Kurama probál szabadulni a halott rettenetes szorításából ,de mind hiába. A fogak egyre mélyebbre hatolnak Kurama nyakába. Végig folyik Kurama mellkasán a vér és lassan lefolyik a kőpadlóra, a repedések megtelnek vérrel, a padló vérvörösen izzik. A halott elengedi Kuramát a harapásából, majd a földre löki őt és eltűnik a fal sötétjében. Kurama nyakából szivárog a vér, elhagyja minden ereje, elterül a vérvörös padlón, becsukja a szemét ,minden elsötétül, szívverése lelessul, gondolatai elhomályosodnak és ő csak fekszik tétlenül. A vére tovább folyik a repedésekben , furcsa szimbólumot formálva. Kurama egy szimbolúm fölött fekszik, vére felélesztette a jel erejét. A vér megalvad a jel feketén izzik, kavarog a pince, a szimbolum elnyeli Kurama testét, leteszítja őt az ismeretlenbe.......

A halott a ház folyosóin sétál. Arcát rongyok borítják, testén szakadt ruhák vannak. Sétál, majd megáll egy sötét szoba előtt. Nyikorog valami, a hintaszék ismét mozog,de most nem gazdátlanul. A székben egy lány ül, arcát fekete fátyól takarja,kezeit hegek borítják.És egy altató dalt dudolgat.

-Megtetted?-szólt félénk hangon a halotthoz

-Igen....-maghajol a halott majd közelebb lép az lányhoz.

-Rendben.... gyere közelebb-hívogatja a lány

A halott odasétál Misuzu mellé, majd letérdel, lecsavarja arcáról a rongyokat,de nem lehet látni ki az. A szoba sötétje nem fedi fel az ismeretlent.Misuzu megsímogtja a halott arcát.

-Megérdemled a megbocsájtást, hű szolgám.... Igaz nem sokáig szolgáltál.

-Köszönöm, akkor hát újra élhetek?

A lány nem válaszól,feláll a székből háttal a halottnak.Leveszi fátylát, leejti a földre.

-Megkapod ez életed és a megbocsájtást.-megfodul. Szemei halált tükrözik. Arca televágásokkal, szemeiből véres könny folyik. -De nem most és nem ebben az időben .- Nekiront a halottnak, beleválya körmeit a szemébe és megragadja a nyakát és egy mozdulattal eltöri a nyakát. A halott a fölre zuhan és porrá lesz.

-Sose bíz az ellenségben Yomi- felveszi a fátylát a földről ,letakarja arcát , majd visszaül a székbe és tovább dudolgat.....

Kurama kinyitja lassan a szemét. Nyakához kap, ahonnan a seb nyomtalanul eltünt. Felül és körbenéz, egy gyönyörű réten találja magát.Feláll lassan és körbetekint nem talál a réten senkit. Egyedül van.

- Hol lehetek?,- elindul egy domb felé.- Ismerem ezt a helyet mintha jártam volna itt. Nevetést hall a domb mögül, futásba kezd és a dombon található fa mögé bújik. Egy tavat pillant meg, onnan jött a nevetés és fiatal fiú és lány fürdik a tóban.A fiúnak démon kinézete van. Hosszú ezüst haja gyengéden szárnyal a szélben, szemei arany színűen csillognak a napfényben. A fiú fején két rókafül található.

-De hisz ez én vagyok ,de ki az a lány?-lepődik meg Kurama.

A lány nem tünt démoni teremtménynek, halandó volt. Válig érő barna haja ,egy kis copfban volt hátrakötve. Nagy barnaszemei boldogságot sugároztak.

-Olyan ismerős nekem ez a lány....-tovább nézi a fürdözőpárt. A démonróka magához szorítja a lányt és megcsókolja.

- Szeretlek Fu........-de Kurama már nem halhatta a lány nevét, elnyelte őt a föld egy megint a pincében találta magát,de még is másvolt a pince. Egy szék állt pince közepén. Egy fiatal nő volt beleláncolva. A nő kiabál

-Nem teheted ő a lányod!- a sötétben burkolodzó alak felé néz,könyörgő szemekkel.

-Sajnálom,de a profécia-komoran válaszólt az ismeretlen

-Nem. nem nem.....-probál szabadulni a székből,de a láncok visszatartják.

Yomi lép be a pincébe higgadtan karjában egy csecsemővel.

- Mily gyenge és törékeny az emberitest........csak megszorítanám a láncaidat és halott lennél -mondja a nőnek. A kisbaba felsír az anyját akarja.

-Misuzu,eresszetek el......-üvölt a lány és kisbaba tovább sír.

-Nem tehetjük sajnálom-kilép a árnyékból az ismeretlen. Nem volt már mint a hajdani Kurama.- Az életünk a tét a profécia szerint és én azt akarom, hogy éljél velem együtt míg lehet.

- De ha a lányok élete a tét akkar inkább a halál.

-Ahogy parancsolod.....-Yomi megragadta a lány nyakát és eltörte. Kurama meg csak állt és nem szólt semmit szerelme haláláért.

- És most te jössz Miuzu.Az örök kárhozatra vagy ítélve, ott fogsz szenvedni életed végéig.- a kisbaba csak sír, Yomi kaput nyit a földbe és beleejti a Misuzut a pokol szájába.

-Ég veled gyermekem - szólalt meg Youku Kurama...Yomi csak kacag....

Megint megnyílik a föld Kurama alatt és belezuhan, ismét a pincébe találja magát.

- Nem nem nem-sír-én öltem meg őket,hagytam meghalni őket-üvölt- de én nem így emlékeztem -sír- Huzugság volt minden emlékem -veri a falat- Misuzu, Fuyiwora- térdre esik......

Folyt.Köv.