4. Fejezet

Sűrű köd telepedett a mocsár területére. Barátságtalan egy hely volt. Ingovány volt ameddig csak a szem ellátott. Épeszű ember önszántából szinte soha nem jár erre. Elég egy rossz lépés és az ingovány örökre magával ragad. A sápadt hold fénye világított csak az égen. Legyen a mocsár bármennyire is barátságtalan, rejtsen számos veszélyt, mégsem volt teljesen kihalt. Két alak sétál szorosan egymás mellett. Láthatóan fáztak, ami nem is csoda hisz rettentő hideg volt az éjszaka. Nem könnyítette meg a dolgukat az, sem hogy a mocsár szélén gázoltak.

- Ezt nem hiszem el! – fakadt ki az egyik – Mi a szarért kell nekünk ebben az istenverte mocsárban kóvályognunk?!

- Miért, miért?  Ne legyél már ostoba Kuwabara! Koenma ezt a helyet adta meg! Elhiheted én se jókedvemből, vagyok itt – fonta teste köré karjait Yusuke

- Jó, jó tudom!  De az az átkozott cumis szólhatott volna, hogy ide kell jönnünk!

- Azt vártad, hogy egy virágos mező közepén fogják elásni a hullákat? – fintorogta

- Dehogy vártam! De ez egy halva született ötlet!

- Mi is? – vonta fel a szemöldökét

- Hogy várhatja el Koenma hogy bármit is, találjunk itt? Ez a mocsár hatalmas! És a köd miatt alig látunk! Nem fogunk mi itt semmit se találni! Ráadásul hideg is van! – dörzsölgette a kezeit

- Ne hidd, hogy nem tudom! – morogta társa

- Akkor szerintem menjünk haza!

- Támogatom az ötletet!

- Akkor mond merre!

- Mi?

- Na rajta Yusuke mond, már merre kell menni, hogy kijussunk ebből az istenverte mocsárból! – türelmetlenkedett Kuwabara

- Hát én honnan tudjam?!

- Ne mond, hogy nem tudod!

- De mondom, mert lövésem sincs, merre kell menni! – morogta

- Ezek szerint eltévedtünk? – esett kétségbe

- Gratulálok a felfedezéshez. Igen! Eltévedtünk! Nem tudjuk, merre kell menni! – rázta meg a fejét majd megállt. Kuwabara szintén.

- És akkor most mit csinálunk?

- Honnan tudjam? – vonta meg a vállát

- Csodás! De ha már így eltévedtünk szállj már le a lábamról!

- Hogy szálljak le a lábadról, ha rajta se állok te szerencsétlen?

- De hogy nem! Rajtaállsz! Érzem! – erősködött

- Mondom, hogy nem állok rajta te idióta! – bizonyítás képen hátrább lépett

- Tényleg… – motyogta értetlenül majd előrébb lépett. Pontosabban csak szeretett volna, mert az a valami továbbra is a lábán állt így szegény hasra esett. Kellemetlen érkezés volt hisz egyenesen a mocsár zavaros vizébe érkezett. Urameshi csak a fejét csóválta. Kuwabara pedig kapkodva vergődött négykézlábra közben erősen köhögött. Majd egy sóhajjal nyugtázta, hogy egyben van majd felemelte a fejét. Ijedtében majdnem hanyatt esett de még időben sikerült megtámaszkodnia kezével. Az előbb tekintete ütközött egy holtéval. Az üveges szempár mereven bámult maga elé. Kuwabara ekkor jött rá, hogy az a valami, amit lábán érzett valószínűleg a holt lába lehetett. És amikor előre próbált lépni átesett rajta. Körbe tekintett, amit hamarosan meg is bánt. Sietve állt fel és rémülten nézett Urameshire.

- Na mi van, mit láttál? Miért nézel rám így? – kérdezte

- Holtak – hadarta

- Hm? – nézett rá kérdőn társa

- A mocsár tele van halottakkal! Nézd csak meg! – társa körbe nézett. És valóban. A mocsár zavaros vízében holtak úszkáltak.

- Hát igaza volt Koenmának. Tényleg kiszámíthatóak hogy hova hordják a hullákat! – állapította meg

- Örülök neki! Nem elég hogy eltévedtünk a mocsárban most a tetejében egy rakás hulla is úszkál körülöttünk. – fakadt ki

- Nem kell úgy kétségbe esni. – hallottak egy már jól ismert nyugodt hangot. Megfordultak hogy lássák a hang tulajdonosát. Kurama állt néhány lépésre tőlük.

- Na mi az haver te is eltévedtél? – kérdezte Kuwabara

- Miért tévedtem volna?

- Mert nekünk tökéletesen sikerült – sóhajtott Yusuke

- Akaru Zassou – felelte

- He? – nézett össze értetlenkedve a két fiú. Kurama csak megcsóválta a fejét és a háta mögé mutatott. A távolban halvány kis fények égtek.

- Ez a világító növény neve.

- Igaz is! – kapott a fejéhez Kuwabara

- Akkor induljunk még mielőtt ez a szerencsétlen tüdőgyulladást, kap – utalt Kuwabara vizes öltözetére

- Nem vagyok szerencsétlen – sértődött meg

- Annyira

- szerintem ezt most hagyjátok abba – szólt közbe a rókadémon majd megfordult és a fények felé vette az irányt. A két srác pedig követte. Hála a világító növényeknek könnyedén kitaláltak a mocsárból. Ezt követően visszaindultak Koenmához.

- Mond csak Kurama te merre jártál? – kérdezte útközben Kuwabara

- Hogy érted? – kérdezett vissza

- Azt hittük, hogy nem jössz el – kezdte Yusuke

- Hisz, nem voltál sehol a megbeszélt időben. Mi meg már jó néhány órája itt botorkáltunk – fejezte be Kuwabara

- Dolgom volt – felelte és részéről lezártnak tekintette a dolgot. A két fiú, pedig nem feszegette tovább a dolgot. Lassan elérték Koenma irodáját. Koenma mint általában az íróasztalánál ült. Egy kisebb papírkupacon könyökölt másik kezével, pedig az asztallapon dobolt. Mikor meglátta a fiúkat így szólt:

- Na végre azt hittem a rendőröket kerülgetitek

- Rendőröket? – kérdezte Urameshi. Koenma elvette a távirányítót az asztalról majd a kivetítőre varázsolta a mocsár vidékét. A hold helyét már átvette a nap. Az egész mocsár területén rendőrök voltak kutyákkal. Ekkorra már a rendőrség is ráakadt a halottakra és éppen azzal foglalatoskodtak, hogy kiszedjék őket a vízből.

- Tehát ők is tudták – jegyezte meg Kuwabara

- Nyilván ők is rájöttek, arra hogy van egy rendszer, ahova a holttesteket viszik. Csak még a pontos idejét nem tudják.

- Nem mintha mi tudtuk volna – fintorogta Urameshi

- Tudtuk csak addig ténferegtetek, hogy nem értetek oda időben – válaszolta Koenma

- Ha nem tetszik az eredmény legközelebb majd te mész magad! – felelte ingerülten Yusuke

- Nem vártam el hogy a tetteseket is elkapjátok.

- Akkor meg minek kellett oda mennünk? – kérdezte Kuwabara

- Azért hogy biztosra mehessünk.

- Biztosra?

- Míg oda voltatok jobban átnéztük a helyszíneket! Pontosan van megszerkesztve. Egyenlő távolságra vannak egymástól a helyszínek. Így már pontosan tudjuk hol lesz a következő és mikor. – magyarázta

- Tehát legközelebb hová kéne mennünk? – fintorogta Urameshi

- Sehova.

- Sehova? – kérdezett vissza Kuwabara

- Túlságosan kockázatos lenne. A rendőrség is rájött már, arra hogy a helyszíneket nem szabálytalanul választják. Ezt igazolja az is, hogy máris rátaláltak a halottakra. Csak elkéstek. A következő helyszínre nyilván valóan hamarabb fognak oda menni. Kínosan venné ki magát a dolog, ha benneteket meg ott találnának.

- És akkor most mi lesz? – kérdezte Yusuke

- Egyenlőre nem teszünk semmit csak várunk. Megvárjuk, hogy következő alkalommal mire jut a rendőrség. Majd aztán cselekszünk

- És mikor lesz ez a következő alkalom? – kérdezte Urameshi

- Pontosan 10 nap múlva – sóhajtotta majd hátra dőlt a székében

- És addig tényleg nem tesztek semmit? – feszegette a témát Kuwabara

- Megfigyelünk. Ez minden.

- Hát akkor mi már itt sem vagyunk – nyújtózott egyet Yusuke

- Persze mennyetek csak – sóhajtotta – köszönöm hogy segítettetek – a fiú csak vállat vont majd elindult az ajtó felé. Kuwabara követte.

- Várj már meg Urameshi! – kiáltott utána

- Akkor gyere! – hallatszott még Urameshi hangja majd mindketten eltűntek a folyosón. Koenma a kanapén üldögélő Kuramára nézett.

- Te nem mész Kurama? – a fiú felkapta a fejét

- Hogy? – kérdezett vissza

- Azt kérdeztem te nem mész e? – ismételte meg

- De – felelte majd felállt

- Jól vagy? Sápadtnak tűnsz.

- Köszönöm kérdésed voltam már jobban is de megmaradok.

- Tényleg nem kell részt venned az ügyben, ha felzaklat.

- Hagyd csak! Más zaklatott fel nem ez. – azzal ő is távozott becsukva maga mögött az ajtót. Koenma csak felsóhajtott majd neki látott a papírmunkának.