7. Fejezet

Gondterhelten dőlt hátra a foteljában. Szemeit behunyta és koncentrálni próbált. A mellette álldogáló kék ogre aggódva fürkészte főnöke arcát. Eltelt pár perc mire végül egyikük megtörte a csendet.

- Koenma-san! – kezdte az ogre – Tényleg nem tehetünk semmit sem?

- George! – sóhajtotta – Ha tehetnék bármit is már rég megtettem, volna!

- És Yusuke meg a többiek?

- Mégis mit vársz, küldjem oda őket?

- Megakadályozhatnák a vérontást!

- Ostoba vagy! Hárman tömegek ellen semmire se mennének! Csak méh jobban belekeverednének ebbe az egész ügybe! Nem szívesen küldtem őket múltkor, se muszáj volt.

- Az apád miatt? – Koenma bólintott

- Enma király a múltkor is tajtékzott a dühtől. – az ogre e szavak hallatán remegni kezdett a félelemtől – Te is tudod milyen az apám. Baj lesz még hatalmas nagy baj. És nem csak, azért mert tehetetlenek vagyunk.

- Hanem?

- Gyanakszik – sóhajtotta

- Gyanakszik? – kérdezett vissza majd hitetlenkedve hozzá tette – Csak nem...? –Koenma lassan bólintott.

- Sajnos de.

ﻱ

A szél fagyos és fehér hó hullik alá a szürke égből. Egy férfi szemléli ablaka előtt állva a kinti világot. Zöld szemei a távolba tekintenek. Gondolatiba temetkezve végig húzza mutató ujját a párás üveglapon. Kopogás zavarja meg gondolatmenetét. Lassan megfordul.

- Szabad! – szólt majd az ajtó kinyílt. Judeau lépett be majd becsukva maga mögött az ajtót enyhén meghajolt. – Készen áll minden?

- Igen! – bólintotta a férfi – Már csak a te parancsodra vár mindenki hogy indulhasson.

- Én is megyek. – erre a kijelentésre felkapta a fejét

- Jó lesz ez így? – kérdezte bizonytalanul

- Miféle vezér az, aki nem küzd az emberei oldalán? – mosolyogta.

- Igazad van. – sóhajtotta – Akkor, ha készen állsz, indulhatunk

- Mindenki tudja mi a dolga?

- Természetesen!

- Akkor menjünk! – magára vette kabátját majd a kék szemű, kinyitotta az ajtót. Miután főnöke kiment ő is követte a példáját és becsukta az ajtót.

ﻱ

Egy erdő. Mindenfelé csak kopasz fák mik az ég felé nyújtózkodnak. Bár levél nincs egyiken, se az eget takarják. Ágaik sűrűn vannak egymásba fonódva. Néhol mégis beengednek egy kis fényt. Az erdő alját hó borítja. A fekete kérgű fák oldalára is jutott bőven belőle. A hó még mindenütt érintetlen. A látszat azt sugallja nincs itt senki. Nagy tévedés. Mint a zsákmányra leselkedő vadállatok úgy rejtőznek mindenfelé emberek. Szemeikben elégedettség csillan. Türelmesen várnak bár még maguk sem tudják igazán mi is lesz itt valójában. De tisztában vannak egy nagyon fontos dologgal. Csapdát állítottak. Mit sem sejtő áldozataik, pedig közelednek. A csendet motor zúgás hangja törte meg. Már nem kell sok. Mindjárt itt vannak, és minden kezdetét veszi. Még egy kicsit kell csak türelmemmel lenni. A motorok zaja abba maradt. Megérkeztek. És jóhiszeműen úgy gondolják ők értek ide hamarabb. Óriási tévedés. A rendőrség egy nagyon jól szervezett egységet küldött ide. Fegyverrel felszerelt alakulat. Az emberek száma a százhoz közelít. Mind biztos a győzelemben. Hisz ha itt győztek végre pontot, tehetnek ennek az ügynek a végére. Négy csapatra oszlottak így hatoltak be az erődbe. Egymást fedezve óvatosan haladnak. De hiába ez a nagy elővigyázatosság. Ahogy egyre beljebb haladnak fokozatosan bomlik meg szervezettségük. Jóhiszeműen gondolják még mindig, azt hogy nincs itt senki. Mérhetetlenül ostoba az, aki lemarad. Mégis elkerülhetetlen hogy az utolsó kissé lemaradjon. Úgy gondolta szegény pára semmi probléma nem származhat abból, ha megáll egy kicsit, amíg rágyújt. Kotorászni kezdett a zsebeiben. Fegyverét egy fa törzsének támasztotta. Végül megtalálta a cigarettás dobozt. Kivette belőle az öngyújtót majd egy szál cigit. Szájába vette és meggyújtotta. Megkönnyebbülten szívta magába. De a dohányzás halált okoz. Előbb vagy utóbb. Ez esetben inkább előbb. Épp a füstöt akarta kifújni, amikor torkához kapott. A vékony de erős damil észrevétlenül ereszkedett a nyakára. És most hogy megfeszült nem volt belőle szabadulás. Ujjaival próbálta meglazítani a szorítást minden eredmény nélkül. Ajkai követelőzően nyíltak levegő után. Ekkor egyik kezével nadrágja zsebe felé kapott. Kései után tapogatózott. Megkönnyebbült mikor megtalálta a markolatot. De már nem volt ideje hogy használja a kést. A damil tovább feszült nyaka körül és lábai már a levegőben lógtak. A damil szép lassan vágott bele a nyakába. A fájdalom olyan erővel hasított be hogy elejtette a kését. Utolsó próbát tett hogy szabaduljon. Véres nyakán kereste a damilt de, az már oly mélyen húsába hatolt hogy nem érhette el. És hirtelen minden sötét lett. Teste a hóba dőlt. Pár pillanat múlva teste mellé pottyant a nyakáról levált feje is. A damilról vér csepegett a fehér hóra. Majd a damil a fegyver köré csavarodott és magasba emelte. Mindeközben az egység tagjai felfigyeltek, arra hogy egy társuk leszakadt tőlük. Az egység vezetője úgy döntött három emberét küldi utána. Szorosan egymás mellett mentek vissza azon az úton, ahol jöttek. Csak lábnyomaikat kellett követni. Egyikük sem gondol viszont arra mekkora hiba egymás mellett lépkedni. Mikor először jöttek el egymástól távolabb, helyezkedtek el és egymás mögött mentek. És most hogy szinte még egyszerre is lépnek a csapda, amin átsétáltak működésbe lépett. Arra lettek figyelmesek, hogy a talaj alattuk megmozdul, majd beszakad. Tehetetlenül zuhantak a csapda mélyére, aminek alján égnek meredező hegyes fából készült tüskék voltak. Kíméletlenül felnyársalták mind a hármat. És ordításukkal a kíméletlen vérontás kezdetét vette. Hangos kiáltásukra a többi egység is felfigyelt. Az egység, aminek tagjai voltak azonnal megfordultak, hogy kiderítsék mi történt. Földbe gyökerezett a lábuk, amikor meglátták a halottakat. Kutatni kezdtek az ellenség után. A sötétnek köszönhetően gyilkosaik könnyedén elrejtőzhettek. Szorult helyzetükben nem volt túl szerencsés egy helyben ácsorogni. Egyikük épp felpillantott majd szemei tágra nyíltak. De szólni már nem volt ideje. A magasból érkező kő pépesre zúzta a koponyáját. Még három másik társuk járt hasonlóan. A többiek zavartan kezdtek hátrálni. Annyira megdöbbentek a látottaktól hogy elfelejtették a csapdát. Szerencsétlenek hátrálásukkal írták alá halálos ítéletüket. Hárman maradtak az egységből. A többiek mind meghaltak. Rémülten kezdtek el rohanni. Ám ez a túlzott rohanás is balesettel végződött. Így rohanva észre sem vették a fák közé kifeszített damilokat. Azok minden nehézség nélkül darabolták fel a testüket. A fák tetején rejtőzök, lassan lemásztak. Az első csatát megnyerték. Felszámoltak egy-egységet. Már csak három van hátra. A holtaktól elvették a fegyvereiket majd eltűntek az erdő rejteket adó homályában. Eközben egy másik egység mit sem sejtve haladt tovább. Viszont az egyre erősödő különös zajok nyugtalanítani kezdték őket. Megálltak. Fegyvereikkel a magasba céloztak. A hangforrást próbálták kivenni. Bár a hangforrást nem találták meg olyat, kaptak, amire nem voltak felkészülve. A magasból váratlanul kihegyezett végű hosszú vasrudak hullottak a föld felé. Hiba volt hogy annyira közel álltak egymástól. Nem volt esélyük menekülni. A vasrudak, földhöz szegezték mindegyiket. Hiába volt védőmellény a vasrudak olyan könnyedséggel hatoltak át rajta mintha csak papírból lettek volna. Hirtelen halál. Legalábbis a szerencsésebbeknek. Voltak olyanok is, akik életben maradtak. Bár halálos sebet kaptak még éltek. Fájó tekintettel néztek végig vérbefagyott társaikon. Tudták hogy ő rájuk is ez a sors vár. Nem telt bele pár perc a haldoklók is követték társaikat az örök álom birodalmába. Az itt rejtőzködő gyilkosok szintén lemásztak a fáról és szintén csak fegyvereiket, vették el. Majd ők is eltűntek az erdőben. Ezt már tekinthették fél győzelemnek. Két csapat megsemmisítve de még kettő hátra van. A harmadik csapat. Ők is gyanútlanok. Hibát követnek el hogy csak előre néznek, és nem tekintenek sohasem hátra. Mögöttük hangtalanul lépkednek támadóik. Kezükben szamuráj kard. Az egység észre sem vette teljes mértékben körül, vannak véve. Körül vannak véve de, mégsem támadták meg őket. Valamire még várnak. Némán kísérik őket halálos útjukon. Majd az egység megáll. Az előttük tátongó szakadék útjukat állta. Megfordultak. És ekkor szembe találták magukat az ellenséggel. Nem várták, meg míg tüzet nyitnak. Mindegyik kiszemelt magának egyet és neki rontott. De nem ölték meg őket. Csupán a fegyvereiket tették hatástalanná. Az egység tagjai zavarodottan néztek hol egymásra holt a támadókra. Majd az egyik támadó megindult és kettészelte kiszemeltjét. A többiek ledermedve nézték azt, ahogy társuk teste két darabban hullik a hóba. Még mielőtt feleszmélhettek volna döbbenetükből a többiek is támadásba, lendültek. Nem volt nehéz dolguk szerencsétlenekkel. A fehér hó vértől volt szennyes. Mindenfelé holtak hevernek darabokban. Egy szőke hajú fiú éppen most döfte át kardját áldozata torkán. A férfi kezét torkára szorította. Torkából és szájából szabályosan ömlött a vér. Térdre rogyott. Egyik kezével támaszkodott másik kezét még mindig sebére szorította. De ereje már fogytában van. Előredől a teste. Kitartóan támaszkodik egyik kezével. Közben, pedig szájából ömlik a vér. Teste alatt a havon vére szárad. Egy utolsó adag vért köhög még majd arccal, esik a hóba. Támadója szemében ekkor félelem csillan. Figyelmetlen volt, ami most akár az életébe is kerülhet. Nem figyelt az utolsó életben maradtra. Pisztolyát egyenesen rászegi ujja már a ravaszon. Egy éles villanás. Szinte már testében érezte a golyót. De egészen más történt. A férfi nem tudta meghúzni a ravaszt. Ujjai leváltak kézfejéről és kezéből kiesett a fegyvere. Fájdalmasan szorította rá ép kezét. Ekkor megpillantotta támadóját. Hosszú fekete haj kék szemek, amiben mérhetetlen fagyosság tükröződik. A férfi rászegezi a kardját a másik, csak hátrál. Egy gyors csapás. A férfi hangosan felordított. Mellkasát egy mély vágás szántott fel és most spriccelve tör felszínre a vér. Térdre esik. Tekintetét támadójára emeli. A férfi szeme mit sem változott kardját a magasba emelte és lecsapott leválasztva a férfi fejét testéről. A kék szeme zsebébe nyúlt egy fehér kendőt húzott elő majd megtisztította vele a kardját. A szőke lassan hozzá lépett.

- Judeau mester… köszönöm… meg… meg... Meg mentetted az életemet! – dadogta a fiú mire a másik csak vállat vont

- Nincs szükségünk ember veszteségre – felelte majd elsétált – Indulás! – szólt hátra a többieknek, akik a nyomába szegődtek.

Az utolsó egység. Ez volt az, amelyik a legtovább jutott. Az erdő köze felé haladtak. A távolból is jól kilehetett venni, hogy arra felé emberek vannak. Megszaporázták lépteiket. Összesen három férfi állt egymás mellett. A középső fején sisak volt. Az egység tovább közeledett, amikor egy hangos dörrenést hallottak és az egyik emberük a földre esett. Csodálkozva nézték, mi történhetett vele majd feje alól vér kezdett el szivárogni. Újabb dörrenés majd egy újabb ember esett össze. Ekkor az egység vezetője így szólt társaihoz.

- Végünk van! Mesterlövészek vannak mindenhol.

A többiek döbbenten néztek főnökükre. Újabb két dörrenés majd újabb két ember esett holtan össze. Az egységben zavargás tört ki. Ketten nem tudtak belenyugodni, abba hogy mindennek vége. Célba vették a hármast. Ám mielőtt még tüzelhettek volna a sisakos mellett levő két férfi cselekedett. Az alakulat két tagja összeesett. A sisakos védelmezői egy-egy tőrt dobtak a támadók felé, amik célt is értek. Majd újabb két lövés és még két halott. Ekkor az egyikük felbőszülve rohant a hármas felé. Nagy szerencséje volt, mert mindkét tőr elől sikeresen kitért majd előkapta saját kését és a sisakos felé vágott. Az időben emelte fel karját és elkapta a tőr pengéjét. A vére végig folyt rajta. A támadója gyűlölködve nézett rá elengedte a tőrét ás hátrálni kezdett. Újabb két lövés dördült el. Mindkettő hátba találta a férfit. Tehetetlenül dőlt előre a teste. De még élt. Karjára támaszkodva nézett fel a hármasra. Nadrágja szárához nyúlt majd elővette pisztolyát. Szájából dőlt a vér és már alig látott. A sisakos bólintott egyet. Ekkor a háta mögül újabb két ember lépett ki. Mindkettő kezében fegyver volt. A haldokló férfi gyűlölködve nézte őket majd fegyverével célba, vette őket. A két fegyveres azonnal tüzet nyitott. A sebesült férfi testét egyik golyó lyukasztotta át a másik után majd a holtteste az alatta levő vértócsába zuhant. Már csak egy volt életben. És ez a valaki az egység vezetője volt. A látottak sokkolták. Mikor utolsó emberét is szitává lőtték megfordult és a menekülés mellett döntött. Nem számolt, azzal hogy valaki útját állja. Egy férfi kardal a kezében. Megindult a menekülő felé majd lesújtott. A férfi hangos ordítással zuhant a földre. Vére egyre nagyobb területen áradt szét a havon. Kezével a havat kaparta és próbált előrébb jutni.

- Én nem akarok meghalni – suttogta – Még nem hallhatok meg! – hangja elhaló volt mégis kitartóan kaparta a havat. A férfi hátába szúrta a kardját kioltva ezzel a szenvedő életét. Újra megtisztította karját majd elindult a hármas felé.

- Szép munka volt Judeau! – szólt a sisakos

- Köszönöm! – hajolt meg – megsérültél főnök – bökött főnöke vérző kezére. Az csak elmosolyodott bár ezt a sisakjától nem lehetett látni. A sisakja csupán zöld szemeit nem takarta el.

- Semmiség! – válaszolta majd levette a sisakját – Itt végeztünk! Corkus! – fordult a jobb oldalán álló férfi felé – szedd össze a többieket és induljunk vissza

- Igenis – bólintotta a barna hajú majd eltűnt az erdő homályában. Majd az ott lévők is elindultak egy másik irányba.