a mutató ujját előre helyezte.

-         Nesze! REI-GUN! – hallatszott a kiáltás és Yusuke ujjából egy hatalmas méretű Rei-Gun indult útnak, ami telibe találta, de (ugye emlékeztek Hiei visszaemlékezésére? Akkor biztosan rájöttök, hogy…) egy karcolás sem volt rajta.

-         Mi a? – kérdezte Kuwabara, Mind hármuk feje fölött kérdőjel arcukon, pedig meglepettség volt.

-         Ostobák! – mondta Shun gúnyos hangnemben.

-         Hogy lehet? Tudom milyen erős Rei-Gunt lőttem ki. – mondta Yusuke, közben Kuwabara és Kurama felálltak és odaszaladtak (bár szerintem inkább rohantak) hozzá.

-         Ti nem árthattok nekem, csak az-az idegesítő Hiei, de hamarosan ő is a múlté lesz, ahogy ti is. – mondta Shun és gúnyos és gonosz nevetésben tört.

-         De hogy lehet én nem értem. Hogy-hogy csak Hiei nyírhatja ki? – mondta Kuwabara és olyan arcot próbált vágni, mintha gondolkodna, de ez nem igazán jött össze.

-         Én sajnos tudom, miről beszél. – szolalt meg hosszú hallgatás után Kurama. – Te egy lángdémon vagy!

-         Okos. Sejtettem, hogy te rájössz, ki vagyok Ezüst Róka, de most végetek. – mondta és sok kis gömb jelent meg a kezében, amiket Yusukéék felé dobott. Yusukének, Kuwabarának és Kuramának nem volt sok választásuk, mint elugrálni előlük. De azok egyre és egyre csak jöttek és hőseink meg csak ugráltak és ugráltak, de közben nagyon fáradtak Shun meg csak küldte a gömböket. Egyszer csak abba hagyta. Yusukéék pont a földön voltak, úgy hogy Yusuke ült elől Kurama és Kuwabara tőle négy méterrel arrébb. Nagyon kifáradtak. Shun kezében egy kard jelent meg és a kardot Yusuke felé mutatta.

-         Végetek! – mondta és Futva megindult Yusuke felé elől a karddal Yusukénak nem maradt se ereje se ideje, hogy kitérjen a támadás elől. Lehunyta a szemét elmondott egy néma imát és várta a valószínűleg számára végzetes támadást. Ebben a pillanatban lepergett előtte az élete. Shun gonoszan vigyorgott. Kuwabara és Kurama rémülten figyelték, de, hogy Shunt megállítsák, ahhoz már nem volt idejük. Vércsöpögött a fűre a kard pengéjéről. Halk nyögések szakították félbe a csendet. Újra elkezdett esni az eső. Kurama és Kuwabara csak néztek értetlenül. Yusuke, csak most nyitotta ki a szemét. Meglepetten vette észre, hogy a kard nem ért el hozzá és, hogy vér csöpög az orra előtt. Felnézett és Hiei állt előtte(És nem volt rajta se a fejpánt se a kabátja hanem az a cucc amiben Bui ellen harcolt). A testén áthaladt a kard (de Yusukét már nem érte el) Vér csöpögött a zöld fűre, de amint leért az eső le is mosta…