A Hatalom titka

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi átlagos nap. Vagyis csak kezdődött volna, ugyanis a Nap nem volt hajlandó feljönni, és ha feljött volna se lelte volna örömét benne. Mindenhol holttestek, emberek, szörnyek vegyesen. A házak falán alvadt vér, néhol apróbb porfelhők, ha ellenállt az áldozat. Pár utcával arrébbról sikítozás, ordibálás, verekedés hangjait hozza a szél. Yusuke Urameshi dühödten püfölt két szörnyet. Mögötte néhány gimnazista lány az eseményektől sokkolva bámulta az ex-detektívet. Ám minden erőfeszítése ellenére a szörnyek megunták, amit művel és elszáműzték az utca végébe. A lányok sikítozva menekültek a dühös szörnyek elől. Kardvillanás és sikolyra nyílt szájjal elterültek az üldözők a földön. A fekete alak az utca végébe pillantott, hogy ellenőrizze barátja hogylétét. Mivel semmi kivetnivalót nem talált benne elviharzott. Négy napja tartott ez az állapot. Hőseink négy napja folyamatosan irtják a szörnyeket, de amint végeznek eggyel, jön helyette másik öt. Koenma és Botan folyamatosan nyomoztak ki áll az egész hátterében, de még nem sikerült rájönniük. Viszont ha így megy tovább, rövidesen kiirtják az egész Alvilágot, az, meg mint tudjuk, nem lenne szerencsés. Yusuke, aki átmenetileg visszaállt Koenma szolgálatába, további szörnyek után nézett. Napok óta nem aludt és ez hatással volt szellemi és fizikai erejére is. Tudta, ha nem jön Hiei akkor azok a lányok is a többi szerencsétlen sorsára jutnak. Dühös volt magára gyengesége miatt, legfőképp mert nem tehetett róla. Keyko-ra gondolt és remélte, hogy a Szellemvilágban biztonságban van. Elgondolkodva figyelte a romos utcákat, a véres házakat, a holttesteket. Nem értette mindez, miért történik. Egy újabb hataloméhes démon lenne? De akkor miért nem jelentkezett még? Vagy a szörnyeivel akarja kiirtani az emberiséget? De akkor is legalább egy ultimátumot vagy üzenetet küldött volna! – Ekképp elmélkedve sétálgatott mikor is egy kék-narancs hurrikán fellökte.

- Tarasca!

- Tessék?

- Mégis mi a francot művelsz? – kérdezte Yusuke felháborodva miközben felállt.

- Irtom a szörnyeket, mint mondtad. Csak tudod 10-zel, egyszerre nem bírok el egyedül… - felelte némi éllel. Yusuke végigmérte a lányt. Az új detektív immár két éve szolgált Koenmánál, de még mindig nagyobbnak képzelte magát, mint kellett volna. Derékig érő, világoskék haját hajpánt tartotta vissza, ami ennek ellenére mindig a szemébe lógott. Narancssárga pólója és kék nadrágja szakadt és vérfoltos volt. Jegeskék szemében düh és elszántság látszott.

-… ezért gondoltam hozok neked néhányat – fejezte be vigyorogva. Yusuke megfordult és fintorogva figyelte a közeledő szörnyeket. Tarasca jól saccolta, voltak vagy 8-10-en. Mindegyik A szintű volt. Undorítóak és visszataszítóak voltak, ahogy vigyorogva, emberi vértől mocskosan méregették Yusukéékat. Yusuke utálkozva hagyta ott Tarascát és ment eléjük.

- Mit kerestek az emberek világában? – kérdezte nem minden kíváncsiság nélkül, majd hála villámgyors reflexeinek elhajolt egy savas köpés útjából. Kezdett nagyon elege lenni, ezért a leghatásosabb fegyverénél döntött. Már emelte a kezét koncentrálva, mikor mögüle egy máskor oly vidám hang rászólt:

- Tartogasd az erődet a főgonosznak, Yusuke! – A fiú csak egy pillanatig tétovázott de ez elég volt ellenfeleinek. Egyszerre hárman támadtak rá. Jobb ötlet híján félreugrott, így a hatalmas vízágyú közvetlenül mellette zúgott el. A szörnyek részeges kuglibábukként dőltek fel.

- Alábecsültelek – morogta Yusuke és tovább gurult egy dühödt támadás elől. Hirtelen ütközött neki az egyik szörny vaskos lábának, aki felemelt csatabárddal készült lesújtani rá. Már nem volt elég ideje elmenekülni. Becsukott szemmel várta a végső csapást, de az csak nem akart jönni. Kinyitotta a szemét és a szörny helyén Kuramát látta, kezében a Rózsaostorral. Szemei fáradtságot tükröztek. Ruhája mocskos és szakadt, míg ostora véres volt a lekaszabolt szörnyek vérétől. A szabad kezét Yusuke felé nyújtotta, aki hálásan fogadta a segítséget.

- Ezt egyedül is megcsináltam volna – gúnyolódott Tarasca.

- Megtudtatok valamit, Botan? – érdeklődött Kurama a már említett hang gazdájától.

- Igen – sóhajtotta a lány. – De sajnos más módon, mint szerettük volna. Mataso, egy ördögi és ravasz démon üzenetet küldött miszerint legalább 10 átjárót megnyitott Tokyóban és még többet fog Japán szerte, ha nem teljesítjük a követeléseit.

- És mégis mik lennének? – kérdezte Yusuke rosszat sejtve. Botan gúnyos grimaszt vágott és csak azután folytatta:

- Azt még nem közölte. Továbbá kijelentette, hogy a ránk szabadított teremtményei csak akkor támadnak, ha van kit. Úgyhogy magunkra vessünk a halottak miatt. Viszont neki jelenleg véges számban álnak rendelkezésre szörnyei, így minél többet pusztítunk el, annál jobban megszívjuk.

- Megszívjuk? –húzta fel szemöldökét Tarasca.

Ekkor ért oda Hiei a mögötte pár méterre lemaradó, lihegő Kuwabarával. Mindketten fáradtak és mocskosak voltan a rájuk száradt vértől és kosztól.

- A város nyugati fele többé-kevésbé tiszta – lihegte Kuwabara.

- Miről maradtunk le? – kérdezte Hiei, majd egyetlen pillanat alatt felkapott és eldobott egy kést Yusuke válla felett pár centivel. Mielőtt a sértett felháborodhatott volna, halálsikoly hallatszott mögülük. Megfordulva láthatták, miként hordja szét a szél egy démon hamvait. A leghamarabb Kurama ocsúdott fel a meglepetésből.

- Mond neked bármit is az a név, hogy Mataso? – kérdezte. Hiei egy pillanatra árnyalatnyit fehéredett, de ez a koszréteg alatt alig látszódott így csak Kurama fürkész tekintette vette észre.

- Talán, nem tudom. – adta a kitérő választ Hiei.

- Ajjaj! Nagy bajban vagyunk, ha sem Kurama sem Hiei nem tud semmit a rejtélyes ellenfelünkről – húzta el a száját Tarasca.

- Ugyan nem volt még olyan démonnal dolgunk, aki elbánt volna velünk – legyintett nagyképűen Kuwabara.

Yusuke azonban továbbra is rágódott valamin: Mataso. Miért olyan ismerős ez a név? Valahol már hallottam az biztos de hol? – Botan érdeklődve nézte a töprengő arcokat, majd így szólt:

- Mivel nektek úgysem tudok segíteni, visszamegyek a szellemvilágba Koenmához. Remélem, megvan még a szellemvilági kommunikációs tükör, amit adtam.  Tudjátok elég drága volt és Enma király nem örült, mikor összetörted a másikat – nézett rosszallóan Yusukéra, aki rögtön mentegetőzni kezdett.

- Hát… tudod a múltkor azok a szörnyek elég erősek voltak… és amikor a falhoz csaptak…

- Ne nekem magyarázkodj, hanem Koenmának ha számon kéri rajtad. Azt ajánlom, hogy pihenjetek, amíg megtehetitek. Majd jelentkezem. – ezzel felpattant a lapátjára és majdnem elindult, mikor Yusuke megfogta a kezét. A lány csodálkozva visszanézett.

- Csak azt akartam tudni, hogy Keyko és a többiek biztonságban vannak-e?

- Nyugi Yusuke. Semmi bajuk nem eshet – felelte mosolyogva Botan és ellapátolt.

Yusuke aggódva figyelte a távolodó lányt. Érezte, valaki a vállára teszi a kezét. Megfordult, de mintha tükörbe nézett volna. A lehetetlen zöld szempár ugyanolyan aggodalmat mutatott, mint a sajátja.

- Gyere, nem lesz semmi baj – nyugtatta meg Kurama. – Az én házam még aránylag jó állapotban van, így ott pihenhetünk egy keveset – folytatta még mindig Yusuke szemébe nézve, de már a többiekhez is beszélve. Megfordult és elindult az egyik romos utca irányába. A többiek fáradtan követték