4. Fejezet

/az új csapattag/

Másnap reggel mindenki ismét Genkai-nál gyűlt össze. Azon kezdtek ismételten gondolkozni, hogy miképpen találhatnák meg Natsuki-t, ugyanis vele talán többre mennek Yomi eszeveszett tervével szemben. Mivel 4-5 óra alatt nem jutottak semmire, úgy gondolták, inkább szétszóródnak és elkezdik keresni a lányt. „Remélhetőleg még ebben a világban van.” – gondolta Kurama.

Hirtelen egy fura érzése támadt, miközben a parkban sétált, ugyanis ő ott kezdte keresni Natsuki-t. Mintha valaki figyelné. Szét nézett, de nem látott senkit. Az érzés nem hagyta nyugodni, hogy valaki követi.

–       Gyere elő! Nem kell tovább rejtőzködnöd. Tudom, hogy itt vagy és követsz. – mondta fennhangon Kurama.

–       Nos, az érzékeid a régiek. – nevetett valaki, majd kimászott a fák takaró lombjai közül.

–       Valahogy éreztem, hogy te vagy az Natsuki. Mond csak, mért tűntél el múltkor olyan hirtelen?

–       Mint megmondtam, nem vagyok azóta a nap óta jó csapatjátékos. – mondta a lány kicsit lehajtott fejjel.

–       De az akkor történtek nem a te hibáid, hanem az enyémek. Ha jobban figyeltem volna, akkor nem támadott volna rátok.

–       Ugyan, az nem a te hibád volt. Ha nem esek el, akkor talán megtudtam volna akadályozni Hikagemaru halálát, és talán még te is az Alvilágban élhetnél.

–       Teljesen mindegy, hogy kinek a hibája volt. Az már megtörtént, és semmit sem lehet ellene tenni. Ha segítenél Yomi ellen, akkor talán újra harcolhatnánk Hakudoushi-val.

–       Hogy mi? – kapta fel gyorsan a fejét a lány – Ezt hogy érted? Csak nem?

–       De igen. Kutattam egy kicsit, és rájöttem, hogy Yomi emberei. – mondta Kurama.

–       De ők azt mondták, hogy azt a démont szolgálták, akit kiraboltunk.

–       Igen. Kicsit megbonyolították, ugyanis akit kiraboltunk, azt Yomi egyik erősebb és tehetősebb alattvalója volt. És Yomi utasította, hogy őket hármójukat küldje, mert tudta, hogy ha mindünket nem is, de legalább egyikünket megölik…

–       És így sikerült az, hogy mindhármunkat „eltették” láb alól. Mindhármunkról azt hitték, hogy halott. – fejezte be a mondatot Natsuki.

–       Igen, így van. Ha most csatlakozol Yusuke-ékhez, akkor talán bosszút is állhatunk. – tette meg az ajánlatot Kurama.

–       Engem már nem hajt a bosszúvágy. Attól nem láthatom újra Hikagemaru-t. Csak a lelkemben dúló vihart csillapítaná, de azzal is mire megyek?

–       Natsuki. Ha nem segítesz, nincs esély a legyőzésére. Uralma alá hajtja a világokat, és megölet mindenkit, akit nem kedvel. Beleértve az embereket, Yusuke-ékat, téged, engem és még rengeteg lényt. Az a kérdés, hogy ha ez megtörténik, akkor hogy számolsz el a lelkiismereteddel? És tudom, hogy nem nagyon kedveled az embereket, de…

–       Én nem vagyok olyan, mint Yomi. Attól, hogy a legtöbbje gyenge, attól még nem akarom a halálukat és nem nézem le őket. – vágott dühösen Kurama szavába a lány – Az emberek nagy része gyenge és tehetetlen Yomi-val szemben. Azt sem tudják, hogy miféle veszély közeledik feléjük. – mondta, már sokkal nyugodtabban –  Még csak nem is gyanakodnak. De hát nincs is miért. Te és a barátaid nagyon jól álcázzátok, hogy kik is vagytok valójában, és milyen erők birtokában is vagytok. – kicsit gondolkozott – Rendben. Mond meg nekik, hogy segítek.

Kurama-nak egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – Meglesz.

Ezzel fogta magát a fiú és elindult vissza a templom felé, magára hagyva a gondolataiba mélyedt lányt.

***

A négy fiú, Koenma és Genkai a templomban gyűlt össze még aznap délután. Kurama épp beszámolót tartott arról, hogy számíthatnak Natsuki segítségére.

–       Hát ez szuper. Egy jó hírrel több.­ – adott hangot örömének Yusuke – Már csak az hiányzik, hogy a cumis közölje, hogy Yomi eláll a tervétől.

–       Sajnálom Yusuke, de ettől nem kell félned. – „nyugtatta” meg Koenma a fiút –  Sajnos Yomi nem mond le olyan könnyen a tervéről. Ő nem olyan, akitől ha elveszik a játékszerét, akkor rögtön le is mond róla.

–       Ettől tartottam. – adott hangot aggodalmának Genkai  – Nem lesz könnyű dolgotok vele. Yusuke már első kézből tapasztalta az erejét, és akkor is alul maradt.

–       Hé Anyó. Muszáj felhozni? – sértődött meg a fiú – Figyelembe veheted azt is, hogy ő több, mint ezer éves és nem csak 2-3 éve volt, hogy megerősödjön. Mert nekem csak ennyi volt kitapasztalni a szellemi és démoni erőmet.

–       Yusuke-nak igaza van. És így is csak épphogy Yomi nyert. – helyeselt Kuwabara.

–       Csak most az lesz kicsit másabb, hogy nem egy barátságos mérkőzésen fogtok megütközni, nem csak Yomi lesz az ellenség, hanem az Alvilág legalja népe és köztük több „A” és „S” osztályú lény is lesz. Ráadásul több százan álltak mellé. Ti csak négyen lesztek. Bár apám és Enki emberei is beszállnak és köztük is lesznek erősek, de van egy olyan érzésem, hogy ezen az oldalon Yusuke lesz a legerősebb. –  mondta Koenma. Yusuke ezek hallatán enyhén kihúzta magát.

–       De ne feledd, hogy Kurama és Hiei is sokat fejlődött odaát az elmúlt 2 évben, Kuwabara-ról meg én gondoskodtam, hogy erősödjön. – mondta Genkai, miközben kinyitott egy ablakot.

–       Na igen. Ördögi 2 év volt. – adott hangot Kuwabara gondolatainak – Néha elgondolkozom rajta, hogy miket szedhetsz Nagyi. Szerintem a gyógyszertárban összekeverték a bogyóidat.

–       Te hülye. – vágta nyakon Genkai a fiút – Ha nem lennél ennyire lusta, akkor talán nem tűnne úgy, mintha állandóan pörögnék.

–       Tényleg Koenma. Azt tudjuk, hogy mennyi időnk van a kapu megnyílásáig? – kérdezte Kurama.

–       Egyenlőre még nem. De Botan kivételével minden révész ezen dolgozik.

–       Botan miért nem? – kérdezte Yusuke.

–       Ismered őt. Ha valamiben benne van, akkor teljesen biztos, hogy elszúrja. – felelt a Koenma.

–       Ez igaz. – helyeselt Yusuke – És nagyjából mikor tudunk meg valamit a kapuról?

–       1-2 nap és biztos lesz valami nyom. – felelt a fiú.

–       És addig mi a francot csináljunk? Üljünk és barkóbázzunk, hogy Yomi-t hogyan is győzzük le? – kelt ki magából Yusuke.

–       Nem rossz ötlet. De edzeni sem ártana. – vetette fel Genkai.

–       De Anyó. Szinte csak most jöttünk vissza. – nyavalygott Yusuke.

–       Kaptál egy hét pihenőt. Itt az ideje, hogy véget vessünk a lazsálásnak. Honlap délelőtt mind a négyen legyetek itt, hogy felmérjem, mennyit fejlődtetek az elmúlt 2 évben. És Kurama! Ha megoldható, akkor szólj Natsuki-nak is. Az ő erejére is kíváncsi vagyok. – adta ki a parancsot az idős hölgy.

–       Rám ne számítsatok. – jelentette ki nyugodtan Hiei, aki eddig csak némán hallgatott.

–       Ha mi ide bakkogunk holnap kora reggel, akkor leszel szíves te is jelen lenni ezen a kis „Erő felmérő”-n. – mondta eléggé hangosan Kuwabara.

–       Álmodozz csak idióta. – mondta, majd távozott a nyitott ablakon.

–       Na akkor őt előre ki lehet húzni a névsorból. – jelentette ki Koenma. – Nos, akkor kellemes délutánt mindenkinek. Nekem mennem kell megnézni, hogy mi újság odaát. – mondta, majd elment.

–       Ha nem gond, akkor mi is megyünk. – mondta Yusuke Genkai felé fordulva.

–       Nem. Menjetek csak… Kurama akkor meg tudod oldani, hogy elhozd a lányt? – kérdezte Genkai, mikor már elment Yusuke és Kuwabara.

Remélem. – mondta, majd ő is távozott.