9. fejezet

Miyu fáradhatatlanul számol, tervez, rajzol. Úgy tervezte, ha minden kötél szakad és kiderül Kuramáék előtt, hogy ő a fekete ruhás nő és itt már nem lesznek biztonságban Shadani-Mo – ban bújnak el. Ehhez az ujjá építéshez való terveket kellett megcsinálnia. Ezért éjszakánként nem aludt és teljesen ki szokott merülni. Ez okozta fogyását is. Csöngetnek. Ajtót nyit és egy koppanás majd egy férfi fájdalmas kiáltása, és szitkai hallatszanak.

- Basszus a rohadt életbe Miyu! Betörted az orromat.- a férfi hangja ismerős volt Miyu számára.

- Bocs elfelejtettem mondani, hogy az ajtó kifelé nyílik. Ne haragudj Désiré.

- Nem Désiré vagyok, hanem Issei.

- Ja te vagy az? Akkor semmi vész.

- Mi, az hogy semmi vész? És hogy kevertél vele össze?

- Emberi alakban és ráadásul sötétben nem látok semmit.

- Akkor is mi, az hogy semmi vész? Betörted az orromat!

- Istenem de egy anyám asszony katonája vagy! És kelj már fel a küszöbömről!

Issei felállt majd vérző orrát tapogatja.

- Te állat.

- Anyád az állat. Ülj le a kanapéra, mindjárt jövök.

Azzal Miyu kiment a konyhába és egy kötszeres ládával tért vissza. Elösször eltüntette a vért Issei orra alól majd hirtelen a férfi ölébe ült szemmel vele és a töréssel ellenkező irányba rántotta a férfi orrát majd begipszelte és föl állt.

- Parancsolj.

- Köszi szépen. – mondta eltorzult hülye hangon. Miyu pedig nevetett. – Mi olyan rohadt vicces?

- A hangod.

- Te tehetsz róla.

 - Inkább azt mond, hogy, hogy haladtok a munkálatokkal?

- Jól. Pár helybéli visszatért és segítenek.

- Mennyi az a pár?

- Pár száz.

- Hisz ez fantasztikus! Ennyien túlélték? – Miyu arca felderült.

- Igen. Viszont ragaszkodtak hozzá, hogy elösször a központi, vagyis a főnöki házat állítsák helyre majd a tiedet. A Tieddel már készen vannak, és most csinálják a főnökit.

- Dehát világosan megmondtam hogy elösször a lakó házakat hozzátok rendbe aztán a többit!

- Makacsok voltak. Ez jellemző a népedre.

- Tudom.

- Tempel Mo-ba is be lehet már menni.

- És a pókok?

- Se hírük se hamvuk. Amióta Buki Qeen Gaahraval és te Qeen Gerttel elbántatok nyomuk sincs. Szerintük kipusztultak száz százalékban biztos.

- Remek.

- A tervrajzokkal hogy haladsz?

- Jól. Shadani-Mo keleti és nyugati része már kész.

- Furcsa.

- Mi?

- Hogy még a visszatértek is Néma Városként emlegetik Shadani-Mo-t.

- Ha visszamész, akkor mond meg nekik, hogy szokjanak vissza Shadani-Mo-hoz.

- Nem hinném, hogy sikerülne. A gyerekek zsibongása és a fiatal lányok éneke nélkül tényleg néma a város.

- Akkor énekeljetek.

- Kivel? Az élőknek nincs ehhez elég kedvük. Gyászolnak.

- Ott vannak a holtak szellemei?

- Ott.

- Kérjétek meg őket, hogy segítsenek.

- Rád is szükségük lenne.

- Nem mehetek. Még nem.

- Ennyire elszánt vagy?

- Ismersz. Ahogy a választ is.

- Ennyire megkedvelted?

- Mondtam már hogy…

-… hogy tudom a választ a kérdésemre.

- Pontosan. Hozom a terveket. Fölszaladt a szobába és levitte a terveket. – Itt vannak.

- Remek. Akkor nem is zavarok tovább. – mondta Issei azzal, elvette a terveket. – Vigyázz magadra.

- Te is.

- Takarodj aludni. Jó éjt. És lazíts. Egy élő-halottal nem megyünk semmire.

- Oké. Ciao.

Issei kilépett az éjszakába majd hangtalan léptekkel elnyelte a föld. Miyu pedig felballagott a szobájába levette köntösét és rövidke hálóingjében elnyúlt a kényelmes és meleg ágyon s szinte azonnal elaludt.