2. Fejezet

Léptek zaja. Bakancsa halkan koppant a hideg kőpadlón. Ráérősen közeledett célja felé. A kő folyosón fáklyák égtek. A harmincas éveit taposó fiatal férfi még mindig maga után húzta a halottat. Hosszú fekete haja szemébe lógva, eltakarva kék szemeit. Meglehetősen nyugodt volt ahhoz képest, hogy egy holtat vonszol maga után, akinek haláláért ő maga felelős. Lassan elérkezett egy ajtóhoz. Lenyomta a kilincset. Az ajtó nyikorogva nyílt ki. Benn egy rövid barna hajú fiú támasztotta a falat. Karba tett kezekkel tanulmányozta a padlón húzódó repedéseket közben lábával ritmusosan dobolt. Az ajtó nyikorgására lassan felemelte a fejét majd ajkát szólásra nyitotta.

- Látom, végeztél vele. – mondta a halottat fürkészve nem tűnt meglepettnek a megkínzott testet látva

- Eddig bírta – vont vállat majd beljebb lépkedett a helységben továbbra is maga után húzva a testet. Majd megállt. Előtte egy halom olyan megkínzott ember hevert, aki hasonló sorsra jutott, mint akit eddig magával vonszolt. Majd a legújabb halott a régiebbiek tetején landolt.

- És ezzel kész is az újabb adag – méregette a kupacot. Erre csak egy vállrándítás volt a válasz – Az újoncok nagyon lelkesek. Öröm nézni milyen kreatívak tudnak lenni. Bár kissé még hevesek. Gyűlölködnek, káromkodnak, köpködnek, közben meg kínoznak. Nincs bennük még semmi komolyság. Olyanok, mint a kisgyerek, aki új játékot kapott és nem tud vele betelni. De idővel majd csak szorul beléjük egy kis komolyság. Aztán más meglátásban fognak embereket kínozni. Tanulhatnának tőled.

- Talán – jött a szűkszavú válasz

- Nem vagy túl beszédes – jegyezte meg rá sandítva a barna hajú

- Tudod jól, hogy nem igazán érdeklenek az újoncok.

- Pedig ők felnéznek rád

- Hidegen hagy! A főnök mikor jön, hogy eltüntessük ezeket? – bökött a kupacra. Erre társa széttárta karjait

- Fogalmam sincs. Azt mondta este felé, jön, aztán majd lerendezzük őket. – erre csak egy bólintás volt a válasz majd a fekete hajú letelepedett a sarokba. Nem beszéltek többet. A csendet csak a barna hajú láb dobogása törte meg. A fekete hajú lassan zsebébe nyúlt és elővett egy öngyújtót.

- Azt hittem leszoktál – szólt a barna hajú

- Látsz cigit a számban? Ez egész máshoz kell – futott végig arcán egy sunyi kis vigyor

- Na és mihez? – vonta fel szemöldökét a barna hajú

- Ha ezeket lerendeztük és jönnek az újak, majd elmondom – felelte titokzatos mosollyal. A másik halkan felnevetett

- Érdeklődve várom mi jutott már megint az eszedbe

- Annak is eljön az ideje – mosolyogta. Erre a másik csak bólintott majd újabb csend következett. A barna hajú tovább dobolt a lábával a fekete hajú, pedig az öngyújtóval szórakozott. Amikor az ajtó nyikorogva felnyílt mindketten felálltak és enyhén meghajoltak. Az ajtóban egy csuklyás alak állt. Zöld szeme felcsillant, amikor megpillantotta a halottakat, majd lassan lehúzta fejéről a csuklyát.

- Akkor, ha így elkészültetek, induljunk is! – a két fiú csak bólintott majd elindultak a halottak felé. Az újonnan érkező férfi becsukta a nyikorgó ajtót és ő is csatlakozott a két fiúhoz.

ﻱ

Két fiatal fiú. Egymás mellett lépkednek. Az alacsonyabb épp egy ásítást harapott el majd fekete hajába túrt. Lassan elértek a folyosó végén levő ajtóhoz. A fiú unottan felsóhajtott majd lenyomta a kilincset. A nehéz ajtót minden nehézség nélkül berúgta majd zsebre tett kezekkel határozottan besétált.

- Gyorsan mond Koenma nem, érek rá! Van jobb dolgom is! – állt meg Koenma íróasztal előtt

- Nem tanítottak meg köszönni fajankó? – förmedt rá a cumis

- Bocs nem volt gyerek szobám – vakargatta a tarkóját Yusuke. Lassan mellé sétált magasabb társa is

- Ne húzd fel magad Koenma! Inkább mond miért kellett ide jönnünk

- Előbb várjuk, meg míg mindenki ide ér! – dőlt hátra a székében

- A törpére ne várjunk nem fog az ide jönni! Nagyon jól érzi magát az alvilágban! Különben sincs rá szükségünk. – vonogatta a vállát Kuwabara

- Valóban jól meg van az alvilágban de, ha nem tűnt volna, ott ül az ablakpárkányon.– bökött az ablak felé, ahol tényleg Hiei ült - Most történetesen Kuramára várunk.

- Hülye halandók! – mondta tömény undorral hangjában a tűzdémon

- Ilyen se volt még – mosolyogta Yusuke – Szóltál te egyáltalán neki? – sandított Koenma felé

- Teljesen hülyének nézel engem? – kelt ki magából Koenma és az asztalra csapott

- Költői kérdés volt? – vigyorogta

- Ne feszítsd túl a húrt – húzta össze szemöldökét

- Jól van, na nem kell rögtön agyvérzést kapni – vonta meg vállát. Ám ez Koenmát nem igazán hatotta meg. Épp készült volna visszavágni amikor.

- Nem akarok beleszólni abba, hogyan szapuljátok egymást – kezdte Kuwabara – de ma történt pontosan egy éve – sóhajtotta

- Igaz is – felelte Yusuke. Arcán már nyoma sem volt előbbi vigyorának

- Elnézést a késésért! – futott be Kurama. Koenma csak felsóhajtott majd visszadőlt a székébe. A karfán egyik ujjával dobolni kezdett miközben becsukta a szemét. Eltelt pár perc és Koenma még mindig nem nyilatkozott azt illetően minek kellett összegyűlni.

- Ő, Koenma ha eszedbe jutott mit akartál, majd küld el e-mailben – unta meg a várakozást Urameshi.

- Szóval – felelte Koenma mintha meg se hallotta volna az előbbi beszólást – elég komoly az ügy, ami miatt ide hívtalak benneteket. Talán már halottatok is róla. A rendőrség hónapok óta foglakozik az üggyel, de nem jutottak még semmire. Az ügy részletei viszont szépen kiszivárogtak, és így nyilvánosságra kerültek.

- Mi volna az?

- Hallottatok azokról a brutális gyilkosságokról, aminek csak bűnözők esnek áldozatául? – nézett végig a fiúkon

- Ez az, amikor rejtélyes módon tűnnek el a börtönből az elitéltek majd napokkal, később megtalálják a megkínzott holttesteket? – kérdezte Kuwabara. Koenma csak bólintott

- Az. Annyival kiegészítve, hogy nem csak a börtönből tűnnek el

- Ezt hogy érted? – vonta fel a szemöldökét

- Körözött bűnözök holttestei, vannak az elítéltek mellett. Ezt a média elől még sikerült elhallgatniuk. A rendőrség fél hogy kitörne a pánik.

- Nem is tudtam, hogy az emberek attól is félnek, ha biztonságban vannak – jegyezte meg cinikusan Hiei

- Félre érted. Eddig csak a legelvetemültebb bűnözők haltak meg szörnyű kínok között. Azonban, az utóbbi időben már az enyhébb bűnnel rendelkezők is sorra halnak.

- Az emberek szánalmasak! Örülhetnének is a helyzetnek! Bár ezek szerint a legtöbb embernek van mitől tartania! – majd lassan leszállt az ablakpárkányról – Viszont engem hidegen hagynak az emberek problémái. Nem gondoltad komolyan hogy én ebben segíteni fogok

- De segíteni fogsz – válaszolta Koenma teljes nyugalommal

- Csak szeretnéd! – sziszegte a tűzdémon majd eltűnt

- Érdekelne, hogyan akarod rábírni – vakargatta állát Yusuke

- Majd megtudod

- Tőlem aztán. Viszont azt nem vágom, hogy mit vársz tőlünk! Ha a rendőrség tehetetlen mi mégis mit tehetnénk? – tárta szét kezeit

- A gyilkosságok áldozatai kivétel nélkül japánok voltak.

- Arra célzol, hogy valaki nem bírja a japán bűnözőket?

- Nem te vadbarom! Arra célzok, hogy az elkövető vagy elkövetők nagy valószínűséggel japánok és japánban is tartózkodnak! – felelte idegesen Koenma

- Tehát emberek az elkövetők? – gondolkodott Kuwabara

- Szinte biztos!  Nem érzékeltünk semmi démoni energiát se az utóbbi időben. Emberi eszközök végeztek a halottakkal. És a démonoknak semmi hasznuk se lenne abból, ha kiirtanák a bűnözőket.

- Van benne valami.

- És mi mit tehetnénk? – kérdezte Yusuke

- Megfigyeltek.

- Megfigyelünk?

- Pontosan! A holttestek felbukkanásának helye kiszámítható – mutatott a kivetítőre – A piros ponttal jelzett helyeken találtak eddig holt testeket. X jelöli azt a helyet, ahol várhatóan felbukkannak majd az újabb holttestek

- És itt kell nekünk körülnézni – állapította meg Kuwabara

- Igen van még addig két óra.

- Honnan tudod?

- Mindig egy hét telik el az újabb testek felbukkanásáig és mindig 50 testet találnak. Ami nehezíti az ügyet az, az hogy sokkal több ember tűnt el, mint amennyit megtaláltak.

- Vagyis kapcsolat lehet a bűnözők előélete és kínzásuknak hossza között – sóhajtotta Kurama Koenma bólintott

- Nagy valószínűséggel. Kurama – kezdte kissé bizonytalanul – ha esetleg zavar az ügy témája megértem, ha nem kívánsz részt venni benne.

- Igaza van talán nem kéne ezzel foglalkoznod – folytatta Yusuke

- Megértjük, ha nem akarod, hogy ez is arra emlékeztessen – fejezte be Kuwabara. Kurama csak felsóhajtott zöld szemeiben szomorúság csillogott

- Igazán kedves tőletek de nem kell erőltetni a dolgot! Segíteni fogok és nem kell se a sajnálat se a szánakozás – felelte kissé zaklatottan majd sietve távozott. Az irodában levők felsóhajtottak majd a két fiú is hamarosan távozott.