Kurama megkönnyebbülten hallotta az ajtó csapódását. Elmélyülten kutatta emlékeit, ezért csak késve vette észre az újabb látogatóját. Félfordulatot vett és az ablakban álló fiút figyelte. Hiei arcán felindultság látszott. „No lám, már ő sem a régi. Az érzelmek előbb- utóbb mindenkiből kitörnek” – gondolta Kurama.

- Baj van – szólalt meg Hiei.

- Mióta vársz?

- Egy ideje. Nem sietnél?

- Merre jártál?

- Mint, már említettem nagy baj van, és minél hamarabb érünk oda, annál valószínűbb, hogy az ifjú detektívet élve kapjuk vissza. – Az elmúlt néhány órában Mataso után kutatott, és alig 10 perce, hogy találkozott egy démonnal, aki részt vett az elrablásában. Tudta, szüksége van Kuramára, mert csapatban erősebbek. Csakis ezért jött vissza.

- Yusukéék hova mentek? – érdeklődött.

- Nem tudom. Éhesek voltak, elküldtem őket a boltba.

- Nincs annyi időnk, hogy még őket is megkeressük.

- Pedig kénytelenek leszünk, hacsak nem tudsz átjárót nyitni

- Közvetlenül a fürdőszoba ablakod  alatt van. – Kurama hitetlenkedve követte. Valóban ott volt. Gondolkodás nélkül belevettették magukat.

›

Tarasca, miután leért az Alvilágba, néhány vérszomjas szörny körébe találta magát.

Csapda – villant át az agyán, és ugyanezzel a villanással ellobbant a tudatának lángja is egy démon jóvoltából.

›

Botan a város fölött röpködött a lapátján. Yusukéékat kereste, de mindegyikük háza üres volt. Lassan egy órája körözött és nagyon unta már. Az egyik utcában néhány srác verekedett, de a porfelhő miatt nem látszottak.

- A franc essen belétek! – kiabálta egy 18 év körüli fiú.

- Igen? Na, ezt neked – Yusuke dühödten emelte az öklét, hogy szellemileg felerősítve ellássa a méltatlankodó baját. Botan hangja zökkentette ki:

- Yusuke, ne! – a megindult ököl 2 centire az áldozat orra előtt állt meg. Yusuke morgolódva ledobta a szerencsétlent, és az ájultakon átvágva Botanhoz ment.

- Mit akarsz már megint?

- Nem tudom, észrevetted-e, de háború van készülőben, és örülnék ha segítenétek.

- Vagyis?

- Vagyis evakuálni kéne Tokyo egy részét, hogy elszállásolhassuk a szörnyeket.

- Tessék?!

- Jól hallottad. Mataso parancsa. Valószínű, hogy történt valami és el lehet kerülni a háborút.

- Aha. És nekünk kéne szállást adni a szörnyeinek, amíg eldől mi lesz.

- Bingo!

- Hát akkor lássunk hozzá – sóhajtott beletörődve. – Mellesleg miért nem Hieit és Kuramát kéred meg?

- Többek között, mert nem tudom, hol vannak. Gyere, megmutatom a kiürítendő negyedet. – mondta és felszállt a lapátjával. Yusuke és Kuwabara futva követték.

›

Tarascának hasogatott a feje, mikor felébredt. Amikor meg akarta érinteni, megdöbbenve tapasztalta, hogy hozzáláncolták a falhoz. Eltartott egy ideig mire rájött, hol is van. A sivár berendezésű szobában mindössze egy szék állt, azon egy démon – valószínű az őre – ült. Látszólag aludt. Mivel Tarascának nem volt jobb dolga szemügyre vette őrzőjét. Fogvatartója fiatal és kifejezetten jóképű volt. Borzos barna hajával, pisze orrával és vékony szájával tinilányok ideálja lehetett. A mélykék nadrág és pulcsi, a sötétlila köpeny kiemelte nyúlánk, kisportolt termetét. Szimpatikus volt a lánynak és sejtette más körülmények között szívesen elmélyítette volna ismeretségüket. A démon pillái megrebbentek. Tarasca érdeklődve figyelte ébredését. Meghökkenve szemlélte acélkék szemét. Tekintete kegyetlenséget sugárzott, de pillanatok alatt képes volt aggódóvá, vidámmá vagy éppen dühödtté válni. A lányra emelte pillantását és gonoszul elvigyorodott.

- Látom felébredtél, Csipkerózsika – szólalt meg lágy, selymes hangon.

- Na és te hogy aludtál, Szőke Herceg?

- Ha mikor kérdeznek is ilyen beszédes leszel nem lesz itt semmi gond – beszéd közben felállt, körbesétálta a cellát majd megállt Tarasca előtt. Fenyegetőnek hatott, ahogy a lány fölé magasodott. Tarasca gondolatai futóversenyt tartottak a fejében. A nedves kőfalból talán elegendő vizet tud összegyűjteni, hogy támadjon. Koncentrálni próbált, de kimerültsége miatt nem sok sikert ért el. Fáradtan lógott láncain. Magán érezte az őr kutató pillantását, de tudta ha a szemébe néz nem lesz képes bántani.

- Mi a neved? – kérdezte lehajtott fejjel.

- Nem rád tartozik, de azért megmondom. Speditnek hívnak – mondta. A kezével gyengéden felemelte a lány fejét. Tarasca megbabonázva nézett a szemébe. Meghitt kapcsolatuknak a kulcs zörgése vetett véget.