Kurama mozdulni,se tudott a döbenettől.Megdermedt. Testét átfutotta a hideg.Kezei remegtek.Smaragdzöld szemeit könny lepte el.Szíve hevesen dobogott.Arca fehér,volt mint a fal.Tesét kiverte a víz. Nem menekülhetet. Szembe kell néznie sorsával,ami talán most hozza el számára a végzetet.A vérfarkas gyilkos tekintetével Kuramára mordúlt. Kitátotta száját,melyből fekete vér csorgott le a padlóra. Fogai hatalmasak voltak, és élesek. Fogai között húscafatok lógtal.Emberi húscafatok. Felmordúlt a farkas,és tátott szájjal Kuramára ugrott. Vállába mélyesztette hatalmas fogait. Vörös vér fröccsent a farkas pofájába. A falat piros foltok borították.Kurama ruháját beborította vér. Zuhant a padlóra,a farkassal együtt.Fel sem fogta mi történt.A farkas kitépett egy darabot válla húsából.Kurama a földre zuhant.A farkas felkapta a a fejét.Szájában a hússal.Fogait vörös vér áztatta. A farkas újra lecsapni készült. Kurama torkát vette célba.Kitátotta hatalmas pofáját,és Kurama torkának esett.Már éppen elére volna a torkát,de a farkas hátrált. Misuzu megragadta a farkas láncát,és maga mellé parancsolta. Megsimogatja a farkas fejét.

-Jaj Végzet hányszor mondjam még,hogy nem illik a vendéget bántani?!Rossz kutya- gonoszan vigyorgott Kurama felé. Kurama eközben már felállt ,és a probálta elállítani a vérzést,de a farkas nyálában található mérgező anyag,nem engedte.Kurama alatt a padlót ,a vére borította.

-Mit akarsz tőlem?-hősünk kapkodott a levegő után.Szemeivel Misuzu arcát fürkészte,de a csuklya alatti arc,nem adott neki választ ,a démon következő lépéséről.

-Hogy mit akarod tőled?Jaj apucikám-Misuzu közelebb lépett Kuramahoz. Megsimogatta Kurama arcát.Majd fejéről lehúzta a csuklyát. A csuklya alól, egy barátságos lány arca bukkant elől. Hosszú ezüst haja volt,és nagy barna szemei,barátságosan mosolygott.

-Én nem akarok mást apuci.........mint........mint......AZ ÉLETED!-miközben száját elhagyták ezek a szavak, arca megváltozott,szemei vérvörösek lettek,szemeiből feketekönny hullott a földre. Haja fekete volt,mint az éjszaka,arcába hullott. Arcán mély sebek tátongtak. Vigyorogott. Fogai élesek voltak,mint a farkasé. Szájá szélén fekete vér csorgott le köpenyére.Sötét aura vette körbe testét. Éles,fekete karmai megnőttek.A farkas megérezve a hatalmas aurát. Felvonyított,vele együtt a többi trófea.Kurama összeszorította fogait. Félt. Hatalmas erő járta át a folyosót. Kurama tudta nincs esélye. Elfutni nem tudott,harcolnia kell.Mozgosítani kell mindent erejét,ha túl akarja élni,és ,hogy válaszokat kapjon!!! Kurama lehunyta szemeit. Izzott körülötte a levegő. Haja ezüst színűen pompázott. Karmai nőttek. Fülei és farka előtüntek a semmiből.Kinyitja arany színű szemeit.Meghökken.Misuzu eltünt a farkassal együtt.Jobbra-balra kapta fejt,de a trófeákat se látta. Eltüntek.A falakról már nem folyt ér. Minden úgy volt,mikor megtalálta a folyosót.

-Nem értem mit akarsz Misuzu?!-motyogta. Lassan,óvatos léptekkel elindult a folyosó végi ajtó irányába.Léptei után a padlót fekete vér öntötte el.A padlón emelkedett a vér szintje. Kurama lenézett. Már bokáig ért a vér. Felvonta szemöldökét,és futásnak eredt. A vér csak emelkedett. Már majdnem elérte az ajtó kilincset,amikor a vér belepte a folyosót. Kurama nem kapott levegőt,nem látott. Fekete karok fonódtak testére,megszorították. Kurama hiába probált szabadulni,démoni ereje ismét cserben hagyta. Visszaváltozott. A padlón hatalmas fekete lyuk tátongott,afelé húzták a hatalmas karok. Kurama kapálodzott ,de hiába. A karok megával rántották a fekete mélybe...

xxxxxx

Hiei az orvosi szoba ágyára fektette az eszméletlen lányt.Már alig lélegzett. Hiei és Mukuro érezte,hogy a lelke már az utolsó perceivel harcol. Csontjai darabokra törtek,oldalát hatalmas seb borította.Nem élheti túl. Csak egy halandó volt. Törékeny testű,gyenge halandó. Eljött számára ismét a vég.

-Milyen fiatal,és így kellett végeznie...-Mukuro szomorúan nézett a semmibe- Az emberi élet a démonok számára semmit se ér. Csak játékszerek számukra. Hideg vérrel és gyilkos kacajjal ölik meg őket,és meggyötőrt lelkükkel táplálkoznak. Nincsen számukra nagyobb öröm,mint a gyilkolás. Hiába tiltja törvény, az életben mindig vannak ,és lesznek kiskapuk,mely ha tehetünk átlépünk.... Ez a lány is egy ilyen kapu áldozata a sok közül...-Mukuro lehajtott fejjel kisétál a szobából.Hiei a lányt nézi.Sajnálat tükröződött arcán. Bár démon volt,neki is vannak érzései,amit titkol a világ elől.Kifelé indul a szobából,az ajtóhoz ér,hátrenéz utoljára,és elmegy.Az alvilági orvosok megérkeznek a lányhoz. Ők is tudták,nem tehetnek sokat.Reményt se láttak arra ,hogy megélje a holnapot,de mindent megtettek amit lehetet. Csontjait helyre rakták,sebét ellátták és bekötözték.A nővérke lemosta a lányról a piszkot, és kimonot adott rá.A vérébe ellenmérget jutattak,mely semlegesíti a démon mérgét és összeforassza csontokat rövid időn belül. Még se láttak esélyt a gyógyulásra. Ott feküdt az ágyon,betakarva.Lassan és hosszan vette a levegőt,úgy mintha számára ez lennének utolsó lélegzetei...
Hiei ,kint ült egy fán magányosan az éjszakában. A holdat nézte,mely most fényesen ragyogott. Gyenge szél fújt hajába. Yukinara gondolt,az egyetlen hugára. Hazudott neki,és bár nem valotta be,lelkileg nagyon fájt neki. Újra akarta volna látni,és mondani neki: Hugocskám én vagyok a bátyád........de nem tehette,a szava kötelezte.Sose mondhatta el neki. Levette nyakából a Hirui-követ ,és tenyerébe szorította. Becsukta szemeit. Szeme sarkából egy könnycsepp gördült le.Kinyitotta szemét. Szemei maguk voltak a szomorúság...Mukuro a szobája ablakából figyelte, Hieit. Ő se mosolygott. Szomorú volt,hisz tudta,hogy Hiei mennyire szenved.A rideg Mukuro ,is fájdalmat érzet szívében. Szomorúságot,és sajnálatot egy halandó iránt.Nem tudta megmagyarázni,de amikor ránézett a végtelen lányra,összeszorúlt a szíve.

-Legyen démon akár halandó.....nem érdemli meg senki az ilyen halált- Mukuro sarkon fordúlt,lement a lépcsőn,ki a kertbe...Hiei észrevette a fáról Mukurot,és figyelte.Nyakába visszatette a követ,leugrodt a fáról,Mukuro felé sétált..Mukuro a rózsabokor felé lépett.Letépett pár szál virágot,és csokorba szedte. Hiei Mukuro mögött állt. Mukuro megfordúlt,és a szemébe nézett. Megértette Hiei minek kell az a pár szál virág. Ha a lánynak ezek az utolsó percei legalább valaki törödjön vele. Mindenki megérdemli a kedvességet,akár jó ,akár rossz. Befelésétáltak a kastélyba. Hiei Mukuro mögött ballagott.A kórterembe értek. Mukuro ment be a kórteremben elsőnek. Megdermedt,és kezeiből a csokor a földre hullodt. Hiei nem értette mi folyik,míg az ágyra nem pillantot. A lány keze lelógott az ágyról,levegőt nem vett,a szíve nem dobbant többé... Mukuro az ágyhoz rohant,és rángadta lányt.A lány nem reagált. Visszeesett ez ágyra. Takarója a földre esett. Mukuro Hieire nézett,de ő addigra már eltünt. A folyosón rohant,egy orvosért.Berohant egy szobába. Arcán látszott a kétségbeesés. Meglátta az orvost. Az orvos meglátta Hiei arcát,és már tudta mi történt.Félrelökte Hieit az ajtóból,és rohant a szoba felé. Hiei a földre esett.üresen bámult,a rohanó orvos után.Az orvos berohant a szobába. Meglátta az ágy melett a kétségbeesett Mukurot.Az ágyhoz rohant. Megnézte a lány pulzusát. Nem érzett semmit. Az orvos lehajtotta fejét... Mukuro megértette. Elfordult,és kinézett az ablakon a holdra. Meghalt a lány és evvel a remény a békére.. Hiei az ajtóból figyelte az eseményeket. Az orvos tett még egy utolsó probát. Küzdött a lány életéért.Mellkasát nyomogatta.A lány nem reagált. Hiei előre nézett,és a szemközti falat bámulta. Mukuro lehajtotta a fejét... Az orvos megérintette Mukuro válát. Mukuro hátrapillantott,és szemeit lehunyta,elmosolygott. A lány lélegzett. Az orvos kiment. Hiei csak állt. Mukuro betakarta a lányt,a rózsákat összeszedte,és a vázába tette. Kisétált az ajtón. Hieire nézett,halvány mosollyal. Hiei megértette Mukurot,elsétált szobája felé. Mukuro visszament a szobába,leült egy székre,és a lány mellett maradt...

xxxxxx

Kurama elvesztette eszméletét. A karok lerántották mélybe. Az ismertlen mélybe....Kurama kinyitotta a szemét.Egy sötét,sűrű erdő közepén találta magát.A fák az égig értek. Törzsük fekete volt. Kopár ágai, mozogtak az éjszakai szélben. A talaj szükre volt,és hideg. Kurama felállt.Ruhájába beitta magát a fekete vér.

-Még az alvilágban vagyok.....érzem a démonok jelenlétét.- Kurama megpördült és előrántotta a rózsaostor.Ismét visszatért az ereje.Mozgás hallott a fák közül. Ágak reccsenését..Jobbra-balra nézett gyanakvó szemeivel,de nem látott, és nem hallott semmi különöset. Bagoly szemei világított a fán és huhogott. Majd kitárta szárnyait,és elrepült az éjszakában.Kurama megpillantott egy ösvényt a fák között.Az ösvényt kövek boríották,oldalát magas bokrok alkották.Kurama elindult az ösvényen. Az ösvény az erdő belsejébe vezetett. Kurama magánál tarotta ostorát. Nem lehet tudni,miféle fenevad les ránk a hátunk mögött.Szokatlanul csöndes volt az erdő,csak a fáknak a susogását lehetet hallani... Kurama lassan haladt előre. Minden lépésénél körbenézett,csapdákat kutatva,de nem talált semmit. Az ösvény hamarosan véget ér...Kurama kiért az ösvényből. Egy tisztáson találta magát.,ahol egy kis folyó folydogált.... Kurama megfeszítette az ostort,és oldalra csapot. Vérfröccsent Kurama arcára. A farkas feje a földre hullott. A farkas vére a folyóba folyt,beszennyezve evvel vízét. Kurama mögött morgás,és vicsorgás támad. Kurama megfordúl. Vérfarkasaok mindenüt. Pofájukon vér foltok. Egyik szájából egy démon lába lógott. Pár méterrel a farkasok mögött egy tetem feküdt,egy női tetem,egy gyermekdémoné. Kuramának összeszorúlt a szíve. Higgadt volt,még is a könyürölet szikrája se látszodott szemében. Kész volt életéd adni,csak ,hogy megbosszúlja szerencsétlen gyermeket.A farkasok támadtak. A magasból Kurama nyakába ugrott egy állat. Belemélyesztette karmait a hátába. Kurama lerántotta a farkast,és a rózsaostorral ketté vágta. A farkasok szomorú,egyben harciasan felvonyítottak. A bokorból egy hatalmas vérfarkas ugrott elő társai elé. Fogait vörös vér borította. Kurama felismerte a farkast. Szemtől szemben állt Végzettel. A hatalmas állat nekirontot Kuramának. Kurama felugrodt a magasba,és lecsapott ostorával,de elvétette. A farkas könnyen kikerülte a csapást. Gyorsabb volt,mint villám. A farkas felugrodt és Kuramanak esett.Leszagadta róla Kurama felsőjét,majd hatalmas karmolást ejtett mellkasán. Kurama felüvöltött,és a farkasok is. A farkasok körbeálltak a harcoló a párost.Misuzu a fák mögül figyelte az eseményeket. Reménykedve,hogy a farkasok ellintézik apját.Kurama nem tétovázott fehér füsttel borította el a partot. Végzetet és őt elnyerte a köd. Végzet megpillantotta Kuramát és beleharapott a nyakába. Kurama nyakából ömlött a vér a földre,de csak mosolygott.Végzet látva ezt,megszorította Kurama nyakát éles fogaival,de Kurama még mindig csak állt és nevetett. A farkas felnyüszített. Misuzu közelebb ment a parthoz.Megpillantotta ahogy Kurama kilép a ködből teljesen sértetlenül. A füst lassan elszáll. Végzetet utolérte a végzete. A gyilkos növény körbefonta a testét,és hamis jelent táplált belé,amíg ereje el nem hagyja. Misuzu meglátva,hogy kedvence elpusztult,szemeit könnyek töltötték el...

-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEm-kiabálta. Kirohant a fák közül,az égbe emelkedett. Fekete lett az ég,sötét felhők közelettek. Kurama megpillantotta Misuzut,és érezte számára mindennek vége.

-MEGÖLTED VÉGZETED!MOST ÉN LESZEK A VÉGZETED-Misuzu szemei feketén izzodtak.Az ég dörgött. A felhők kavarogtak. Misuzu szájából vér folyt kezére,mely ekkor fekete tázben égett.A halál tűzében. Kurama futásnak eredt a folyó patján. Nem élheti túlt ezt a csapást, itt a vég.Vakon rohant,nyomában a vérengző farkasokkal.Misuzu árnyként suhant el mellettük.

-csak nem készülsz valahová apa?-lesújott a tűzzel Kurama felé,Kurama még időben felugrodt a fára,de lábát így is megperzselte a tűz.A fákon ugrálva futott. A farkasok alatta. Misuzu a sötétségbe burkolozva követte.A nap felmenőben volt az égen. Misuzu lecsapni készült apjára,Kurama nem kerülhette el a csapást.Itt a vég, Megdermedt Kurama,és lehunyta szemét,Így várta a halált,de a halál nem jött. Misuzu megtántorodott. A napfénye beszűrödött az erdőbe.Misuzu vesztett erejéből,és a halál tüze elaludt. Kurama kinyitotta a szemét,és érezte itt a pillanat a megnekülésre. Leugrodt a fáról,és szélsebesen rohant,nem nézve hátra,csak előre a fény felé.Misuzu csak állt egy fány,csuklyáját arába húzta.

-Fuss csak, fuss még ,megteheted!-kacagott,és egybeolvadt az árnyékkal.

Folyt.Köv.