Borzalmasan hideg volt az alvilági éjszaka. Az ég tiszta volt,és a csillagok fényesen ragyogtak. Az ismeretlen nő magányosan ballagott a teliholdas éjszakán. Didergett. Szája és ujjai belillultak. Teste legyengült. A méreg szétáradt testében. Szédült. Tovább sétált a sűrű ,sötét erdőben. Félt. Félt a démonoktól akik megtalálhatják és megölhetik. Nem tudta még,hogy Enki uralkodik az alvilág e része felett ,és nem ölhetnek a démonok halandót,hanem visszaküldik világába. Visszaküldik???Őt???Hová?? Ő már nem tartozik oda, és ide sem.Kitaszított lélek. Egyszerű halandó,még is olyan erőt hordozott szívébeb,mi legyőzheti a gonoszt ,és békét hozhat a világra.De ha ez igaz,miért kellett meghalnia?

Tovább barangolt, a sötét erdőben. Kopár fák kisérték útját. Alvilági farkasak vonyítottak a távolban, a kopár szírteken. A fák mögül léptek zajai hallatszanak.Pár ág is letörik. Az ismeretlen megáll, jobbra -balra néz,de nem lát semmit. Szemeit a félelem árnyéka lepi el.Arcáról verejtékcseppek csorognak le. Szinte hallani szíve szapora dobbanását.Futásnak ered. Üldözött vad lett.Rohant az erdő mélyébe.Egyre sötétebb lett,a hold eltünt a fák mögött.A méreg kiváltotta hatását. Már alig látott. Vakon rohant a sötétségbe,nyomában az ismeretlennel. Az üldöző egyra gyorsabban követte a lányt. Suhant a fák között.

-Nem menekülhetsz!-szavai visszhangoztak az erdőben. Elsuhant a lány mellett,ki a félelemtől megdermedt. Kihasználva ezt a szörnyeteg,a lányt egy fához csapta.

-Ááááááááá-felüvöltött a fájdalomtól. Érezte ,ahogy csontjai szilánkosra törnek.Nem tudott mozdulni.Felköhögött,vér folyt szájából.

-I-i-itt a vég!-nyögte.

A szörnyeteg ismét elsuhant a lány mellett,és ismét egy fához csapta.Olyan erővel csapódott a fához,hogy az kettétört.Gyenge halandó teste leesett a fák mögötti szakadékba.Egy köves partra esett,az alvilági folyó mentén.Hátára esett. Talán már soha nem áll talpra. Vér folyik hátából, és a köveken keresztül a folyóba folyik.A folyó vörösre cseréli,halvány kék vizét.Még lélegzik,bár elig van benne élet.Az árny lesuhan a szakadék mentén, a lány mellé.

-Mily törékeny az emberi test.-végighuzza ujját a lány arcán,az árny fekete füstbe burkolodzik,vonásait eltakarva-érzem benned a félelmet.Egész testedben remegsz ha meglátsz!Szemeid könnybe lábadnak!-felnevet-Nem értettél a szép szóból!Pedig én megkértelek szépen!És most idejutottunk-előveszi a törét és a lány hasához döfi a hegyét, és forgatja a tört-hmmmmmm játszani akarok..mondjuk ki nevet a végént?Én diktálom a szabályokat.Ha beléd áll a kés megöllek,de ha nem újradobok!-gonosz mosoly-Akkor kezdjük-elsétál a lánytól pár métert. A lány kétségbeesetten probál talpra állni,mind hiába. Nem mozdul a teste. Sír.

-Nem.nem.nem.......-kiabálja.Megdermed,és az arcáról folyik a vér.A kés feje mellett csapodott a földbe,megvágva arcát.

-Hupsz mellé-kihuzza a kést a földből.-Bocsánat,eltévesztettem az irányt.-mosoly. Megcirógatja a lány arcát.-De a következő találni fog.

-Nem teheted........nem teheted-sír-könyörgök ne ted-elcsuklik a hangja.

-Óóóóóóó de hogy is nem......-forgatja a kést a kezében,majd belevágja a lány oldalába.-Síkíts......-mondja nevetve.

-Áááááááááááááááááááá-felordít a lány. Oldalán mély seb tátong.Itt a vég számára. Megbénultan fekszik,kiszolgáltatottan. Testéből ömlik a vér. Már csak percei lehetnek hátra.Nincs esélye. Az árny csak mosolyog,elérte célját......

xxxxx

Mukuro szobája ajtaján kopogtattak.

-Szabad-felelte az úrnő.Leült a kanapéra és várja,hogy nyíljon az ajtó.Kinyílt az ajtó. Hiei lépett be rajta.Fáradt volt,és szomorú. Leült az asztalhoz,felrakta lábait,és hátradőlt.

-Semmi változás?-kérdezi Mukuro, Hiei szemeit fürkészve.

-Semmi,csak fekszik, és nem mozdul.

-Nem tudjátok mi okozta?

-Nem,semmi fizikai jel,semmi méreg,egyszerűen érthetetlen.Olyan mintha,csak a teste heverne ott,de a lelke máshol járna.-feláll és az ajtóhoz sétál.

-Most hova mész?-aggódva kérdezi.

-Megyek megnézem miféle idióta tévedt a vérfarkasok erdelyébe.-vágja rá.Mukuro feláll.

-Én is megyek........hátha segítség kell.

-Ch..-vállat von, és elindul. Mukuro mögötte pár lépéssel.Kiérnek a kastélyból.

-Valyon él még?-kérdezi aggódva Mukuro.

-Kötve hiszem-mondja érzéketlenül Hiei- Ha még is akkor már farkasként.Idióta halandók.

-Induljunk- Mukuro futni kezd az erdő irányába. Hiei utána ered.

- Ez érdekes-mondja Hiei-sírföld szagát érzem.

-Én is érzem.-furcsálja Mukuro.Beérnek az erdőbe.A levegőben szétárad a sírföld és vér szaga.

-Fenébe így nem találhatjuk meg.-felugrik Hiei a fára.,leveszi a kötést a szeméről.Kinyitja a jagant.Látja ,ahogy lány mozdulatlanul,vérba fagyva fekszik a parton,és látja az árnyat,mely most készül végső csapást mérni rá.Magasbeemeli tőrét.

-Nem-kiálltja Hiei és a semmiből ott terem a fekvő lány előtt. A tőr belefúrodik Hiei testébe,átszúrva vállát.

-Mi?-az árny meglepődik és hátrál. Hiei vérre a mozdulatlan lányra csöpög.

-Mi a fenen vagy te?-kérdezi Hiei az árnytól,kihúzza vállából a tört és elhajítja.Mukuro az árny mögött terem.

-Én vagyok a végzetetek...-nevetve mondja-végetek van......."Nem most még nem jött el az idő"-mondja egy rekkettes hang a fejében"Tünj el onnan"Az árny átrohan Mukuron,felsuhan a szakadékon,és elnyeli az éjszaka. Mukuro a földre esett,de látszólag nem sérült meg.Feláll és a lányhoz rohan.....

-Még él,de nem hiszem,hogy túlélheti.

Hiei megfordul,és a lányra tekint. Holtsápadt volt a lány,mindent a vére borította. Mozdulni nem tudott.

-Talán még van esély.....-mondta Hiei,de ő se látott sok esélyt.A lánynak a szíve alig dobbant.Óvatosan felemelte a lányt.

-Siessünk-mondta Mukuro. Hiei bólintott és szélsebesen futott.Túléli-e vagy ismét a sír fogságábá kerül?

xxxxx

Kurama a ház folyosóit járta. Abban reménykedett,hogy talál-e valami kiutat,de még is arra vágyott,hogy felébredjen ebből a rossz álomból,és családjával legyen. Újabb nyomokat keresett,de nem talált. Leginkább titkos segítőjére akart rábukkani,de nem találta meg. Egyedül volt.Magányosan járta a ház folyosóit,benézet mindenhová,de csak az üres szobákat találta.

-Legalább az fénykép megmaradt volna-sopánkodott.Miközben elmerült gondolataiban,egy ismeretlen folyosóra tévett.A falakat vérvörös tapéta borította.A padló korhadozott már. A falakon kitömött vérfarkas fejek lógtak.Szemeik olyanok voltak,mint ha igaziak lennének.Kurama lassan sétál a folyosón. Léptei alatt megreccsen a padló.Egy vérfarkasfej szemeivel követi Kuramát,szájából fekete vér csöpög a padlóra.Kurama megfordúl a farkasfej felé.de vérnek nyoma sem volt.A farkasfej mereven bámult előre a semmibe.Visszafordúlt és továbbsétált. Csöpp-csöpp.......folyik a vér. Ismét hátrakapja a fejét,de a farkasfej mozdulatlan volt,a padló meg sértetlen.Visszafurdúl.Nyitva tartotta szemeit. Kezeit ökölbe szorította.Érezte nincs egyedül.Óvatos léptekkel haladt előre.A folyosó végéhez közeledett.Csöpp....csöpög a vér.....Hátrafordul. A falakról folyt a fekete vér. A farkas eltünt a falról.Előrefordúlt. Ott álltt előtte a csuklyás alak.Csukjája alól Kurama lábára folyt a vér. Porázon fogta a vérfarkast. Habzott a farkas szája,vérben forogtak a szemei.

-Szervusz apa.....

Folyt.Köv.