Kurama dühében tombolni kezdett,Yusuke,és Armand alig tudták lefogni.Mindenbe beleütött,ami csak a közélébe került.Lady Unselie zokogott.Ő ugyan nem éreszte lánya fájdalmát,de megérintette Kurama szenvedése.Sessha őt mindíg kizárta a gondolataiból.De nem azért,mert nem szerette az anyját,épp ellenkezőleg,az úrnő mindíg is tudta,hogy gyermeke veszélyes utakon jár,és őt akarja védeni azzal,hogy mentális gátat épített kettejük közé.A Kék Hölgy letérdelt a zokogó rókadémonhoz,akit már csak Yusuke tudott lefogni.
-Nyugi,azzal nem érsz el semmit,ha a földel teszed egyenlővé az egész birtokot.-próbálta jobb belátásra téríteni barátját.
-De te nem hallod amit én!-elenkezett Kurama,de Yususke olyan szorosan tartotta,hogy mozdulni sem tudott.
Lady Unselie nyugtatólag a fiú homlokára tette a kezét.
-Figylej rám!Nagyon fontos,hogy most megnyugodj egy kissé!-mondta lágy hangján.
-De...nem megy..-nyögte Kurama.
Ekkor a Kék Hölgy egy halk dallmot kezdett dúdolni.Perceken belül mindenki aki a szobában volt,egy kicsit megkönnyebült,kötzük Kurama is.
-Zárd ki a fájdalmat,arra figyelj,hogy merre lehet Sessha.Most az egyszer az ő kínjait is hagyd figyelmen kívűl.Ha nem találjuk meg,maghal.

Miután a Herceg végzett Sesshával,rádobta az eszméletlen lányra a köpenyét,majd Genevrával együtt távozott a cellából.Két órán át volt a lánnyal,újra és újra birtokba véve a testét.Sessha eleinte még védekezett,de a végére már mozdulatlanul tűrte a megaláztatást.Miután egyedül maradt eleredtek a könnyei.A testi fájdalom elenyésző volt a lelkihez képest.Üresnek,és mocskosnak érezte magát.Az agya tompa volt,nem tudott gondolkodni,csupán meghalni akart.Hogy a halál feloldozza a bűnért,amit nem tudott megakadályozni.Attól félt leginkább,hogy ha egyátalán kikerül innen élve,Kurama meg fogja vetni.Azt pedig nem tudta volna elviselni.Annál,még az örök kárhozat is jobb.A sebeiból,az oldalán,újra folyni kezdett a vér,és az ájulás kerülgette.Egy ideig küzdött ellene,majd megadta magát.Remélte,hogy soha többé nem érbred fel.Utolsó gondolata, egyetlen személy volt.
-Kurama...-suttogta,és átadta magát a sötétségnek.


Kurama sikeresen le tudott annyira nyugodni,hogy koncentrálni tudjon.De nem érezte szerelmét.Csak hideget.Fagyos hideget.
-Mi...mi történik?Nem érzem őt!-nézett kétségbeesve Lady Unseliere.
A nő nem tudott válaszolni,csak zokogni kezdett.-Elhagyott minket.
-Az...nem lehet,hogy meghalt!!!-kiáltotta Armand.Nem akarta elhinni,hogy imádott barátnője elhagyta volna a földi síkokat.
Yukuke próbálta az összetört Mágushölgyet vigasztalni.Lady Unselie a legnagyobb fájdalmat élte át,amit csak egy anya átélhet.Gyászolnia kell a gyermekét.A kínja elviselhetelen volt.Neki csak az adatott meg,hogy egyetlen gyermeknek adhasson életet.A legnagyobb valaha élt Mágusnak.Az Istenek Istennőjének.És most minden szeretefoszlott.Az ő kicsi kék angyalkája nincs többé.

Kurama kitámolygott a házból,és a fűbe rogyott.Egy ideig csak záporoztak a könnyei,majd felfigyelt valamire.Csend volt.Felemelte a fejét,és fülelni kezdett.De nem hallott semmit.Mindent mély csend borított.Az éjszakai állatok nem neszeztek,a környék baglyai is elnémultak,de még a szél is elállt.A fák levelei sem mozdultak.Eszébe jutott,amit reégebben Armand mondott Sessháról.Hogy képes életet teremteni.Most pedig,hogy minden elcsendesedett azt jelezte,hogy az Élő Természet gyászolja a Halhatalan Istennőt.Most már kétség nem férhetett hozzá,hogy a lány meghalt.Ő pedig elveszítette a nőt,akit tiszta szívéből,és lelkéből szeretett.Akiért bármit feláldozott volna.A lányt,aki földöntúli bolgdogságot hozott az életébe,akivel törődhetett,és aki megértette,úgy mint senki más.Aki végtelen szerelemmel vette körül.
Felnézett a csillagos égre.-Miért??Miért kellett elvennetek a legszebb dolgot,ami valaha történt velem???Ő volt az életem!!-kiáltotta az éjszakába.De nem kapott választ,csak egymás után hullottak a csillagok.Mintha még az ég is siratná Sesshát.

Hiei,aki eddig csak döbbenten nézett ki a fejéből,és a falnak dőlve ült,felugrott,és rohanni kezdett maga sem tudta,hogy merre,vagy hová,csak el a fájdalom elől,ami égette a bensőjét.Csak egyetlen gondoltat zakatolt a fejében,hogy ez nem lehet igaz.Nem halhatott meg Sessha!Ő úgy ismerte meg a lányt,mint aki nem fél semmitől,és bátran szembenézett bármilyen veszéllyel.Most pedig halott.Nem hitte,hogy ez valóban bekövetkezett volna.Képtelen volt felfogni,hogy egyetlen,igaz reménytelen szerelme meghalt.A magány újra befészkelte magát a szívébe.Mióta Sessha itt volt,csak az számított neki,hogy boldognak lássa a lányt.Abba is beletörődött,hogy Sessha Kuramát választotta,csak boldog legyen.Erre most elment.Mikor kifulladva megállt,a tengerparton volt.Egy magányos sziklán állt,és a tökéletesen sima tengert nézte.Ő is megértette a természet gyászát.A düh és a fájdalom tüzes lángént mardosta a szívét.A jobb kezén lévő kötés elégett,ahogy a fekete sárkány feléledt.Nem tudta,de nem is akarta elfojtani.Hagyta,hogy a fekete láng a kezéről átterjedjen a testére,és minden érzése a lángoké legyen.A sárkány növekedett,majd kitört,és egyenes az ég felé szállt,hogy számonkérje,miért kellett megint egyedül maradnia.