3. Fejezet

/Yomi terve /

–        Hát ez szép. Most honnan a fenéből jöjjünk rá, hogy hova tűnt el az a csaj!? – tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Yusuke.

–        Úgy néz ki, nem tudunk mást csinálni, mint leülni és gondolkozni, hogy merre keressük. – vetette fel Kurama.

–        Rendben Kurama, adj bele mindent. – mondta Yusuke, s mindenki Kurama felé fordította a fejét.

–        Miért néztek úgy rám? És mire céloztál az előbb Yusuke? – kérdezte Kurama nyugodtan.

–        Te vagy itt az ész Kurama. Nekünk nem nagyon megy a gondolkozás. – jegyezte meg Yusuke kaján vigyorral a képén, és örült, hogy így ő ki is bújt a „fárasztó” feladat alól. – Nos, hallgatunk.

Mindenki Kurama-ra szegezte a tekintetét.

–        Hát legyen. – adta meg magát a fiú – Először is olyan helyen kell keresni, ahol sok a föld és a homok. Ilyen helyeken érzi jól magát, ugyanis Natsuki föld-démonok leszármazottja. Az egyetlen ilyen hely, amiről tudok, az a tengerpart. Ott ha föld nem is, de homok annál inkább található.

–        Feltéve, ha nem ment rögtön vissza az Alvilágba. – vette fel jogosan Shizuru – Egyáltalán hogyan tudott átjönni ebbe a világba. Hisz ha tényleg olyan erős, mint mondtad, akkor minimum „A” osztályú démon. Nem ilyen erejű démonok ellen lett felszerelve a Kenkai?

–        Valószínűnek tartom, hogy Enki adta ki az utasítást az átjáró megnyitásához. Emellett, ha új helyre érkezik, szeret ott tölteni egy kis időt. Napokat, vagy csak órákat. De még nincs 15 perce, hogy elment. Ebből következik, hogy még ebben a világban van. – fejtette ki gondolat menetét Kurama.

***

–        Apa. Miért akarsz megint háborút szítani? – kérdezte apjától a kis Shura. – A viadal után azt mondtad Kurama-nak, hogy nem fogsz többé háborút kirobbantani a világok között. Akkor miért?

–        Ne üsd bele az orrod a dolgaimba! Igen, azt mondtam annak a rókának. Na és akkor mi van? – kérdezte fennhangon Yomi.

–        Semmi. – húzta össze magát a fiú a széken – De azért, ha megígérnek valamit, azt illik betartani. – jegyezte meg szinte csak magának Shura, de Yomi-nak nem kerülte el a figyelmét.

–        Na ide figyelj, te taknyos. Ha még egyszer bele mersz szólni abba amit csinálok, esküszöm, hogy nem állok jót magamért. És most menj, és szólj Raito-nak…

Kis idő múlva kopogtattak az ajtón, majd benyitott egy magas, hosszú, fekete hajú démon, melynek hegyes fülei voltak.

–        Hivatott Yomi nagyúr?

–        Igen. Hogy áll a terv? Mennyi idő kell még, hogy megnyíljon a kapu a Száműzöttek világába.

–        Már csak néhány nap uram. – felelte Raito.

–        Értem. Igyekezzetek, hogy még azelőtt megnyíljon, mielőtt a Szellemek-világában rájönnének erre.

–        Értettem. – mondta a fiú, meghajolt, majd távozott.

***

Kurama-nak igaza volt. Natsuki-ra a tengerpartján találtak rá. A lány a homokban ülve nézte a tengert. A gyönyörű, hatalmas, homok-barna szemein megcsillant a Hold sugara. A hajába lágyan belekapott az esti szellő. Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette a közeledőket.

–        Nahát Kurama, igazad volt. Tényleg itt van. – mondta Yusuke. A lány megijedt, de ezt nem mutatta ki.

–        Hát ti mit kerestek itt? – kérdezte, de nem nézett rájuk. Továbbra is a tengert figyelte.

–        Azért jöttünk, hogy megkérjünk, csatlakozz hozzánk a Yomi elleni harcban. Szükségünk lenne a segítségedre. – vette át Yusuke-tól a szót Kurama.

–        Én nem vagyok jó csapatjátékos … attól a naptól. – mondta, majd ismét eltűnt nyom nélkül.

A többiek nem értették, hogy miről van szó.

–        Milyen napról beszélt? – kérdezte Yusuke.

–        Arról a napról, amikor utoljára láttam. Amikor azt hittem meghalt. – emlékezett vissza Kurama…

„Az eget sötét felhők takarják el. Villámok cikáznak össze-vissza. Néhány démon éppen véres harcot vív a másikkal. Egy magas, erős rókadémon ezüstösen csillogó hajjal, ezüst színű rókafülekkel és farokkal. Egy törékenynek tűnő, gyönyörű nő, hatalmas erővel. És egy szintén magas, erős démon, akinek a felső végtagjai úgy néznek ki mint egy denevéré. Ellenfeleik szintén démonok. Három erős démon. Egyik szintén nő, aki egy macskára hasonlít. Vagyis csak részben. Macska fülei és farka volt. És mellette áll két férfi. Az egyik inkább egy Küklopsz-ra hasonlított, mivel csak egy szeme volt a homloka közepén. A másiknak pedig négy karja volt. A macska nő éppen lecsap a rókadémonnal érkező nőre.

–        Natsuki! – kiáltott fel a rókadémon.

–        Nyugi Kurama. Nem lesz gond. Simán elintézem. – felelt Natsuki.

–        Ne légy olyan nagyra magaddal, te cafka. – mondta a macska nő Natsuki-nak.

–        És miért ne? Ha jól tudom, nekem jóval nagyobb a hírnevem Tomiko. – mondta a lány a macska nőnek egy lenéző mosollyal az arcán.

Ez nagyon nem tetszett Tomiko-nak. Továbbra is próbálta eltalálni Natsuki-t néhány ökölcsapással, de nem sok sikerrel.

–       Na mi van? Nem tudsz eltalálni egy ilyen kis senkit Tomiko? Hírnevet is csak azért szerzett, mert Youko-nak a bandájában van. – mondta a négy kezű démon.

–       Te csak fogd be Hakudoushi. – szólt vissza a démonnak Tomiko.

Eközben a rókadémon is nekiesett Hakudoushi-nak, s az egy szemű is a denevér-karúnak.

–       Youko! Még megbánod, hogy kirámoltad az urunk kincstárát. – szólalt meg csata közben Hakudoushi.

–       Azt nem szoktam megbánni, hogy egy ilyen semmire kellőt fosztok ki. Meg amúgy is! Nem sok minden várt rám a kincstárban. – mosolygott Kurama, amivel még jobban felmérgelte ellenfelét.

–       Még megfizetsz te átkozott róka! – kiabálta Hakudoushi, miközben a düh teljesen elöntötte az agyát. Ezen Kurama megint jót mosolygott.

–       Mi van Hikagemaru? Úgy látom nem vagy jó formában. – mondta az egy szemű a denevér-karúnak.

–       Miért adjam bele minden erőmet, már rögtön a legelején Atsutane? – vigyorgott Hikagemaru.

–       Mert neked ez lesz az utolsó harcod bőregér. – válaszolta egy ütés kíséretében Atsutane.

–       Na na. Sértegetni nem ér. – mondta Hikagemaru komolyságot színlelve, ami a jelek szerint nem sikerült, ugyanis mikor Natsuki rá nézett Hikagemaru-ra elnevette magát. Szerencsére résen volt, és eltudta kerülni a hatásszünetet észrevevő Tomiko támadását.

–       Hikagemaru, Natsuki ne játszadozzatok!– jelentette ki ezúttal komolyan Kurama.

–       Ahogy kívánod. – vonta meg a vállát Natsuki, majd felemelte a kezét. Ebben a pillanatban egy hatalmas tömegű föld borította Tomiko-t. Natsuki szép lassan kezdte összeszorítani az öklét, és a macska lány körül lévő föld is kezdett összébb húzódni. Tomiko már fel sikított a fájdalomtól, ugyanis a föld már majdnem eltörte az összes bordáját. Natsuki kezdte unni ezt, és hirtelen összeszorította az öklét, és a lányt teljesen összenyomta a föld. A talajra patakokban folyt a vér, majd Natsuki leengedte a kezét. Ekkor a fölt eltűnt Tomiko körül, és a lány összeroncsolódott teste a talajra hullott. – Na, ezzel kész is vagyok. – mondta a könyörület vagy a lelkiismeret-furdalás egyetlen szikrája nélkül. – Ti hogy álltok? – fordult oda Kurama és Hikagemaru felé. Még mindkettő harcolt, de már nem sokáig. Hikagemaru lecsapott Atsutane-ra, aki Tomiko példáját követte, és meghalt. Már csak Kurama harcolt. Rózsaostorával sorozta ellenfelét, akin eddig nem sok sérülés volt fellelhető.

–       Bagoly mondja! Ne játszadozz Kurama! „ Az idő nem játszik a javunkra.”  – kiabálta Kurama felé Natsuki, aki már unta a semmittevést.

–       És még ő mondja nekünk, hogy siessünk! – dörmögte maga elé Hikagemaru, de Natsuki ezt meghallotta, és jót kacagott a vicces hangsúlyon. Ilyenkor sokkal fiatalabban tűnt a lány. Nagyon jól állt neki, ha nevetett.

–       Mindjárt végzek. – kiabálta Kurama két ütés körött. De hirtelen fordult a kocka. Hakudoushi hirtelen nekirohant Kurama-nak, és eltalálta egy erős ütéssel. Kurama a földre került. Mivel Hakudoushi a szívét célozta, Kurama egy darabig mozdulni sem tudott. Hakudoushi ezt kihasználva Natsuki-ékhoz lépett, majd őket támadta. Hirtelen Hikagemaru-t gyomron szúrta, majd a földre lökte. Natsuki csak értetlenül nézte a történteket, de nem sok időt kapott gondolkozni, mert Hakudoushi rá támadt. A lány védekezés közben megbotlott, majd a földre került. A négykarú démon eldobta az egyik tőrét, Natsuki szívére célozva. A hideg fém belefúródott a lány mellkasába. A vér szép lassan hagyta el a testét. Natsuki elvesztette az eszméletét. Hakudoushi ismét Hikagemaru-hoz lépett, majd „megsajnálva” a tehetetlen fiút, megfogta a fejét, és egy határozott mozdulattal elcsavarta. Kurama nagy nehezen feltápászkodott, és értetlenül figyelte barátai elestét. Hatalmas mennyiségű düh-vel a szemében Hakudoushi-ra rontott. A férfi gyorsan a rókadémon mögé került, és súlyosan megsebezte, majd eltűnt. Kurama gyorsan odasietett barátaihoz, de egyiknek sem érezte a pulzusát. Alávaló féregnek érezte magát, mert hagyta a barátait meghalni. De már ő is a halálán volt. Eszébe jutott egy gondolat. – Igen. Talán úgy túlélem. – gondolta, majd keresett egy kaput, amin át tudott menni az emberek világába…

–       Mi van Kurama? Nagyon elgondolkoztál. – rázta meg gyengéden barátja vállát Yusuke.

–       Semmi. – válaszolta halkan, majd elindult vissza a templom felé…

***

–       Chie! – szólította az egyik révészt Koenma, miközben gondterhelten fogta a fejét.

–       Igen, Koenma-nagyúr?

–       Megtudtatok néhány dolgot azon kívül, hogy Yomi tervez valamit? Mondjuk, hogy mit tervez? Vagy mit tudom én. Csak legyen valami nyom.

–       Igen, találtunk valamit. – Koenma-nak felcsillant a szeme.

–       Na mire vársz még? Elmondod, vagy találgassak? Nem mondom, jó ez a kis hatás szünet, de már kezdek türelmetlen lenni. – türelmetlenkedett.

–       A fülünkbe jutott, hogy Yomi tervez valamit. – mondta, miközben Koenma azt hitte szétrobban a méregtől.

–       Te hülye! Azért hívattalak, hogy megmond, hogy mit tervez! – üvöltötte.

–       Elnézést. Megtudtuk, hogy Yomi átjárót akar nyitni a Száműzöttek-világába. – Koenma arcáról lehervadt a mosoly.

–       A Száműzöttek-világába? De hát az az Alvilág legsötétebb és legveszélyesebb zuga. Oda zárták a legveszélyesebb szörnyeket. Elvan határolva szakadékokkal. Csak egy dimenziós kapuval lehet át jutni oda, vagy vissza. Ha egy kapu nyílik ott, az összes száműzött kijut onnan. – őrjöngött Koenma  – Jobb lett volna, ha találgatok. – mondta nyugodtabban, szinte már a kóma határán. – Értesítsd Botan-t! Ne! Úgy nem megyünk semmire. A lényeget kihagyja. Inkább én értesítem Yusuke-éket.

Botan-nál megszólalt a kommunikációs táskája.

–       Szia Koenma! Milyen jó hírrel szolgálsz nekünk? Yomi meggondolta magát, vagy ilyesmi? – kérdezte Botan hatalmas vigyorral az arcán.

–       Nem! Kaput nyit a Száműzöttek-világába. – mondta mosolyogva, majd komoly arcra váltott – És Natsuki-t sikerült meggyőzni?

–       Nem. Megint eltűnt. És már ötletünk sincs, hogy hova mehetett – mondta Kurama. Ennek hallatán Koenma leesett a székéről.

–       Hé, cumis! Lehet, hogy megbánom a kérdést, de az miért gond, ha megnyitják azt a kaput? – kérdezte Yusuke.

–       Mindössze csak annyi a gond, – kezdte, miközben visszamászott a székébe – hogy az egy szakadékokkal elhatárolt szírt. Oda vannak száműzve a Szellem-világ és az Alvilág leggonoszabb és legveszélyesebb szörnyei. Ha kaput nyitna oda, akkor ezek a lények hálából teljesítenék minden parancsát. Ami azt jelentené, hogy itt a vég. Őket, még ha kétszer ennyien lennétek, sem tudnátok megállítani – tájékoztatta őket a „cumis”. Yusuke és Kuwabara szóhoz sem tudott jutni.

–       Akkor, ha nem tudjuk megállítani, mielőtt a kaput megnyitná, akkor már nincs remény – összegezte Kurama a hallottakat.

–       Igen. Tömören ennyi a lényeg. – helyeselt Koenma  – Ezért, hegy több esély legyen a sikerre, Natsuki-ra is szükségünk lenne. Megtudjátok találni még ma vagy holnap? – kérdezte, miközben szemével végigpásztázott a társaságon.

–       Kevés rá az esély  – felelt Kurama.

–       Egy pillanat! – vágott közbe Hiei fagyos nyugalommal – Nem azt mondtad, hogy Enki és Yama a legerősebbjeit küldi ellene? Akkor miért csak mi erőnket vetted számba? Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy „Őket, még ha kétszer ennyien lennétek, sem tudnátok megállítani”. Ha jól fogtam fel, akkor csak négyünkre, maximum ötünkre értetted. De ott vannak még Enki és Yama emberei.

–       Na igen. – gondolkodott el Koenma – Csak az a gond, hogy bennük nem nagyon bízok meg. Emlékezzetek, amikor a SZEM a Shinobou  által megnyitott kaput kellett volna bezárniuk. Yusuke-t is minden áron meg akarták ölni. Félek, hogy megint minden áron mást akarnak csinálni, mint a parancs. Enki embereit, Hiei és Mukuro kivételével nem ismerem. Nem tudom, hogy mennyire megbízhatóak. Csak bennetek bízom teljesen. – mondta, majd „letette”.

–       És most mi legyen? Mit tudunk tenni? Natsuki-ra nem számíthatunk, Koenma faképnél hagyott minket, és azt sem tudjuk, hogy mit kellene tennünk. – tette fel a jogos kérdést Yusuke.

–       Nem tudom. – mondta Kurama, és eszeveszett sebességgel keringtek a fejében a gondolatok. Megpróbálta kitalálni a következő lépésüket. – Nem jut eszembe semmi. – mondta végül lehangoltan. „Ha Natsuki-t sikerülne meggyőzni, akkor talán…

Mindenki ezekkel a gondolatokkal tért haza, s nyugovóra.