Mirack óvatosan megvizsgálta a sebet.

-Ahogy látom ez mérgezett nyíl.Azonnal ki kell venünk.Nagyúr,amíg én kihúzom,te gyorsan szorítsd el a sebet.

Kurama bólintott.Mirack egyetlen rántással kihúzta a piciny nyilat,Kurama pedig az egyik különleges növényével ideiglenesen elzárta a sebet.Mikor a nyíl már kikerült a testébõl,Rinly újra lélegezni kezdett.Ettõl mindenki megkönnyebbült.

-El kell vinnünk Genkai nyóhoz.-javasolta Yusuke.

-Rendben,de õ messze lakik nem biztos,hogy Rinly túlélné az utat.-mondta Kurama.

-Bízzátok ránk.Az Úrnõt,és a Nagyúrat mi elvisszük,ti ketten pedig használjátok a Sötét Gömböt.-felete Kazun,és egy-egy kicsi fekete gyöngyött adott Koenmának,és Yusukénak.

Kurama ölbevette Rinlyt,az ikrek pedig melléálltak,és egy,nagyobbacska tûzgömbbé válva eltûntek.

-Hé,várjatok meg!!-káltotta Yusuke,és megszorította a gyöngyöt,ami körbevette,és szintén eltûnt.

Koenma kicsit bizalmatlanul méregette az ékszert,de végül õs megszorította.

Két óra múlva Kurama fel,alá járkált Genkai házában.

-Ülj,már le,könyörgöm elszédülök.-mondta Yusuke.

-Mi tart ennyi ideig?-kérdezte már sokadszorra a rókadémon.Utóljára akkor érezte magát ilyen nyomorultul,amikor az édesanyja volt beteg,és neki tehetetlenül kellett néznie,hogy szenved.De õt meg tudta menteni,de sajnos nincs még egy tükör,amivel segíthetne Rinlyn.

Újabb félóra elteltével,Genkai kinyitotta az ajtót.Kurama rögtön ott termett.

-Hogy van?

-Életben van.

Kurama felsóhajtott.

-Annyira semlegesíteni tudtam a mérget,hogy ne haljon bele,de ehhez Álomfûvet kellett használnom.Kurama ugye tudod,mit jelent ez?

A fiú arca elsötétült.-Igen.

-Hahó,mi is tt vagyunk!-höbörgött Yusuke.

Kurama fáradtan fordult a barátjához.-Az Álomfû semlegesíti a legtöbb mérget,azzal,hogy gyógyító álomba kényszeríti a beteget.De ha a beteg nem elég erõs,akkor soha nem ébred fel. -Hogy az a..!!-akadt ki Yusuke.-Mi tehetünk? -Várunk.-mondta Genkai-Kurama,ha akrsz bemehetsz.Beszélj hozzá,hátha a hangod segít neki visszatalálni. A következő napokban Kurama elsem mozdult Rinly mellől.Most jött rá,milyen keveset is tudnak egymásról.Ezért elmesélte az alvó lánynak az életét.A múltját,és hogy hogy lett belőle Suichi Minamino.Mesélt neki a családjáról,és a Yusukéékel átélt kalandokról is. Ahogy telt az idő,egyre inkább feléledt benne az igazi Youko Kurama.Izzott benne a bosszú.A vérét szomjazta,annak,aki ezt tette a szerelmével. Egyik este Kurama kimerülten aludt Rinly mellet,amikor a lány lasscskán magához tért.Oldalra fordította a fejét,és meglátta az alvó fiút.Halványan elmosolyodott,majd odabújt hozzá.Ez kissé nehézkes mozdulatsor volt,mert igencsak hasogatott a seb a hátán. Kurama arra ébredt,hogy valaki simogatja az arcát. -Rinly!-suttogta boldogan,és még közelebb vonta magához a még kissé álmos lányt. -Azt álmodtam,hogy beszélsz hozzám. -Tényleg beszéltem.Emlékszel rá?-csodálkozott Kurama. -Minden egyes szóra.Kérhetek valamit? -Akármit! -Mutasd meg nekem a démonrókát. Kurama előszőr meglepődött a kérésen,majd felvette eredeti alakját.Az ablako beszűrődő holdfény ráesett az ezüszszínű hajzuhatagra.Aranybarna szemei-most előszőr életében-félénken csillogtak.Nem volt benne biztos,hogy Rinly elfogadja a démoni énjét. A lány egy pár pillanatig csak nézte Kuramát,majd feüllt és megsimította a démonróka arcát. -Pont olyan vag,amilyennek álmodtalak.-mondta,és megölelte Kuramát.A fiú kifújta az addig észrevétlenül benntartott levegőt,és végtelen nyugalom járta át.