Kurama a földön feküdt,lelkileg darabokra törve. Elméje összezavart. Kurama már nem az volt aki régen. A higgadtságnak már a legapróbb jelei se mutatkoztak arcán.Arca sápadt és beesett. Nem tudni mennyi ideje van itt és mennyi ideje van még hátra. Kurama aludt. Minden csöndes volt a pincében....Bár ostobaság volt ezt feltételezni. A ház padlásán sosem alszanak.A fények nem múlnak ki,a zaj nem szűnik meg.Nyikorgás,csikorgás és éles kacaj dalama járta át a házat......

Kurama felriad, arcán poros verejték csorgott le. Szemei vörösek a sírástól.Lassan föláll. Haját elsimtija arcából. Kezei remegnek.

-Mi ez a zaj?,-körbe tekint a pincén hátha megleli a zaj forrását,de mind hiába.Kurama sétál a pincében.

-Milyen régóta vagyok itt és még szemügyre se vettem ezt a helyet.....,-odalép a közeli szekrényhez,melynek fiókjait zár védi.Kurama probálja kinyitni,de démoni ereje nélkül csak egy átlagos halandó.Veszegeti a zárakat ,de mind hiába. Gyenge volt.Arcán egy könnycsepp csordul le. A kétségbeesés könnycseppe.

-Nyílj ki !Nem hallod?!,-tovább rángatja az egyik fiókot. A fiók nem mozdul,de Kuramat ezt nem hagyja nyugodni,teljes erejéből megrántja a fiókot,ami darabokra törik. A darabok szétszórodnak a pince padlóján.A fiók üres volt,de Kurama nem elégedett meg ezzel, a második fiókot és feszegeti.A fiók könnyen kinyilt és nem tört darabokra.Kurama kihúzza jobban fiókot,ami tele van papírokkal.

-Hm talán találok valami használhatót.,-kiszedi a fiók tartalmát és leül vele a földre.A legtöbb csak üres papír.Kurama tovább kutat a papírok között.

-Hát ez meg?,- egy fotó akad a kezébe.A fotó gyűrödt már,megszenvedte az idó mulását,de a lényegét megörizte.A fiú és egy lány van rajta. A fiú ép a nyakába veszi a lányt. Kurama jól ismerte ez a pillanatot. Hisz ő volt rajta és szerelme. Megfordította a fényképet ,aminek hátuljára az volt írva 4EVER!Kurama arcán egy könnycsepp csordult le, és a fényképet elrakta a ruhája alá.

-De valyon ez a fénykép,hogy lerült ide?,- tovább kutat a papírok között, hátha megleli a választ.Megtalálta. A háznak a papírját amin az ő neve állt.

-Ez az én házam lenne?De miért nem emlékszek?,-a papírokat a falhoz vágja mérgében.Majd az utolsó fiók következett.Kettő zár is védi. Kurama feszegeti,de az fiók nem hagyja magát. Kurama minden erejét összeszedve megrántja,de csak egy zár tört le. A másik sértetlen maradt. Kurama körbenéz hátha talál valami éles tárgyat, erejéből már nem tellett a zár kinyitása.Megpillantja a láncok alatt egy kis kést, felkapja és probálja kinyitni a zárat, sikerült.Kihuzza a fiókot. A fiókban egy aranymedált talál melynek medáljának egyik fele kulcsot és a másik fele egy szivet.

-Egy kulcs?Valyon mit nyithat?-, körbenéz de ajtót és zárat nem talált.- Talán a falban lesz valami,- körbe járja és tapogatja a falakat,de semmit se talált.

-Talán a padló,- lehasal és vizsgálja a padlót,de ismét kudarc.

-Fenébe,-üvölti.Feláll .de megbotlik egy kiálló kőben és elesik a szekrény elé.Felnéz és megpillant a szekrényen egy lyukat.

- ez az ,- Kurama szemei megteltek boldogsággal.Felállt és beledugta és kulcsot,majd elfordította.A szekrény megremegett. Kurama gyorsan kirántotta a kulcsot.A szekrény eltünt a földben, egy hatalmas lyukat hagyva maga után.

-Ha?,-belenéz a lyukba csak sötétséget lát és lépcsőt.Felkapja a kést és lemegy a lépcsőn.A lépcső nedves és csúszos,fából van.Minden lépés egy hangos nyikorgás. Sötét van és hideg. Nem látni a lépcső végét.Nem tudni le vagy fölfele visz.Véget érnek a lépcsők. Kurama egy kis folyosón találja magát. A folyosó falára egy égő fáklya van tűzve. Kurama elveszi.

-Már vártak engem.,-sétál a kihalt folyosón. A folyosón visszhangoznak léptei.A falak sötétek és ridegek, tele repedésekkel.Hatalmas pókhálok hálozzák meg az egész folyosót. Kuramának meggyűlt a baja velük.Véget ért a pókhálok rengetege,de a bajoké nem.Tett egy lépést és föld megmozdúlt. Elnyeli Kuramát.

- WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ,- Kurama lezuhant e mélybe és elvesztette eszméletét...... Kurama kinyitja a szemét.

-á hol vagyok?-motyogja.

-áá végre felébredtél- szólt egy rekettes női hang. Kurama végre tisztán lát. Egy hatalmas pókháló fogja. A nyaklánc,a fénykép egy asztalon hevert.

-Ki vagy te? Bújj elő!,- szemével fürkészi a megvilágított szobát,a padlást. Mindenhol könyvek hevertek és fiolák.Rettenetes bűz áramlik a szobában. Vér és hús szaga.Egy sarokból egy púpos hátú,egy szemű, félig kopasz banya bújik elő.

-hihih Kurama de meg változtál hihihi.....

-Ki maga?

-ó az nem fontos....hihhi -,felveszi a fényképet.

- milyen szép lány.... Kár hogy meghalt,-kacag,- de az emlékek fájnak és jobb ha nem marad nyoma a fájó szerelemnek,- odasétál Kurama elé a képpel és porráégeti.

-NEEEEEEEEE ÁTKOZOTT BOSZORKÁNY!!!!!!!- Kuramának feketék lesznek a szemei ,a pókháló felizzik és elég! Kiszabadult és..

Folyt.Köv