6. Fejezet

Eltelt pár nap. Az idő továbbra is zord maradt. Az ég tiszta volt a holdat semmi nem takarta. A szél viszont erősen fújt könyörtelenül tépdeste a fákat. Léptek kopognak a hideg kő lépcsőn. Valaki felfelé siet. Még pár lépcsőfok és fenn van. Remegve teszi kezét a vasajtó kilincsére. Lassan lenyomja az ajtó nyitásához szükséges eszközt majd vállát az ajtónak, nyomja és nekifeszül. A nehéz szerkezet nyikorogva nyílt ki. A fiú kilépett a tetőre. Szőke tincseibe azonnal belekapott a szél. Barna szemeiben zaklatottság tükröződött. Kisebb erőfeszítés árán sikerült becsukni az ajtót majd hátát nekinyomta és leroskadt a tövébe. Egyik lábát kinyújtotta másikat felhúzva, tartotta. Mindkét kezével mélyen a zsebébe nyúlt. Kisebb kotorászás után megtalálta, amit keresett. Egyik kezében egy doboz cigi másikban egy öngyújtó pihent. Remegő ujjaival felnyitotta a dobozt majd kivett egy szál cigit. Szájába vette, majd eltette a dobozt. Az öngyújtót közel emelte a cigihez majd próbálta meggyújtani. De ebben nem csak remegő keze akadályozta meg. Többszöri sikertelen próbálkozás után idegesen hajította el.

- Az isten verjen már meg! Neked is most kellett kifogynod! – szitkozódta. Szemeiben az idegesség haragjával keveredett. Ekkor valaki meggyújtotta a cigijét. Ha nem háttal ült volna az ajtónak biztosan, hanyatt esik. Remegő kezeivel támaszkodva nézett fel a személyre, aki meggyújtotta cigarettáját, ami a nagy rémület közben még a szájából is kiesett. Egy magas hosszú fekete hajú fiú nézett le rá mélykék szemekkel. A szőke pár pillanatig csak pislogott majd felugrott és mélyen meghajolt.

- Üdvözlöm Judeau mester! – hangja meglepett ugyanakkor tiszteletteljesen csengett.

- Nem kell rögtön frászt kapni – felelte nyugodtan – és kérlek, hagyjuk ezt a mestert, hívj nyugodtan Judeaunak. – simított ki pár fekete tincset az arcából

- Öm rendben köszönöm – hadarta a fiú és felegyenesedett.

- A cigid nem kell? – bökött fejével a föld felé

- Ja de! – lehajolt majd felvette a cigarettát. Szívott egy mély slukkot majd behunyta szemét és úgy fújta ki a füstöt. Nyoma sem volt előbbi kapkodásának idegességének. Teljesen ellazult. Judeau pedig zsebébe csúsztatta öngyújtóját. – nem is tudtam, hogy ön is cigizik! – pillantott rá

- Ennyire nagy kérés lenne, hogy tegezz? – vonta fel a szemöldökét – Mellesleg leszoktam ez másért, van még velem.

- Sajnálom – hajolt meg. Kezdett újra úrrá lenni rajta korábbi feszült idegeskedése.

- Miért vagy ennyire feszült? – kérdezte és tekintetét a holdra emelte

- Hát tudja… izé tudod – kezdte bizonytalanul – az összes újonc felnéz rád, és mindegyik tisztel. Sőt! Nem is egynek te vagy a példa képe! Köztük nekem is! – motyogta az utolsó mondatot.

A férfi lassan felé fordította a fejét majd megcsóválta. – Nem értelek én benneteket. Mire fel ez a nagy elismerés dolog?

- Tudod mindenkit, lenyűgöz az, amit csinálsz! – arcáról újra eltűnt a bizonytalanság

- Ennyire lenyűgöző lenne, hogy embereket kínzok? – sóhajtotta – Itt mind azt csináljuk.

- A lényeg azon van, hogyan csinálod! – arcáról sütött az elismerés

- Mert? Hogyan csinálom?- döntötte kissé oldalra a fejét

- Van benne valami! Valami, ami annyira lenyűgözővé teszi! Olyan nyugodtan csinálod, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne! Ismered a kínzás minden fortélyát! És miközben kínzol arcod egyetlen pici része, se árulkodik arról mit is, érzel ilyenkor valójában! – magyarázta lelkesedve

- Erre kéne, hogy büszke legyek? Hidd el, megvan az oka, annak hogy miért így teszem.

- Sokunkat lenyűgöz. Mindenki rád akar hasonlítani! – a fekete hajú elmosolyodott

- Ma öltél először igaz? – a szőke hajút meglepte a kérdés és egy lassú bólintással, jelezte hogy igaz – mi a neved?

- Kai, a nevem Kai! – vágta rá kis gondolkodás után

- Mond csak Kai miért, jöttél ide a tetőre? – kérdését titokzatos kis mosollyal tette fel

- Hát én őőő – kezdte zavartan

- Megőrjít a tudat? – a fiú nagy szemekkel bámult rá – ne nézz rám így! Láttam, amikor feljöttél. Ideges voltál és dühös.

- Igen… - suttogta a fiú

- Mindenki másképp éli meg azt amikor szándékosan gyilkol először – Kai érdeklődve fürkészte a férfit majd az folytatta – Van olyan aki elveszti közben a józaneszét. Önkívületben valósítja meg legbrutálisabb gondolatait áldozatán. Először fel sem fogja hogy mit is tett. Elkábítja a vér látványa vagy a haldokló arca és végül a holttest. Megkönnyebbül, hogy képes volt megtenni. Véghez vitt valamit, amire mindig is vágyott de sosem merte megtenni. És miután megvolt az első szomjazik, arra hogy újra és újra öljön. Belebolondul a gyilkolás örömébe, és nem tud belőle kitörni. Részben ezért is kedvelnek az újoncok. A technikáim, keltette fel érdeklődésüket. Azt kérik, tanítsam őket. Ezen nem kell mit tanítani. Mindenki maga tapasztalja ki. Mások viszont megrémülnek pont, mint te. Sosem gondolták volna, hogy valaha is képesek lesznek ölni, még ha el is játszottak már oly sokszor a gondolattal. Kell egy kis idő még átgondolják mit tettek és hogy képesek e újra ölni. Persze mind képesek lesznek rá.

- De hát miért? – kérdezte Kai Judeau csak elmosolyodott

- Mert rájönnek, arra hogy ezek halottak. Halottak élők testébe zárva. Halálra vannak már rég ítélve. Később nem úgy, mint gyilkosra, hanem mint megváltóra tekintenek magukra. Megszabadítanak az idegtépdeső várakozástól. A gyötrő napoktól. És az érzéstől hogy hamarosan eljön a vég. És ennek a megváltásnak az ára, hogy az illető szörnyű kínok közt hal meg. Elgondolkodtató viszont hogy a halálra ítéltek még szeretnék élni életük. Még akkor is, ha tudatában vannak, hogy hamarosan kivégzik őket. De az a tudat hogy okkal vannak halálra ítélve, és hogy bűneik közt számos ember életének elvétele volt megváltoztat mindent. A mi életünket is ők tették pokollá. Miért lenne nekik gyors megváltó haláluk? Azok, akik rákaptak az ölésre extázisba, kerülnek. Lassan elvesztik önuralmukat. Már nem is emberként néznek ezekre az emberekre. Olyanok, mint egy kisgyerek, aki fellelkesülten tépdesi ki egy bogár lábait. És vérszomjuk kielégíthetetlen. Viszont nem durvulnak el annyira, hogy ilyen embereken kívül másokat is gyilkoljanak.

- Biztos? – kérdezte bizonytalanul

- Nem alacsonyadnak le az ő szintjükre.

- Értem. – sóhajtotta megkönnyebbülten – Öm ha nem dohányzol minek az öngyújtó? – kérdezte mikor a férfi elkezdett játszani vele

- Sosem tudhatod mikor lesz rá szükséged – mosolyogta

- Mire használtad legutóbb?

A férfi még jobban elmosolyodott. Elméjében felelevenedtek a délután eseményei. Corkus szólt hogy szüksége lenne a segítségére. Végig sétált egy folyosón. Sikolyok nyögések jajveszékelések ütötték meg fülét. Megszokott volt ez errefelé. A rácsok mögött láncra vert halálra ítéltek és kínzóik voltak. Lassan a folyosó végére ért. Megállt egy ajtó előtt. Lassan benyitott majd belépett. Az ajtóval szemben egy személy láncra verve. Arca fájdalomtól torzul. Testén éppen egy vékony vasrudat döf át valaki. Lassú pontos és precíz.

- Ne aggódj óvatos, vagyok, nem fogom megsérteni egy belső szervedet – hízelegte

Judeau elmosolyodott és megcsóválta a fejét. Majd a fiú véres arcát fürkészte. Fájdalmak gyötörték szemeiben, mégis elszántság tükröződött. Majd így szólt:

- Felesleges – nyögte – nem beszélek! – arcára mosolyt erőltetett. Kínzója megcsóválta a fejét majd az ajtó előtt ácsorgó férfira nézett.

- Látod milyen makacs? – csóválta a fejét

- Ne aggódj Corkus! Mindjárt fog ez beszélni. – mosolyogta majd a láncra vert férfihez lépett. Az összeszűkült szemmel figyelte minden lépését. Gúnyosan fürkészte.

- Nem fogok beszélni! – jelentette ki elszántan

- Az majd mindjárt kiderül – felelte és elővette az öngyújtóját és meggyújtotta. Majd újra és újra. Közben a felbukkanó lángot csodálta. A láncra vert gúnyosan vigyorgott.

- Mit akarsz? Felgyújtani? – mosolyogta

- Ó dehogy! – mosolyogta, majd abba hagyta kis játékát. – Tudom, már mit fogok tenni veled! – húzta gonosz kis vigyorra ajkait

- Most örülnöm kéne? – fintorogta

- Választanod kell nem örülnöd – felelte

- Választani? – értetlenkedett

- Beszélsz, vagy meghalsz?

- Ne röhögtess, nem tudsz kinyírni azzal a szarral! – arcára újra kiült gúnyos lenéző vigyora

- Gondolod te! Nagyon egyszerű. Gázt szivárogtatunk az illető orrnyílásába. A gáz elönti még az agyat is. Majd belobbantjuk az egészet. Füst és vér fog folyni mindenhonnan. És az a legjobb hogy nem halsz meg azonnal. Először a szemeid fognak szétégni. Majd lassan és fájdalmasan belülről fogsz szénné égni! – a fiú teljes lelki nyugalommal magyarázott. Szemein látszott hogy teljes mértékben komolyan gondolja. A másik szemiben viszont félelem csillogott. Megpróbált magára nyugodtságot erőltetni. Nem sok sikerrel.

- Úgy sem mered megtenni! – próbált védekezni

- Miért ne merném? – vonta fel szemöldökét

- Mert a halottak nem beszélnek! Élve kellek nektek! Csak úgy szedhettek ki belőlem információt! - magyarázta zaklatottan

- Nekem aztán nem kellesz! És el kell, szomorítsalak! A főnök azt mondta nyugodtan, megölhetlek! Nem tudsz annyit, hogy életben maradj! – mosolyogta

- Úgysem mered megtenni! – próbálkozott a fiú

- Ó nem? – azzal hírtelen elkapta a láncra vert haját, majd lejjebb húzta, és orrához nyomta az öngyújtót. Lassan teljesen levette a láng nagyságát. Majd lassan útjára indította a gázt. A fiú elkeseredetten kapálódzott mindhiába

- Jó, jó beszélek, csak ne ölj meg! Kérlek! – kiáltotta kétségbe esetten. A másik elengedte

- Hallgatlak! – azzal zsebébe csúsztatta az öngyújtót.

- A zsaruk küldtek! Már sokat tudnak! Tudják hova mentek legközelebb és azt is, hogy mikor! Mindenkit el fognak kapni! Engem is megmentenek! Már csak holnapig kell bírnom! Minden megváltozik! – hadarta el zaklatottan

- Egy halottért ki kockáztatná az életét? – a másik arcára fagyott a rémület. Remegve nyitotta szólásra ajkait. De nem tudott magából hangot kipréselni. Judeau elmosolyodott. Lassan lehajolt és megmarkolta egy tör markolatát. Hirtelen egyenesedett fel és ezzel a mozdulatával vágta el a férfi torkát is. Fájdalmasan hördült fel. Vér csorgott a padlóra. Szüntelenül ömlött a sebből végig a férfi nyakán, a mellkasán egészen a földig. Pár perc alatt elvérzett. A férfi megfordult. A fal mellett ácsorgó Corkus a fejét csóválta.

- Megölted, pedig én olyan jól szórakoztam vele – vágott mélabús fejet

- Úgy beszélsz, mintha az utolsó elítéltet nyírtam volna ki! – vágott igencsak érdekes arcot

- Csak jól szórakoztam – vont vállat

- Akkor, ha kiszórakoztad magad, vidd a többi közé és számolj be a főnöknek – azzal kinyitotta az ajtót és távozott.

- Erre kellett – túrt a hajába

- Sosem gondoltam még így egy öngyújtóra – felelte Kai

- Ő sem! – mosolyogta – Jössz te is?

- Hova? – lepődött meg