Mire elérték a háznak titulált romot, magasan járt a Nap (ami azért mégis feljött). Ez az utca aránylag tiszta volt ugyanis csak 1-2 szörny hullája heverészett az út közepén. Miután bementek az ajtó helyén Yusuke és Kuwabara kapásból levetették magukat a kanapéra.

- Na, ezekkel egy ideig nem lesz gondunk – morogta Tarasca. Felsétált az emeletre, szemlélődött a lakásban. – Kuramának egy szava se lehet – állapította meg félhangosan.

- Hát, mit tagadjam, kihasználom az ösztöndíj nyújtotta extrákat – Tarasca félfordulatot vett és szembetalálta magát a vigyorgó Kuramával.

- Hallgatóztál? – kérdezte gyanakodva a lány.

- Nem, csak feljöttem megnézni, mit csinálsz.

- Aha – a lány még mindig gyanakodva figyelte a fiút, de figyelmét hamar a háznak szentelte. – Szép lehetett egykor – elgondolkozva szemlélte a málladozó falakat. – Persze most se csúnya – mentegetőzött gyorsan. Kurama elmosolyodott.

- Ugyan hagyd csak. Sok mindent megélt már mióta itt élek – Tarasca esdeklő- érdeklődő tekintetével mit sem törődve elindult lefelé a lépcsőn, de hirtelen megállt és visszaszólt a válla felett: - Jobbra találod a fürdőt, mellette a hálót – mondta és továbbment. Tarasca töprengve figyelte a fiú hátát, majd megfordult és eltűnt az egyik ajtó mögött, hogy számításai szerint megmosakodjon és pihenjen egy keveset. Azonban váratlanul megtorpant hisz már volt valaki már a szobában. Valaki, akire a legkevésbé számított.

›

Yusuke álmodott. Szörnyű rémálma volt, elvégre mi más lehetne, hogy az iskolában találta magát. Egy tanár éppen történelem órát tartott, mikor mintha a plafonról vált volna le, bezuhant az egyik padba.

- Örülök, hogy végre beesett az órámra, Urameshi, de máskor nyugodtan használja az ajtót – mondta a tanár, és folytatta a tanítást. Yusuke döbbenten ült a padban és nem értette mi történt.

- Na, ha már itt van, válaszoljon nekem, mégis, ki volt az ősi Japánban az Alvilág istene a hiedelmek szerint?

- Öööö… nem tudom – értetlensége még mindig nagyobb volt, mint dühe, hogy egy tanár meg merte szólítani.

- Akkor legalább azt mondja meg miért ő lett az Alvilág istene? – folytatta fáradhatatlanul a tanár.

- Öööö… nem tudom.

- Csak azt tudnám, mi a francnak jön be órára, ha nem tud semmit?!

Yusuke kezdett nagyon dühös lenni. Hogy mer egy tanár ilyen hangnemben beszélni vele? Vele?! Mielőtt felháborodhatott volna, a kép életlenné vált és végleg eltűnt, így kitörölve emlékét Yusukéből. Pár pillanatig csak sötétséget érzékelt. Aztán egy utcai verekedésben találta magát. Boldogan és viszkető tenyérrel kezdett pofonokat osztogatni.

›

Hiei elgondolkodva állt a konyhában, az ablak előtt. Miközben az utcát fürkészte, Matason töprengett.

- Mit tudsz róla? – már várta a kérdést és hogy Kurama feltegye.

- Miután Youko-ként meghaltál, ő lett a legfőbb bandita pár évig. Nem volt olyan erős, mint te, de rettegtek tőle a gazdagabbak. Engem nem túlságosan érdekelt, nem volt egymással dolgunk csak egyszer. Akkor könnyen legyőztem, de a szerencse mellette volt és elmenekült. Gyenge volt, de látszott rajta, ha törik, ha szakad őt megismerik és rettegni fognak tőle még az emberek is. Akkor eltűnt és senki nem hallott róla semmit. Mostanáig. Úgy látszik sikerült valóra váltania dédelgetett álmait. Mindössze ennyit tudok róla.

- Ennyit tudsz vagy ennyit akarsz elmondani? – kérdezte Kurama, miközben Hiei tükörképét nézte az ablakban. Hiei elszakította tekintetét az utcáról és Kuramára nézett.

- Vannak dolgok, amiket még neked sem mondtam el és fogok elmondani. Megyek levegőzni. – Kurama az ablakból nézte a villámgyors fiút, amint elmenekül a ház közeléből. Sóhajtva kinyitotta a hűtő ajtaját, majd fintorogva be is csukta. A legutolsó dolog, amit most tenni fog az az evés. Odament, ahol pár perccel ezelőtt még Hiei emésztette magát. Volt valami gonoszan gúnyos ebben a napban.