Álom vagy valóság?

A valóságos álom

Hűvös, tavaszi, esős éjszaka volt. Kurama az ágyában feküdt, békésen aludt mit sem sejtve mi várhat még rá. Arca vonásai már nem tükrözték a tinidzser kori vonásokat inkább férfias jellemet, kölcsönöztek. Haja mit sem változott, ugyanolyan hosszú és bozontos volt. Alkata sem változott talán kicsit megizmosodott. A szobája ablakán csordogáltak a vízcseppek. Semmi különös nem történt. Minden csendes volt. Az utcákon nem járt senki. De mégis megtört az éjszaka csendje. Kurama forgolódott az ágyában mintha rémálom gyötörné, vagy csak nem tud aludni. Arcán verejtékcseppek csorogtak le, mégis álmodik de mit?!Egyre hevesebben forgolódik ,az ágya is kavarog majd a szoba! Minden sötétébe borul! Kavarog a szoba egy fekete lyuk felé majd egyszer csak minden, kitisztul. Egy hideg, zord szobában találja magát Kurama. Mindenhol láncok lógnak le a falról, repedések mindenütt és csak egy kis szentjánosbogár ad fényt a helységnek. Kurama jobb-balra kapkodja a fejét hogy hol lehet, bár idegesség nem látszódik az arcán.

-Hol lehetek? Biztos csak egy álom.-körbetekint még egyszer, megpillant egy ajtót a falbaágyazódva. A bogár ott kering Kurama felett, de vajon mi célból? Fénnyel szolgál vagy van valami más célja, van evvel. Kurama elindul az ajtó felé. Nyirkos a padló, hideg és szürke és mintha élne. Minden egyes lépésnél valami ismeretlen nyikorgó talán sikító hang töri meg a szoba csendjét.

-Mi lehet ez? Ki lehet ez? –megtorpan Kurama, újra körülnéz, de senkit se lát. Talán csak a képzelete játszik vele. Már csak pár lépésnyire van az ajtótól, már éppen elérte a kilincset, amikor valaki hangosan síkit és kiabál, mintha kínoznák! Segítségét kiállt és egyre hangosabb a hang! Kuramát kiveri a víz, megdermed, nem bír tovább menni! Lehet hogy fél? Még hangosabb a kiabálás! Majd egyszercsak minden csendes lesz, de a zajjal a bogár is eltűnik! Minden sötétbe borul. Kurama nem látja az ajtót, tapogatózni kezd a fel mentén. Megtalálta és kinyitja. Belép az ajtón! Az ajtó rögtön bezárult és eltűnik. Tovább megy!

-Mi ez a hely? Nem látok semmit –csak megy tovább. Ismét valaki sikít! Kurama megfordul a hang irányába! Nincs ott senki, visszafordul, de már áll előtte valaki. Egy démon talán vagy ember? Nem lehet megállapítani. Testét és arcát fekete lepel borítja csak a szemei, világítanak. Körülötte mindent fekete füst borít és a félelem szaga, érződik a levegőben. Kurama nem hátrál, higgadt maradt, de a szemében még is a félelem tükröződik.

- Ki vagy te? És mi ez a hely?

-Ez az álmod vagy a valóság! És hogy én ki vagyok az nem fontos! Inkább arra keresd a választ te miért vagy itt? –szavai vízhangoztak a teremben. Hirtelen kavarogni kezd a szoba,a padló megnyílik Kurama alatt, fekete kezek nyúlnak érte és magával rántják őt a sötét, mocsaras vidékre. Kurama arccal landol a mocsárba. Nagy nehezen feláll, tiszta iszap. Itt is minden sötét.

-Fenébe –lábait valami elkapta és a mocsár aljára, rántja őt. Kurama is résen van

-Rózsaostor!- egy fának a törzsére tekeri és kirántja magát a partra.

-Ez meleg volt- szusszan egyet, de már korántsem olyan nyugodt, mint volt.

-Tiszta kosz vagyok és semmit se látok!-feláll és bolyong a sötét erdőben, még egy megvilágított ösvényhez nem ér.

- Hm-gondolkodik- Mi ez… Nem értem…-rátér az ösvényre és bandukol tovább. Háta mögött egy szörny terem éles karmait Kurama hátába vágja, de ez volt élete utolsó cselekedete, a rozsostor elől nem menekülhetett. Megy tovább. Véget ér ez ösvény, ismét egy ajtóval szemben találja magát.

- Na most már elég volt! Bárki is legyél, gyere elő!-beront az ajtón.

A terem falán apró kis lámpák világítanak, bár így sem kölcsönöz otthonosabb kinézetet. Kurama körülnéz, hogy van-e itt valaki!

-Segíts, kérlek –egy meggyötört női hang szólt a terem végéből. Kurama felnézett! Egy húsz év körüli lányt látott a falhoz láncolva. Ruhája össze volt szaggatva. Arcán a finom nőies vonásokat eltorzította a vágások. Szép arany szemei sarkában könnycseppek ültek. Hosszú fekete hajában alvadt vér száradt. Kurama odarohan.

- Mi történt?-probál a lányhoz éri de energia mező veszi körül és eltaszítja Kuramát. A lány felsikít.

- Ő sikított- megállapítja Kurama. A lány próbál szabadulni a láncoktól, de nem bír.

Kurama meglepődbe csak áll, a lány csak síkit és kiabál.

-Apa –kiabálja és közben Kurama szemébe, néz. Kurama csak áll megdermedve, a szoba ismét kavarog és Kurama a saját házában, ágyában verejtékezve ébred.

-csak egy álom volt – közben fogja a fejét. Lerántja magáról a takarót és rájön még sem álom volt! A pizsamája csupa iszap. Maga elé néz, és nem tudja, mit tegyen. Nem csak ő ébredt így evvel az álommal, hanem az alvilágban, Gandarában, Yomi is.

Folyt. Köv.