A prófécia

Késő éjszaka volt. Sűrű sötét köd borította az alvilági temetőt. Rettenetes bűz áradt szét a levegőben.A rothadó hús ,és az alvadt vér szaga.Az alvilági szörnyek nem tisztelték az elhunytakat. Az alvilági temető nem volt más,mint egy hatalmas repedés,megybe a holtakat dobták, és ami kettészelte e világot.Számunkra ismert alvilág csak egy töredéke volt a hatalomnak.Az egész alvilág rejti az igazi hatalmat,mely elpusztíthatja a világokat,és egyesítheti őket egy retteneset,félelmekkel teli birodalommá.Ez az erő mit rejt e világ,mindenki számára önmaga pusztulását okozhatja. Ez a szakadék nem csupán a holtak nyughelye,hanem egy hatalmas erővel bíró, mágikus védőfal, mely megakadályozza ennek bekövetkeztét.A falat lehetetlenség megtörni, és evvel egyesíteni a két világot. Lehetetlen, kivéve egy valaki számára lehetséges!Csak ő hozhat pusztulást!Csak ő a VÉGZET GYERMEKE!

A szakadék szélén egy névtelen sírbolt fekszik magányosan. Pár elszáradt vörös rózsa hever a síron. A fakereszt már elkorhadt,a földjét férgek járják át. Kié lehet ez az árva sír?

Léptek törik meg a temető csendjét. A sűrű ködben egy csuklyás alak körvonalai rajzolodnak ki. Nyakában egy kristály lógott,mely feketén világított a szürke ködben. A magányos sír felé vette útját. Léptei nyomott hagytak a hideg földben. Csuklyáját arcába húzta. A köd lassan felszállt. A telehold fénye árnyékot vetett a sírra. A távolból farkasok üvöltöttek. Az idegen a sírhoz ért. Legúgolt. Fekete vér csöpögött arcából a sír hideg földjére. Kinyújtja kezét, melyet mély sebek borítják. Belemarkólt a véres földbe.

- Hát ez az éjszakaka is eljött-mondta meggyötörten- Újra láthatom azt kinek ,a jelent köszönhetem. Kinek hála a világ sötétségbe burkolódzik, ma este visszatér. Ezrek vére fogja áztatni e világ porait, Gyermekek,asszonyok sikoja fog zenét zengeni dicső óráimon- felnevet- Férfiak könyörögnek halálukért,de oly fölösleges,hisz a túlvilágon is engem szólgálnak majd......Állj mellém, és megkímélem szánalmas lelkedet az örök kárhozattól.- morzsolja a földet markában, és közel hajol a sírhoz,majs suttogja- Köszönöm a hatalamat és az életet drága a....-az ismeretlen megdermed. Egy kéz rakadta meg torkát,mely a földből tört elő. Megszórítja nyakát. Felnyög a démon.

-Miért?- az ismeretlen arcából vér csöpög a karra. A karon a hús égni kezd,de szorításából nem enged, A csuklyás megragadja kezével a kart,és éles fekete karmait belemélyeszti. Méreg árad szét a karban. Nem érdekelte a méreg mely szétárad a vérében,tovább szorítja az ellenfél nyakát, és a mélybe húzza.Az ismeretlen a zsebébe nyúl, egy tört húz elő,hogy levágja a kart. A penge megcsillant a holdfényben, és lesújott.Elvétette. A karon mély sebet okozott a penge,de nem vágta le. A sírboltót elöntötte a vörös,meleg vér. Az ismeretlen a magasba emeli tőrét, és lecsapni készül,most nem hibázik. Lecsap,de megdermed a teste és elejti tőrét. Testéből fekete vér szivárog a földre. Egy éles tör döfte át testét, mely a magányos kés párja döfött hátába. Teste elgyengül és a proba hullik. A két kar átfonja derekát,és berántja a föld mélyébe.

xxxxx

Kurama döbbenten áll a padlásszoba közepén. Ismét a régi Kurama állt előttünk. Vörös tincsei arcába hulltak, zöld szemeit könnyfátyól takarta. Egész testében remegett.Lassan az asztalhoz sétált ,és leült. Kezeibe temette arcát, és sírt. A félelem és a tudatlanság átjárta testét,lelkét. A kétségbeesésbe zuhant. Kiszolgáltatonak érezte magát. Erejét hiába kapta vissza,a boszorkány halálával, önbizalmát nem nyerte vissza. Fejét fölemelte,kisimítota arcából a tincseket, majd megtörölte szemeit. Szemeivel a kis szobát fürkészte. A harc közben a boszorkány értékei tönkrementek, csak egy maradt épségben,csak egy,egy ékszerdoboz. Magányosan hevert a poros polcon. Pókháló szőtte körbe,porlepte vastagon. Kurama felállt az asztaltól,és a polchoz lépett. Leszedte a pókhálót a dobozról, és a kezébe vette.

-Milyen ismerős ez a doboz- letörölte róla a port. A doboz tetejére egy név volt arany betűkkel vésve.

-Fu-Fu-Fuyiwora- Kurama ledöbbent-Ha ez itt van akkor ez csak egy dolgot jelenthet. Ez a mi házunk volt.....-arcát a düh öntötte el.-Miért nem emlékszek semmire?-üvöltötte és a földhöz vágta a dobozt. A dobozon egy karcolás sem lett. Meglepődött és felemelte a dobozt.Szemével a dobozt fürkészte. Végighúzta ujját a doboz zárán,ami érintésre kinyílt. A kis zár egy szívalakú mélyedést rejtett.

-A lánc-motyogta-az asztalra pillantott. A lánc otthevert sértetlenül, szívalakú medáljával.Kurama felkapta a medált, és a helyére illesztette. A zár felpattant és a kis doboz kinyílt. A doboz belsejére apró betűkkel bele volt vésve,hogy Kuramától. A doboz belső oldalán egy kis kar volt elhelyezve. Kurama óvatosan lenyomta ujjával,mire a kis dobozt dalra fakadt.