Tarasca gyanakodva figyelte a váratlan látogatót. A démon számos sebből vérezve, de vigyorogva állta a lány kutató pillantását. Kevéssel lehetett nagyobb Hieinél. Ember testéhez hegyes fül és kopasz fej társult. Lapos cimpájú orra teknős benyomását keltette. Vizeskék szemeiben ravaszság tükröződött.

- Ha befejezted a mustrát, szeretnék a tárgyra térni – kezdte unottan, de továbbra is vigyorogva.

- Ki vagy? És mit akarsz? – támadt neki Tarasca hevesen. Szeretett volna fürdeni már.

- Nyugi, kislány. Nem akarlak bántani. Üzletet ajánlok.

- Még nem tudom ki vagy.

- Ennyire fontos a nevem? – a lány bólintására sóhajtva folytatta. – Hát, jó. Raneo vagyok, valamikor Mataso személyi tanácsadója. Most jobb? – élvezte, hogy ő irányítja a beszélgetést. Továbbá elégedettséggel töltötte el a lány sápadtsága.

- Mit akarsz? – kérdezte halkan Tarasca.

- Mint már említettem üzletet ajánlok. Segítek megbuktatni Matasot.

- Cserébe?

- Nincs cserébe. Egyedül nem bírok vele, de bosszút kell állnom rajta személyes okokból.

- És mégis hogyan lehet legyőzni?

- Ezt sajnos nem mondhatom meg, legalábbis még nem. Gyere, mutatok valamit – azzal kiugrott az ablakon. Tarasca tétovázott. Mi van, ha ez egy csapda? Valóban csapda lenne? Végül hosszú rágódás után az ablakhoz lépett. Utolsó gondolata Kurama és a többiek voltak, mielőtt elnyelte a mély egy átjáró képében.

›

Yusuke pihenten ébredt. Első útja a mosdóba, majd a konyhában folytatódott. Felháborodottan vette tudomásul, hogy Kurama csak salátát és néhány felvágottat tart a hűtőben. Éppen ment volna reklamálni a házigazdának, mikor Kuwabara támolygott be az ajtón.

- Hát ez már régen rám fért – mondta nyújtózkodva, majd belesett Yusuke válla felett a frigóba. - Urameshi! Te képes voltál felzabálni mindent, míg aludtam!?

- Ó, szóval így állunk! Ha látsz egy üres hűtőt, rögtön rám támadsz! Arra még nem gondoltál, hogy nem volt benne már kaja? – ordította vissza Yusuke.

- Hááát… várj, hadd gondolkozzam – Kuwabara szemöldökráncolás és fájdalmas fintor társaságában próbált gondolkodni. Yusuke azonban rászólt:

- Ne erőlködj. Inkább gyere és keressük meg a többieket. Vagy valami ehetőt.

Az egyik szobába belépve Kuramát találták. Az ágyon ült és olyan elmélyülten töprengett, hogy nem vette észre vendégeit.

- Hé Kurama! Nincs valami kajád? – kérdezte Yusuke.

- A konyhaajtó melletti polcon találsz egy fémdobozt, abban pénzt. Menjetek, vegyetek magatoknak – felelt érdektelenül Kurama. Hirtelen felemelte a fejét és aggódva folytatta: - Nem láttátok Tarascát? Elment és nem is szólt.

- Nem és Hieit sem. Akkor elmentünk… hé! Ugye nem azt akarod mondani, hogy én menjek el bevásárolni?! – hördült fel Yusuke.

- Jaj, Yusuke! – sóhajtott fel fáradtan Kurama – Ha enni akarsz, szolgáld ki magad. És mivel rajtatok kívül senki nem éhes, nektek kell kaját kerítenetek. Légy szíves.

Yusuke morogva hagyta ott. Lecsörtetett a lépcsőn, a konyhán áthaladva odaszólt Kuwabarának:

- Gyere – felkapta a dobozt és ment is tovább.

- Mégis hova a francba rohansz, Urameshi?

- Éhes vagyok – Kuwabara továbbra is értetlenül, de követte.